Old Time RNR Magazine

Central Europe Tour Festival 2017

Nemzetközi buli a Backstage Pubban!

2017. március 30. - Sebők_Tamás

04_29_central_europe_tour.jpg

Április 29-én igazán exkluzív estnek ígérkezik az East Central Europe Tour Festival 2017 budapesti állomása, hat fiatal, figyelmet érdemlő zenekarral. Nevezhetjük nemzetközinek a felhozatalt, ugyanis három magyar, két német és egy szlovák csapat érkezik a Backstage Pub színpadára.

A hazai fellépőket egyre kevésbé kell már bemutatni aktivitásuk és növekvő népszerűségüknek köszönhetően, na mégis kik ők? Az Európa számos városát megjárt budapesti garázsrock/hardrock banda The Trousers, az energiával nem fukarkodó, eredetileg Londonban alakult, majd itthon újjáalakult The Royal Freak Out, valamint a debütálásakor fúziós future rock, „a jövő zenéje” jelzőkkel aposztrofált, második születésnapját ünneplő Continoom. Pozsonyból érkezik a rock, elektronika, pop elegyét adó lendületes csapat, a Wasabi Circus. És a két német formációról: Habár csak 4 éve indult a Nürnberg központú Basin City Orchestra története, 11 évnyi közös zenélés előzte meg létrejöttét, melyben most is fontos szerepet játszik a zenei tapasztalat és a rockzene őszinte szeretete. Fiatal, játékos, és megjelenésében szenvedélyes az ikerpár, húguk és két zenésztársuk alkotta berlini MyArms. A tehetségkutatók sorából kilépve kezd igazán saját lábára állni a csapat, így vágott bele a hazánkat is érintő mini-európai turnéba is.

 A zenekarokról bővebben:

The Trousers

A 2006 óta aktív budapesti garázsrock/hardrock banda stílusa 2010-es SOUL MACHINE című lemezükön kristályosodott ki, amit valahol a klasszikus, 70-es évekbeli kemény rock and roll és a 2000 utáni garázsrock metszéspontjaiban lehetne elhelyezni. A lemez Fonogram-jelölést kapott, akárcsak a 2013-as FREAKBEAT, amin vendégszerepelt egyik legnagyobb példaképük, a svéd NICKE ANDERSSON (ex-The Hellacopters, IMPERIAL STATE ELECTRIC). Eddigi utolsó anyaguk a 2015-ös MOTHER OF ILLUSION a hazai sikerek mellett a világ számos országban kapott rendkívül pozitív kritikákat; ennek folytatása ez év második felében várható. A hazai klubok és fesztiválok mellett játszottak/játszanak Európa számos városában, Koppenhágától Berlinen át Prágáig, kísérték a Tankcsapda vagy a Supernem mellett a Black Stone Cherryt (USA), az Atomic Bitchwax-ot (USA) a Peter Hook & the Lights-ost (UK), a The Blue Van-t (DK), a Peter Pan Speedrock-ot (NL), a Barb Wire Dolls-t (GR) és a Honky-t (USA) is.

l FACEBOOK l

 

The Royal Freak Out

Nem fukarkodik az energiával a fővárosi/székesvehérvári Royal Freak Out. Sallangmentes hangos rockzenéjükben elektronikus hatásokat is hallhatunk. A srácok egyébként ezt az évet kemény munkával töltötték már a tavalyi évet is, hiszen két EP után gőzerővel készültek az idén várható első nagylemezük elkészítésén.

A 2012-ben Londonban alakult The Royal Freak Out egy kislemez (Faliure is an Option), megannyi londoni klubkoncert és némi szünet után immáron Budapesten elkészítette második EP-jét 2015 elején Full Circle címmel. A kislemez bemutatása óta aktívan koncertező négyes erőteljes színpadi jelenléttel tör utat magának a hazai zenei színtéren.

l FACEBOOK l

 

 

Continoom

A Continoom 2014-ben alakult, Schrott Péter vezetésével, akinek a neve sokaknak ismerős lehet, hisz ő a Tűzmadár zenekar frontembere is, illetve 2013-ban a The Voice-ban is láthattuk, ahol Magyarország legjobb rock hangjának kiáltották ki. Ám a Continoom nem egy átlagos rockbanda, ahogy azt elsőre sokan hihetnék, ugyanis a különböző zenei stílusokat olyan újszerűen keverik, hogy abból egy igazán érdekes, fúziós zene keveredik, amiben mindig találsz valami új elemet, valamit, ami más. Természetesen a puskaport sem lehet kétszer feltalálni, ám ők mégis tudják úgy elegyíteni a metált a dubsteppel, hogy mindenki által emészthető maradjon, sőt élvezhető legyen, a színpadon pedig ugyanazt az élményt tudják nyújtani, mint a feltételeken, így mégiscsak garantált az a robbanás, amitől eszedet veszted.

Fúziós future rock, „a jövő zenéje” – kapta a jelzőket 2014-es debütálásakor a Continoom, mely zenekar februárban rántotta le a leplet új daláról és a hozzá forgatott videoklipről. Érdekesség a formációval kapcsoaltban, hogy április 29-én lesz zenekarrá formálódásának második (valamint a frontember, Schrott Péter 37.) évfordulója, így az eseményen ennek megünneplésére is remek alkalmat szolgáltat!

l FACEBOOK l

 

 

MyArms (D)

Egy fiatal berlini rockbanda, neve határozottan szóköz NÉLKÜL írandó! 2014 óta van jelen a színpadokon a három testvér és zenésztársaik alkotta formáció, avagy, Shane (dobok) és Slade Itskovich (gitár) ikrek, húguk, Mai (ének), valamint Lukas Liebisch (gitár), André Laskowski (basszusgitár). Szenvedélyes megjelenés és játékosság jellemző leginkább a bandára, mely „Broken Perfect World” címmel 2015-ben adta ki debütáló kislemezét. Ugyanebben az évben az Emergenza észak-keleti döntőjén harmadi, míg a Local Heroes berlini döntőjén második helyezést ért el. 2016-ban a Young Music Contest (Fiatalok Zenei Versenye) második helyéig jutott a csapat, majd készítette el első klipjét „Enough” című dalára.

l SOUNDCLOUD l    l FACEBOOK l     l TWITTER l

 

 

Basin City Orchestra (D)

Nem több, nem kevesebb, pontosan 11 évnyi közös zenélés előzte meg a zenekar létrejöttét. Ennyi volt szükséges ahhoz, hogy elindítsa a Basin City történetét. Városának határain messze túlível zenei világa, melynek alapját a rockzene őszinte szeretete, a zenei egyetértés rengeteg tapasztalat képezi. Őszinte, célirányos és erőteljes, részben visszafogott. Sokoldalú és összetéveszthetetlen, ezért is oly robbanékony a hatása színpadon, a közönség által kel igazán életre.

l FACEBOOK l

 

Wasabi Circus

A Wasabi Cirkus egy új rock-projekt, mely bár még alakulóban van, csak növeli a fordulatszámot. A csapat frontembere az énekes Rado Tino, a gitárokon Samael Black, valamint Palo Salík játszik, Robo Trunkvalter pedig a basszusgitár felelőse. A billentyűkkel és az elektronikával Dorien Black varázsol, a dobokat pedig Milan Hlinka üti. Ahogy a tagok nyilatkozták: "Szórakoztat bennünket a rock, az elektronikus zene, a pop és a komolyzene eme nem épp hagyományos elegye."

Miközben lassanként ébredezik téli álomból a Wasabi Cirkus, távozott a rendkívül kreatív gitáros, Luki Marták, a helyére egy érdekes fazon, Rasto Nirtiansky lépett, aki nagyon ott van a szeren, máris elsajátította a teljes repertoárt!

l FACEBOOK l

 

Central Europe Tour Festival 2017
Backstage PUB (1068 Budapest, Városligeti fasor 44.)

2017. április 29. 18:00

l FACEBOOK EVENT l

 

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr6012388379

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása