Old Time RNR Magazine

Punk legendák a szentesi IH-ban

2017. szeptember 15. - Sebők_Tamás

aurora_2.jpg

„Köpök rá, hogy véget ért a nyár” – hangzik az Aurora kultikus slágerében. Minden bizonnyal ez a dal is felcsendül majd szeptember 23-án a szentesi ifjúsági házban a győri punk legenda előadásán, mellyel elstartol a 2017/2018-as Zene-Világ-Zene Graffiti koncertsorozat.

„Köpök rá, hogy véget ért a nyár” – hangzik az Aurora kultikus slágerében. Minden bizonnyal ez a dal is felcsendül majd szeptember 23-án a szentesi ifjúsági házban a győri punk legenda előadásán, mellyel elstartol a 2017/2018-as Zene-Világ-Zene Graffiti koncertsorozat.

A 80-as évek hajnalán Győrben Terrorist néven alakult punkegyüttes mindössze 1 koncertet élt meg. Várható is volt, hogy abban az időben ezzel a névvel nem áll előttük fényes jövő. Ekkor jött a képbe az Auróra cirkáló és a zenekar is felvette a nevet, amit már a rendszer is megtűrt. Jó punkokhoz híven azonban a nevük után a szövegeik miatt kerültek tiltólistára, sokáig álnéven koncerteztek. Győri csapat lévén az osztrák punk színtér felé nyitottak, és a 80-as évek végén az NDK-ban is turnéztak.

A szovjet csapatok kivonulása után stílusosan odaszólt a csapat a Viszlát Iván nagylemezzel, majd 3 évvel később ismét nagyot robbantottak az idén 25 éves Előre Kurvák, Gengszterekkel. A rendszerváltással a lehetőségeik is megnyíltak a mai napig további 9 lemez és számos elismerés ékesíti pályafutásukat. Erőtől duzzadó zenéjük mellé hatásos szövegek társulnak. A ’80-as évek közepén az együttes tagjai Pusztai Zoltán költővel kötöttek barátságot, akinek azóta is olyan slágerek szövegét köszönhetik, mint a Kifacsart citrom, a Tinibálvány, a Robin Hood, vagy a ’88 telén.

Víg László (Vigi), Víg Norbert, Goreczki Szabolcs punk triója szeptember 23-án, szombaton rengeti meg a szentesi ifjúsági házat 20 órai kezdettel.

 

Sebők Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr112830002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása