Sorsfordító Korongok – Sebők Tamás (Old Time RNR Magazin)

2017. szeptember 17. - OldTimeRNRMagazine

059.JPG

Tavaly szeptemberben indult el állandó rovatunk, és már rengetegen kértetek, hogy egyszer én is csináljam meg a saját sorsfordítóimat. Úgy gondoltam, hogy egy ilyen kerek évforduló dukálna igazán ennek a cikknek. Közel 30 hazai zenei arc vett részt az első felvonásban, amit innen is szeretnék mindenkinek megköszönni. Remélem tartjuk továbbra is ezt a színvonalat, és a jövőben még több sorsfordítót olvashattok majd. Addig is itt vannak az enyémek.

 

Chris Rea – Auberge (1991)

Gyerekként íratlan szabály, hogy azt hallgatod, amit anya, vagy apa. Nos Chris Rea gyermekkorom átlagos szombatjaira emlékeztet vissza. Édesanyámmal rongyosra hallgattuk a dalait az LG hifin, és egészen ebédig szóltak a lemezei. Néha zengett a ház is. Ezekből talán az Auberge volt rám a legnagyobb hatással. Akkor még nem is igazán fogtam fel, hogy mekkora koponya is Chris Rea, mára az biztossá vált bennem, hogy egy igazi géniusz. Köszi Édesanya!

 

Eminem – 8 Mile (2002)

Az első rajongói korszakom főszereplője Eminem volt. Tudjátok, a 2000-es évek elején a bőfarmeros, deszkáscipős, óriáspulcsis időszak. Ezeket természetesen a szüleimnek is be kellett vásárolni (nevet). Megszállott voltam. Unalmas kémia órákon felkarcintottam tollal a karakter tetkóit a kézfejemre, és bármilyen szennyet megvetettem anyáékkal amiben benne volt. Zenében pedig magasan kiemelkedett az 8 Mile film és az album. Lenyűgözött, hogy honnan is kaparta össze magát egy a ’90-es évek Detroitjában élő fehér rapper srác.

 

Linkin Park – Meteora (2003)

Még mindig az általános iskolás időszakban vagyunk, felsős éveimet a Linkin Park zenéje határozta meg. Chester hangja és Mike Shinoda kreativitása lenyűgözött. Minden szünetben ültem a terem mellett és a Panasonic Discman-en pörgettem a Meteorat. Ha matek óra volt, akkor órán is forgott. (nevet) Manapság már nem szól sűrűn a lemez, de ha felcsendülnek ezek a dallamok, mindig ezekre az időkre emlékszem vissza.

 

Red Hot Chili Peppers – Californication (1999)

Ezt a lemezt a mai napig bárhol, bármikor képes vagyok meghallgatni. Emlékszem, az Otherside volt az első dal, ami megfogott, repeat-re raktam, és folyamatosan ez szólt a magnóból, utána persze jött az összes többi dal és rettenetesen megszerettem ezt az albumot. Véleményem szerint a Red Hot Chili Peppers aranykorszaka volt ez az időszak amire a Foo Fighters-szel közös turné csak ráerősített.

 

Led Zeppelin – Physical Graffiti (1975)

Sokan az I.-et vagy II.-t említik itt a sorsfordítókban, amik valóban zseniális lemezek, számomra azonban ez a dupla korong maga a LED ZEPPELIN. Szerintem a Physical Graffiti mutatja meg igazán azt a sokszínűséget, amit a zenekar képviselt. Ha gyorsan meg akarod ismerni a Led Zeppelint, ezzel a lemezzel kezdj!

 

AC/DC – Flick Of The Switch (1983)

A legjobb AC/DC lemez? Nem! Ettől függetlenül én rongyosra hallgattam ezt a korongot. Bicajon, gyaloglás közben, matekórán, vagy csak otthon a szobában. Nyers erő, AC/DC, R’N’R, fejrázás.  

 

The Trousers – Freakbeat (2013)

A garázs rock, mint műfaj ezzel a lemezzel lépett be az életembe. Kőváry Zoliék harmadik nagylemeze egy olyasfajta lavinát indított el akkor, ami mára nagyon betemetett. Ha jól emlékszem, első lemezkritikám is a Freakbeatről írtam. Ennek az albumnak köszönhetem, hogy megismertem a skandináv garázs-rock színtért, ezután a teljes garázszenei palettát, és ha másfelől közelítjük meg, akkor szép élményeket és barátságokat is köszönhetek neki.

 

Oasis – Definitely Maybe (1994)

A brit rockzene új vonalának felfedezését ennek a lemeznek köszönhetem. A felfedezés nem nagyon tartott sokáig, mert megragadtam az Oasis-nél, de náluk viszont nagyon. Szerintem a 90-es évek Angliájának legjobb csapata, mellette pedig igazi rocksztárság a két tesó. Nem is fértek meg egymás mellett.     

 

Bob Dylan – Bringing It All Back Home (1965)

Ha egyszer majd hatalmat kapok, első intézkedésem lesz, hogy Bob Dylan legyen tananyag a középiskolákban. Egyfajta példakép lett számomra, a lemezei meg egyszerűen lehengerlők. Nem is igazán tudom megfogalmazni, hogy miért, egyszerűen csak mert ő Bob Dylan. Ennyi!

 

John Frusciante – Empyrean (2010)

Minden zenét tisztelő embernek kötelezővé tenném ezt a lemezt. Egy igazi kavalkád ez a cucc. Sorsfordító számomra, mert ez a lemez volt a beugró a JF diszkográfiába. Imádom a szólóanyagait is, hogy belecsempészi az elektonikus műfajt a gitárzenébe. Valami zseniális ez az ürge.

 

+1 Social Distortion - White Light, White Heat, White Trash (1996)

A végére hoztam egy punk-rock klasszikust. A Social D. mutatta meg, hogyan is lehet a két kedvenc alapműfajomat egybegyúrni. Mike Ness mindezek mellett óriási jelensége a földkerekségnek.  

 

A bejegyzés trackback címe:

http://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr8212870600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.