„Kellemes kalandra visz az új lemez” - interjú Hajba Áronnal, az ARONS Land Cargo Co. frontemberével

2016. december 02. - OldTimeRNRMagazine

aron_hajba_pressfoto_2016_small_png.jpgHajba Áront sokan a Jazzékiel egykori gitárosaként ismerhetik, nemrégiben azonban egy új – bár számára nem stílusidegen- folk-rock formációval, az ARONS Land Cargo Co.-val jelentkezett, melyre tekinthetünk korábbi zenekara, a No Man’s Land utódjaként. Áronék decemberben új albummal jelentkeznek, amit a nemrégiben megjelent Road To Canaan klippel vezetnek fel, de előfutárként hallhattátok már a Homeward Bound EP-t is. A csapat vezéregyéniségével, Hajba Áronnal beszélgetünk az aktualitásokról.

OTRNR: - Szia Áron! Nem újkeletű, hogy a folk/blues-rock világában tevékenykedsz, most mégis arra kérnélek, hogy idézd fel nekünk, hogyan ejtett rabjául az effajta zenei stílus?

H.Á.: - Szia! Köszönöm a lehetőséget a megmutatkozásra! Valamiért már gyerekkoromban is szerettem a sivatagos tájakat, a hosszú monoton utakat, az utazás közben elkalandozó gondolatokat, és az olyan zenéket, ami az ilyen élményeket képes visszaadni. Ezt pedig elsősorban a fent említett stílusok tudták megadni nekem. Valahogy az ilyen jellegű zene tetszett, mindenféle tudatosság nélkül. Az előtt kerestem a blues-os, folkos, countrys ízeket, mielőtt tudtam volna, hogy mi az, és merre keressem. Minél több ilyenre akadtam, annál jobban tudtam, merre érdemes kutakodni. De hogy konkrétan válaszoljak a kérdésedre, nem tudom, mi az oka. Nem én kerestem, magától talált meg.

 

OTRNR: - Hogyan fogadta a közönség az eddig megjelent Homeward Bound EP-t és az új klipet? Tekintve, hogy ez a műfaj nem tartozik a legnépszerűbb stílusok közé?

H.Á.: - Nem gondolom, hogy ez egy nehezen hallgatható zene lenne, de valóban sok tekintetben nem felel meg a mai „szabványnak”. Szerintem talán éppen ebben lehet a nyitja, hogy miért ilyen jók a visszajelzések. Kissé meg is lepett, hogy mennyi, és mennyire pozitív kritikát kapnak a dalok, mert valójában, azzal együtt, hogy nagyon nagy örömmel tölt el, hogy a dalaim működnek, azt kell hogy mondjam, hogy nem az vezérelt a megírásukkor, hogy sokaknak tetsző zenét írjak, hanem hogy a saját elvárásaimnak megfeleljek. Azaz ne legyen semmi trükk, minden úgy jöjjön ki belőlem, ahogy bennem van. Nem akartam magamat sem szebbnek, jobbnak, sem keményebbnek, sem érzelmesebbnek, sem semmilyenebbnek mutatni, mint amilyennek magamat valójában ismerem. Hogy aztán a hallgatóság ezzel mit tud kezdeni, az eldől magától. Egyébként éppen ezért is nagyon megható a reakció.

 

 

OTRNR: - Miből inspirálódsz? Hogyan készítesz dalokat?

H.Á.: - Amiből csak bírok. Gyűjtöm magamban a hangulatokat, képeket, amikkel találkozom, és zenét írok hozzájuk. A legerősebb inspiráció valamiért mindig az utazás, de belekerülnek az emberi kapcsolataim, és mindenféle élményeim. Minden esetre nagyon nyitva tartom a szemem, hogy hol lehet elcsípni valami „feelinget”, amiből zenét lehet csiholni. A gyakorlati részét tekintve az esetek túlnyomó többségében fejben írok zenét, sokszor hosszabb utazások alkalmával, de sokszor a legeslegprofánabb körülmények között. A szövegek nem jönnek könnyen, kemény küzdelmek árán születnek, egyrészt, mert nem akarok akármit leírni, elénekelni, másrészt, mert nincs az a fajta vénám, hogy dőljön belőlem a vers.

 

OTRNR: - A nemrégiben megjelent Homeward Bound EP megjelenése után ebben a hónapban jelenik meg az első nagylemezetek. Hogyan mutatnád be az olvasóknak az ARONS Land Cargo Co. első nagylemezét?

H.Á.: - Ez egy sallang, és manírmentes album. Szerintem sikerült egy igazán organikus, ízes, szagos lemezt összehozni. Ez köszönhető annak, hogy egy légtérben, élőben együtt játszva vettük fel a dalokat, szalagra, tact-jel nélkül. Azt szerettük volna, ha vannak benne tökéletlenségek, mert ettől válik szerethetővé, és karakteressé. Amúgy utazós lemez. Egyben végighallgatva is jó íve van, egy kellemes kalandra visz. A dalok sokfélék, az ezidáig megjelent dalokhoz képest még nagyon sokféle ízt tartogat a lemez.

 

OTRNR: - Melyik a legkedvesebb dal számodra és miért?

H.Á.: - Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert mindegyikhez nagyon erősen kötődöm kivétel nélkül. Az olyan dalok, amikhez nem, általában a kukában végzik, mert többnyire nem hitelesek, és ez a legeslegelső, sőt szinte az egyetlen elvárásom a saját munkásságommal szemben. Engedd meg, hogy ne emeljek ki egyet sem, mert ez hasonló, mintha azt kérdeznéd egy szülőtől, hogy melyik a kedvenc gyereke.

 

 

OTRNR: - Ha már a daloknál járunk, mit gondolsz, mitől lesz jó egy dal?

H.Á.: - Én azokat a dalokat szeretem, amiket elhiszek az előadójuknak. Amik képet festenek a lelki szemeim elé, atmoszférájuk van. Amik képesek elvinni más és más lelkiállapotokba. Érthetőek, de nem sablonosak. Szépek, nem pedig giccsesek. Teret adnak a saját értelmezésemnek, szükség van hozzájuk a hallgató képzelőerejére, azzal együtt válnak egésszé. Továbbá nagyon fontos nekem a muzikalitás. Nem szeretem a rossz akkordfűzéseket, a szerencsétlen, a fantáziátlan dallamokat, és a sehova sem vezető, ívtelen dalszerkezeteket. Röviden ennyi.

 

OTRNR: - Kiket neveznél meg az általad képviselt műfaj vezéregyéniségeinek, akik a stílus úttörői, akiket esetleg követsz is?

H.Á. - Azt hiszem, az általam képviselt zenei világ nem annyira tisztán besorolható, túl sok stílus jegyeiből tevődik össze ennek a kérdésnek az egyszerű megválaszolásához. Közelítsük meg inkább úgy, hogy kiknek a hatását érzem magamon egyértelműen! Lássuk: Doyle Bramhall II, Jimi Hendrix, Tom Petty, James Taylor, Bob Dylan, Neil Young, Johnny Cash, Eagles, The Beatles, John Lennon szólómunkássága, The Rolling Stones, Aerosmith, Tito & Tarantula, The Doors, John Mayer, Mark Knopfler, David Gilmour...

 

OTRNR: - A lemez megjelenését követően merre láthat benneteket a közönség? Mik a tervek a közeljövőre nézve?

H.Á.: - Eddig két alkalommal hallhatta a lemez dalait a közönség. Először egymagamban, akusztikus gitárra lecsupaszítva adtam ízelítőt, majd Imre bátyámmal (basszusgitár, vokál) kiegészülve játszottunk egyet. A következő lépés a teljes zenekaros lemezbemutató koncert, amiről részletekkel egyelőre nem szolgálnék, de a jól ismert közösségi oldalon követve az ARONS Land Cargo Co.-t mindenki időben értesülhet majd mindenről. Aztán, reméljük, elérkezik az ideje, hogy meghívásoknak eleget tehetünk. Ezenkívül szeretném minél hamarabb elkezdeni a második lemez elkészítését. Ezzel kapcsolatban még sok a megválaszolatlan kérdés, de az újabb dalok szépen alakulnak, és majd megoldjuk a többit is, mert mindig mindent megold az ember, ha nagyon szeretné.

 

OTRNR: - A fent említett Facebook oldalt itt találjátok!

A bejegyzés trackback címe:

http://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr5812016937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.