Old Time RNR Magazine

Holland ászok a Budavári Művelődési Házban

2018. február 06. - Sebők_Tamás

vanderlinde_live_2.jpg

A dallamos, igényes rockzenét játszó holland VanderLinde zenekar hat angol nyelvű albumot készített az elmúlt 12 évben, de rendszeres turnéik során most először lépnek fel Magyarországon, a tavaly megjelent "Live Trails" című koncertlemez anyagával. A rutinos csapat február 17-én a Budavári Művelődési Házban lép színpadra 19 órától. 

Igényes hangszerelésű, könnyed rock dalaik, remek vokálokkal operáló balladáik műfajilag leginkább olyan zenekarokkal írhatók körül mint a The Eagles, a Crowded House vagy az újkori Marillion.

Az énekes/dalszerző Arjan van der Linde és kiváló zenésztársai 2013-ban a legendás Marillion-énekes, Fish turnéján vettek részt, majd következő évben Bobby Kimball (TOTO) oldalán járták Európa koncerttermeit. Legutóbbi albumukat Erwin Musper producer segítségével vették fel, aki olyan előadókkal dolgozott korábban mint Jeff Beck, Paco de Lucia, Van Halen, Bon Jovi, Def Leppard vagy a Scorpions. Aktuális koncertlemezüket is a neves szakember segítségével készítették, akivel közösen felajánlották az album teljes bevételét egy árvaház támogatására, annak korszerűsítésére.

Várunk Téged is sok szeretettel a legendás ’bemrockparton’, egy minden bizonnyal remek szombat estére, egy kiváló zenekar és fülbemászó dalaik társaságában. Jegyek kaphatók a TIXA.HU online rendszerében és személyesen a helyszínen. További részletek a koncert Facebook oldalán. A helyszín kapacitása miatt is érdemes időben beszerezni a jegyeket, hiszen mindössze 100 db jegy kerül forgalomba.

Elővét: 1.900 Ft // A koncert napján 2.500 Ft

Arjan van der Linde - ének, basszusgitár, akusztikus gitár
Bart Schwertmann - akusztikus gitár, vokál, basszusgitár
Wietze Koning - gitár
Mark Eshuis - dob
www.vanderlinde.info

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr5713640522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása