Old Time RNR Magazine

Új autóval, új lendülettel a koraszülöttekért

2018. május 11. - Sebők_Tamás

opel-tankcsapda-7887_masolat_1.jpg

A Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) elnökének, Földvári-Nagy Zsuzsinak az élete egyébként se szürke és unalmas, most azonban még inkább felbolydult egy nyeremény autóval. A Tankcsapda „Legyél Rocksztár” címmel közzétett egy felhívást, amelyben olyan embereket keresett, akik valamilyen jó ügyet képviselnek és kötődnek a zenekarhoz. Lukács László, az együttes frontembere pedig felajánlotta a győztesnek három éves Opel Astráját. Zsuzsit 838 ember közül választották abba az ötfős csapatba, akikre a közösségi oldalon lehetett szavazni. A végső döntést a zsűri hozta meg. A nyertes a múlt pénteken a Petőfi Rádió élő adásában tudta meg, hogy övé az autó. Földvári-Nagy Zsuzsival beszélgettünk.

Tudsz már elfogultság nélkül beszélni arról, hogy mi történt veled az elmúlt napokban?

 - Gyakorlatilag még nem fogtam fel, mi történt. Nyertem egy autót, még nem tudom, hogy mikor fogom megkapni, de óriási segítség lesz, és borzasztó boldog vagyok.

Hogyan jutottál ehhez a nyeremény autóhoz?

Az egyik kedves barátnőm úgy gondolta, hogy jelöl engem. Két hete csütörtökön értesítettek, hogy benne vagyok az első ötben. Onnan vált izgalmassá a dolog, mert addig nem számoltam azzal, hogy potenciálisan nyertes lehetek. Szerencsére olyan barátok vesznek körül, akik komolyan vették ezt a feladatot, és nagyon erősen mozgósítottak. Ennek köszönhető, hogy 3800 ember gondolta úgy, nálam lenne jó helyen az autó.

Többször is jártál azóta Budapesten, május 8-án adták át hivatalosan is az autódat.

Először VIP vendégként vettem részt a Lukács 50 koncerten, a Budapest Parkban, ami egyszerűen fantasztikus volt. Akkor nem tudtam személyesen találkozni az együttes tagjaival, csak most az átadási ünnepségen.

opel-tankcsapda-7804_masolat_1.jpg

Ezek szerint Tankcsapda rajongó vagy?

 A Jönnek a férgek (1994) album óta kedvelem őket. Tankcsapda tetoválásom nincs, ezt be kell, hogy valljam, de azóta kísértem figyelemmel az együttes működését.

Milyen lehetőséget jelent, hogy ilyen nyilvánosságot kaptál, illetve általad az egyesület?

Óriási jelentősége van, hiszen a koraszülöttekre és a koraszülésre koncentráltan fel tudjuk hívni a figyelmet. Eddig leginkább busszal és vonattal jártam az országot, mert a család alól nem akartam kivenni a 14 éves kocsit. Az új autó rendkívül megkönnyíti a munkámat és az életemet. Nagyon sokat fogok vele menni azért, hogy az intenzív osztályoknak és a családoknak minél többet tudjunk segíteni.

Milyen visszajelzéseket kaptál?

Rengeteg pozitív visszajelzést és gratulációt kaptam. Voltak, akikben kétely merült fel a nyereményemmel kapcsolatban, de az utat – amíg idáig eljutottam - senki nem irigyli. 11 kemény év van a hátam mögött. Amikor megjön az autó, napokat töltök majd azzal, hogy elvigyem egy próbakörre azokat, akik rám szavaztak, és támogattak, hogy visszaadjak valamit abból, amit tőlük kaptam.

Palicska Irén (Szentesi Élet)

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr8013903954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása