Old Time RNR Magazine

Amikor a KISS főnöke nem saját magától szállt el

2020. július 15. - Teakbois

simmons_202.jpg

A KISS magyar származású, önbizalomhiánnyal sosem küzdő basszusgitáros-énekese, a földig érő nyelvéről és meghökkentő színpadi megjelenéséről híres Gene Simmons köztudottan nem tartozik a szesz- és alkoholfogyasztó rocksztárok közé. Állítása szerint mindkét bűnös élvezettől azért tartózkodott kezdettől fogva, mert esze ágában sem volt „ködbe borult” aggyal hagyni, hogy kicsússzon a kezéből a zenekar és a saját élete feletti kontroll (a döntésének helyességét később a KISS világsikere és az általa keresett dollármilliók igazolták). Azonban egyetlen alkalommal még Gene Simmons is kiütötte magát − igaz, akaratlanul.

Az eset szemtanúja Jaan Uhelszki, a Creem zenei szaklap társalapítója volt. A hölgy így emlékezett vissza a történtekre a Classic Rock Magazine-nak adott interjújában: 

1974-ben került sor Gene egyetlen betépésére egy detroiti promóter házibuliján. Mivel imádja a hasát, figyelmeztettem, hogy ne egyen a csokis brownie-ból, amit egy pincérlány kínálgatott körbe tálcán, mert hasissal készült. Gene-en azonban annyira eluralkodott az éhség, hogy képtelenség volt lebeszélni: azt hitte, csak ugratom, úgyhogy rögtön három sütit is bekebelezett (már egytől is teljesen kikészült volna). A hasis szinte azonnal hatni kezdett, Gene pedig úgy viselkedett tőle, mint E. T., amikor a bolygónkra érkezik Spielberg filmjében: mindenre gyermeki csodálkozással tekintett, a leghétköznapibb tárgyakat is félénken érintette meg, mintha elképesztően értékesek lennének.

simmons_203.jpg

Az újságírónő Simmonsszal egy limuzinban ment haza, és jól emlékszik arra is, miféle „vad” drogos akcióval koronázta meg a legendás zenész a napot: 

Gene az autóban végig azt kérdezgette tőlem, hogy tényleg akkora-e a karja, a feje, vagy épp a fogsora, mint amekkorának most érzékeli őket: azt hitte, mind hatalmasra duzzadt. Aztán megálltunk egy éjjelnappalinál, mert megszomjazott. Bement a boltba, és torkaszakadtából, de nagyon udvariasan egy pohár tejet kért az eladótól, aki teljesen megszeppenve közölte, hogy csak egy liter dobozos tejet tud adni, egy pohárnyit nem. Ettől Gene őszintén megrökönyödött, és képtelen volt feldolgozni a helyzetet.

simmons_40.jpg

A basszusgitáros-énekes KISS And Make-Up című 2002-es önéletrajzi kötetében emlékezik meg egyetlen kábítószeres tapasztalatáról. Az éjjelnappaliban történt, macsó rocksztárhoz cseppet sem méltó, „ovis ártalmatlanságú” epizódról hallgat, ám a testrésznövekedés illúzióját állítása szerint örömmel nyugtázta, mivel: 

Eleve nem rendelkezem apró mérettel, de a hasis hatására akkorának láttam a farkamat, amikor hazaérve levetkőztem, hogy még én is irigykedni kezdtem saját magamra.

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr7016007322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása