Gondolj a kedvenc válogatás kazidra! Nah most képzeld el élőben előadva!

Tedeschi Trucks Band Live From The Fox Oakland (lemezajánló)

2017. március 27. - OldTimeRNRMagazine

ttb.png

Nehezen tudnék olyan együttest mondani napjainkban, aki megközelítené azt a szintet, amit a Tedeschi Trucks Band képvisel, immáron 7 éve a soul-blues műfajban. Tavalyi Let Me Get By lemezük megjelenése után nemrégiben új élő albummal jelentkeztek, melynek a Live from the Fox Oakland címet adták. Ez az anyag a 12 tagú csapat második dupla Live CD-je (és Blu-Ray DVD), mely a tavaly szeptember 9-én adott az oaklandi koncertet örökíti meg.

Nem meglepő, hogy a zenekar nevét is adó házaspár kerül reflektorfénybe. Derek Trucks zseniális slide futamai a legtöbb dalban előjönnek, de azért nem kell félni az erősebb, torzított, hangsúlyos riffektől sem, akadnak ebből is szépszámmal a lemezen. Nem mehetünk el szó nélkül Susan Tedeschi lélekkel teli éneke mellett sem. Mindig elkápráztat, hogy ez a kishölgy, hogy présel ki magából ilyen vastag énekhangot. Megállhatunk itt mégegy szóra, mert Derek Trucks feleségére gitármunkája mellett nem mehetek el szó nélkül. Gondolhatnánk, hogy az alap ritmusokkal el van, ami részben igaz is, azonban úgy veszem észre, hogy egyre több szerepet kap a gitározás műfajában is. Szép kis lickeket, szólókat hallhatunk tőle is a koncert során.

Szinte várható volt, hogy túlnyomó többségben a Let Me Get By dalai jutnak főszerephez, de azért nem meg kell említenünk olyan feldolgozásokat is, mint Leonard Cohan tollából származó Bird On The Wire, a Miles Davis szerzeményeként híressé vált Ali, vagy épp a fenti videóban látható Derek & The Dominos feldolgozás, a Keep On Growing. Egy más felfogásban hallhajuk ezeket a klasszikusokat, azonban különlegességet adnak az egész lemeznek, melyben egyaránt ott van a blues, a gospel, a soul, a lágy dallamok és az erőteljes, koszos, délies attitűd. Nem is nehéz ezt elhinni, hiszen 12 ember hozza mindezt össze. Improvizatív játék, fúvósok, billentyűsök, vokalisták, ütősök, hajszálpontos, precíz és totálisan élvezhető játéka.

Hogyan is lehetne ezt az anyagot egyben jellemezni? Talán úgy, mint a kedvenc válogatás kazimat, csak élőben előadva. Nagyon stílusosra sikerült, amit úgy nagy általánosságban el lehet mondani a házaspár bármelyik anyagáról.

16427286_10155029498643493_6165025299467081786_n.jpg

 

Tedeschi Trucks Band Live From the Fox Oakland

 Don’t Know What It Means
Keep On Growing
Bird On The Wire
Within You, Without You
Just As Strange
Crying Over You
Color Of The Blues
These Walls
Anyhow
Right On Time
Leavin’ Trunk
Don’t Drift Away
I Want More
I Pity The Fool
Ali
Let Me Get By
You Ain’t Going Nowhere

A lemez értékelése: 9/10

Markáns dalok a második Hoodoo Offenders album előfutáraként

2017. március 26. - OldTimeRNRMagazine

hoodoo_offenders3k.jpg

Mini kislemezzel jelentkezik a négytagúvá bővült Hoodoo Offenders.  A zenekar tagjai a hazai könnyűzenei élet közismert zenészei, akik három éve stoner-art-alternatív rockbandát alapítottak. Két új daluk a szerelem sötét oldalát mutatja be az eddiginél is markánsabb zenével.

Második nagylemezére készül a Hoodoo Offenders, amelynek tagjai régi motorosok a szakmában. A közelmúltban négytagúvá bővült zenekarban jelenleg Olli Tooff basszusgitáros-énekes, Neményi Csaba gitáros, Bátor Gergő gitáros, és Bátor Bence dobos játszik. A banda eddig is stoner-art-altenatív rock stílusban utazott, és saját bevallása szerint feszes, markáns ritmusok, intenzív gitártémák, valamint nem szégyellt dallamok jellemezték. A Hoodoo Offenders zenéje Gergő szólamainak köszönhetően most még gazdagabb, még markánsabb lett.

A készülő nagylemez első két szerzeménye, a Jealousy és az All of You mini EP-n jelenik meg a Music Fashion Kiadó gondozásában.

l DEEZER l

A Jealousy a szövegíró, az orosz énekes-basszusgitáros, Olli Tooff saját tapasztalatait is tartalmazza: -„A féltékenység, mint egy nő vagy istennő hatást gyakorol rám. A féltékenység manipulálja és kikészíti az embert, sőt szélsőséges esetben akár a gyilkosságig hajszolja a férfit”.

A zene születéséről pedig Bátor Gergő gitáros elmondta: -„A téma alapja már 2015-ben megszületett, de eredetileg sokkal gyorsabb tempóval játszottuk.  A próbák során viszont idővel átalakult ebbe a középtempós döngölésbe, ami valahogy sokkal jobban feküdt mindenkinek, és úgy éreztük a dal hangulatát is jobban átadja lassabban játszva. A három hangszer szándékosan van szinte teljes szinkronban, amiből a szóló enged lélegzetvételnyi felengedést. A féltékenység végtére is nem egy kifejezetten kellemes érzés. Remélhetőleg a felvételen is átjön mindez. Úgy érezzük, hogy az élő felvétel ennél a számnál is inkább előny”.

A mini EP másik, címadó dala, az All of You egy egyoldalú szerelem története. „Egy fiú figyelmen kívül hagyja, hogy a lány nem szereti viszont, és továbbra is nyomul rá. A lány végül megunja a zaklatást, és a történet tragikus véget ér, mert a lány megöli a fiút. Békét azonban így sem lel, mert a fiú szerelme olyan erős, hogy a síron túlról szellemként is folytatja a zaklatást” – meséli a dalszövegről Olli Toof.

„A sötét hangulatú dal talán a legösszetettebb szám a Hoodoo repertoárban” – folytatja Bátor Gergő. A gitáros hozzátette: „A dal az elejétől kezdve folyamatosan építkezik, rakosgat, elvesz, és végül kiteljesedik. Szemtelen és nagyon feszes a verze téma, amire bazi jól ül fel a mesteri vokál. A hangulata már a kezdetektől meghatározta a szöveg témáját is, Tooff minden bizonnyal kellő személyes tapasztalattal bír e téren :)” A végeredmény a korábbi várakozásainkat is felülmúlta: „a vokálok elsőként a stúdióban nyíltak ki rendesen. Hangulati hatásként mindenképp a Modest Mouse-t említeném meg, akiknek nagy rajongója vagyok”- foglalta össze Gergő.

A Hoodoo Offenders EP-je már elérhető az ismert online felületeken. A zenekar a második albumát az NKA és a Cseh Tamás Program segítségével itthon rögzítette, a keverés és masterelés pedig ismét Schram Dávid segítségével zajlott, immár Kanadában. A nagylemez tervek szerint áprilisban jelenik meg.

Bővebben:   l FACEBOOK l

 

 

Sorsfordító korongok - Olasz Sándor (Riff.hu, Rockbook)

2017. március 26. - OldTimeRNRMagazine

17198269_1541472232547271_1115786569_n.jpgÁllandó rovatunk következő „versenyzője” egy olyan újságíró, - minden kétely nélkül állíthatom – zeneszakértő, aki munkáival mindig elkápráztat. Olasz Sándor elhivatottsága, szakmaisága és hozzáállása példaértékű minden olyan delikvensnek, aki a könnyűzenei sajtóban dolgozik. Az ő esetében biztos állíthatjuk, hogy százat valamivel könnyebb lett volna összehozni, mint tízet, de még az sem lett volna elég. Sanyi azonban összehozta a nagy tízest, amit most bemutat nektek.

Tudjuk, a kor nem érdem: állapot. Az idő nem nyomtalanul múlik felettünk, akárhonnan nézzük. Ám, ha elegendő lelki erőt érzünk az élet természetes hozadékainak elfogadásához, a számadás idején arra az eredményre jut(hat)unk, hogy pozitívumai is akadnak az idősödésnek. A magamfajta grafomániás zenebolond (jobb napokon: „zenei újságíró”) pedig (Rockinform, Riff) vezérfonalra fűzheti azokat a CD-ket, LP-ket és kislemezeket, amelyek a maga és környezete (családja) életére, életmódjára hatottak. Mivel a lemezeknek a lejátszóban jobb helyük van, kezdődjék hát a szubjektív (Olasz) diszkó – felvezetése.

Vágtázó Halottkémek: A semmi kapuin dörömbölve (1992)

Igen. Virítanak a polcainkon sorsfordítónak minősíthető lemezek. A VHK korongjai mindenek előtt és felett. Közülük a fenti, alapvetően. Mert mit ér a kamaszodó gyerkőcöknek tiltani a trágárkodást? Nem egyszerűbb elébe menni a „botrányos problémának” és a kezükbe adni egyfajta „csalit”? Hiszen úgyis A hunok csatája fogja meg őket hamarosan, végül a zenekar földöntúli ereje, kisugárzása. A következő lépcsőfok: VHK-koncertlátogatások - a teljes családdal. Személyes ismeretség létrejötte a zenekar tagjaival. Interjú a Rockinform számára az alapító dobos Ipacs Lacival, amelyben a találmányáról és a munkájáról is szót ejtett. Egyetemista korában a fiam épp az ő cégénél ismerhette meg az alkotás, a kutatás-fejlesztés alkotóörömét és a vállalkozás szabályait, a cég működtetésének fortélyait. Ma amellett, hogy oktat a Műszaki Egyetemen, a saját orvostechnikai találmányának gyártását készíti elő, saját vállalkozásban természetesen. A lányom útja nem vezetett ennyire messzire (leszámítva az apróságot, hogy közel egy évtizede Londonban él), de az övét is egyengették itthon anno VHK-hoz kötődő barátok. A lemezről és annak nívójáról – nem visszaélve az Internet terjedelem-adta szabadságával – csak annyit, hogy máig repertoáron tartott nóták is hasítanak rajta.

 

SzaMaBa: Concealed Sanctuary (1992)

Az újságírás? Naná, hogy a lakóhelyemen, Szentesen kezdődött, az Arató Matyi által indított Életjel fanzinban. A második cikkem kezdetleges tanulmány-féle volt az akkor Törökszentmiklóson élő és alkotó Szabó Sándor gitárosról, akinek (triójával, a SzaMaBa-val) akkoriban jelent meg a második gyári sokszorosítású kazettája. (Azt megelőzően a kvázi szamizdat Jazz Studium mellékleteként váltak hozzáférhetővé a munkái házilag másolt anyagai, ugyanakkor a külföldön kiadott LP-i és egy Cd-je is megvoltak.) A trió vendégei itt: az olasz fuvolás Massimo de Mattia és az akusztikus basszust kezelő Sipos Csaba. Közelebbit sajnos technikai okok miatt nem mondhatok az anyagról: a kazi most szorult kivehetetlenül a magnetofonomba anélkül, hogy egyetlen hangot is hallhattam volna róla.

Annyi azonban bizonyos: Szabó Sándor kiteljesítette a tehetségét. Az akusztikus gitározás világszerte keresett mesterévé vált, és számtalan CD-t készített saját kiadásban. A „szabad idejében” elvégzett hangrestaurátori ténykedése sem jelentéktelen.

Nagy örömömre szolgál, hogy a nyolcvanas évek végén személyesen is megismerhettem őt.

 

 

Sonia és a Sápadtarcúak: Bűvös madár (1994)

Hogyan kerültem a Rockinformhoz? Nos, bizonyos csillagok szerencsés együttállása folytán. Az egyik csillag a Graffiti Klub felemelkedése volt Szentesen, amelynek fénykorában valósággal sorban álltak az underground szcéna nagyjai fellépési lehetőségért. A másik „ragyogás” egy szegedi főiskolai lap volt, amely számára Szentesről szállítottunk zenekari interjúkat Rakk Laci barátommal (aki később szintén a Rockinform gárdáját erősítette). Ilyen apropóból kaptam meg a fenti csapat akkor vadi-új kazettáját. Kritikát írtam róla, és nagy merészen elküldtem a Rockinformnak. Leközölték. Később kiderült, hogy a blues hazai szaktekintélye, Nemes Nagy Péter a saját cikkét vonta vissza ezért, amiért máig hálás vagyok neki. Mondván, én olyasmit találtam a zeneanyagban, amit ő nem vett észre: a „latin blues” csíráját. (Ez volt a hármas számú szerencsecsillag.) A zenekarról azt fontos tudni, hogy a hazánkba települt Sonia Zambrano akkoriban Janis Joplin perui reinkarnációjának számított, és hogy Benkő Zsolt is gitározott a Sápadtarcúak között egy időben. A Rockinformmal pedig rendszeressé vált a munkakapcsolat, röpke másfél évtizedig. Itt köteleződött el a sorsom egy máig tartó, reményeim szerint életre szóló hobbival.

 

 

Pege: Live (1982)

A vibráló zenei érdeklődésem nem bírt leragadni egyetlen stílusirányzatnál. A jazz irántit Pege Aladár együttesének egyik speciálisnak nevezhető koncertje keltette fel, mivel kb. a Balaton közepén adták 1981. nyarán. A sétahajó Siófokról indult, ahol az elő-nászutunkat éltük. (Az „igazi” baba-várás miatt elmaradt. Fiú lett, ld. az első lemeznél írottakat.) Kit érdekelt jegyváltáskor, hogy zene is szól a hajókázós romantikázás közben és hogy ki az a Pege Aladár? (Akkor még nem tudtam.) Igen ám, de a viszonylagosan szűk fedélzeten lehetetlen volt kivonni magunkat a muzsika hatása alól. Láttuk, amint egyre szélesebb körben ülnek az emberek a színpadnak kinevezett szőnyeg, vagyis a zenekar köré. A zene pedig percről percre érhetőbbé és kedvesebbé vált valahogyan. Mi is odaálltunk a nézők közé. Mire kikötött a hajó, alig maradtak páran, akik nem tették ugyanezt, a kikötés befejezéséig pedig zúgott a vastaps.

A nagybőgős/basszusgitáros fenomén Pege akkor és később is odafigyelt a fiatal tehetségekre, saját zenekarába invitálva az arra érdemeseket. A sétahajón Németh János (tenorszaxofon), (id.) Tornóczki Ferenc (gitár) és Szabó Ferenc (dob) játszott vele. Ez a formáció egy, a Debreceni Dzsessznapokon (meghagyva a borítón látható írásmódot) 1982. júliusában készült felvételekből fél oldalt kapott a koncertlemezen. Nem véletlenül!

 

 

The Ex: Hidegen... (kislemez, 1991)

Hiszed-e vagy sem, a magyar népzenét igazából egy holland punkzenekar, (a) The Ex ismertette-szerettette meg velem. De még hogy! (Nagyon.) Nevezetesen úgy, hogy előbb kislemezen, később CD-n rögzítettek egy Muzsikás-korongon megismert népdalt, mégpedig ékes magyar nyelven! Hoppá! (Amiről írni fogok, az egyszerűség kedvéért a kislemez-verzió, a videón azonban a CD-változatot hallhatjátok.) Mi ez, ha nem a magyarok iránti tisztelet felső fokú kifejezése?! És a helyzet fokozódott. Eljöttek Budapestre a legendás pinceklubba, a Tilos az Á-ba, ahol az „előzenekaruk” nem volt más, mint a Muzsikás! A nézőtér heringkonzerv-zsúfoltságúvá vált. A körülöttem állók jelentős többsége nem magyarul beszélt. Nem hittem a szememnek, hogy mennyire bemozdultak/beindultak a Muzsikás játékára! Itt van ez a kincs kéznyújtásnyira (és mennyi hasonló még), én pedig nem ismerem eléggé? Olyan nincs! Sürgősen változtattam a dolgok állásán: a népzenei lemezek gyűjtése a mai napig tartó folyamat nálam. Az ominózus holland kislemez egyik oldalán átlagosnak tekinthető punk-nóta hallható, a másikon – sajátos zenei körítésben – felsejlik a Hidegen fújnak a szelek minden szépsége, felturbózva az énekesnő bájos akcentusával. (Az eredeti verzió érdekessége, hogy be kellett bizonyítania anno a Muzsikásnak, hogy színtiszta népdalról van szó, csakis így kerülhetett lemezre.)

 

Deti Picasso: Ethnic Experiments (2004)

Visszakereshettem volna a moszkvai Deti Picasso-val való első találkozásom pontos dátumát a Sziget-könyvben. 2003-ban történt vagy 2004-ben, annyi azonban biztos: ez a CD már megvolt akkor. Nos, ez volt az, ami a világzene irányába mozdított el!

A hozzá csomagolt örmény abc máig megvan, a távoli országból származó, apró tasakba zárt fűszernövény azonban elveszett. Csipetnyi Örményország… A zenekart alapító testvérpár akkortájt talált rá Moszkvában!) az identitására: az örmény gyökereikre. A már-már egzotikusan ható népi dallamok és a rock sajátos szintézise az énekesnő karizmatikus előadásmódjával kiegészülve megtette a hatását nálam. Mire a rá következő évben visszalátogattak a Szigetre, felkészültem belőlük: kétoldalas Rockinformos interjú lett az eredmény. És egy életre szóló elköteleződés.

Nem állítom, hogy azóta nem születtek a műfajban némileg erősebb alkotások ennél lemezanyagnál, hazai viszonylatban is, akár. Mégis. Ez a muzsika ma is frissen hat, ma is tüzeket gyújt lelkekben: nem fogott rajta „az elmúlt nyolc év', akarom mondani: tizenhárom.

 

CPg: cím nélküli bakelit (2000)

Nem. A punkzene nem érintett meg igazából soha. Nem így a CPg. Jogos a kérdés: miért épp ők? Direkt nem a zenéjükről beszélek, mert a történetük alakulásának az emberi vonatkozása fogott meg. Ők voltak az a szegedi banda, amelynek háromnegyedét fejenként két évre bebörtönöztek. (A basszusgitárosuk a „bűntett” idején fiatalkorú volt, ezért úszta meg a zárkát.) Szabadulásuk után kb. tíz évvel dokumentumfilmet forgattak róluk, Pol Pot megye punkjai címmel. A filmhez nem maradt vállalható minőségű korabeli zeneanyag, ezért újra fel kellett venni a dalaikat egy stúdióban. A munka annyira jól sikerült, hogy reaktiválták magukat a hatására. (Lévai Tamás punk-történész így kommentálta a hírt találkozásunkkor: „ez nagyobb, mintha az Illés alakult volna újjá”!) Időben szerezve tudomást a történtekről, én készíthettem velük az újrakezdés utáni első interjút (még mindig a Rockinform számára). A beszélgetés nem erőltetett vidámsággal zajlott, ám tabu-téma nélküli, nyílt és egyenes válaszokat kaptam az összes kérdésemre. Elcsodálkoztam. Lehetséges felállni ekkora trauma után, EMBERNEK maradva? Nos, ha ez is a „punkság” (nem kívánt) hozadéka, akkor én velük érzek, amennyire tőlem telik.

Volt úgy két-három jó éve a zenekarnak. Filmbemutató koncertek sorozata, majd egy egész nap, ami csak róluk szólt az egyik Sziget Fesztivál valamelyik színpadán. Összehoztak egy CD-t, új dalokkal vegyítve a régi nagy nótákat. Az A38-as koncert a dobosuk balesete miatt már nem az eredeti felállásban zajlott le, azzal kezdetét vette az erózió.

Később kiderült: rosszul tudták, mégis Erdős Péter haragudott meg rájuk, azzal indult el az irgalmatlan lavina, aminek következtében a punkzenekarok fülüket-farkukat behúzták – ideig-óráig. Volt ami volt, de a hazai szcénában nálam a CPg máig mindenki felett áll!

Tom Waits: Beautiful Maladies (1998)

Moziba készültem, röpke huszon-évvel ezelőtt. Az Éjszaka a Földön című filmalkotásról annyit tudtam csupán, hogy Tom Waits írta hozzá a főcím-zenét. (Ennyi infó elegendő ajánlólevélnek bizonyult a jegyváltáshoz.) Az akkor tizenhárom-tizennégy éves lányom kijelentette, hogy márpedig elkísér. Tiltakozásnak helye nem lévén, együtt szomorkodtuk és nevettük végig a film taxis történetekre kihegyezett, élesen váltakozó epizódjainak nem gyenge poénjait, ami az egyébként sem laza apa-lánya kapcsolatot összébb kovácsolta. Később, amint DVD-n hozzáférhetővé vált a mű, afféle családi kult-film lett belőle. (Jim Jarmusch: Night On Earth, 1991.)

A filmdal /Good Old World (Walz)/ a nevezett Island Records-válogatáson vált legkönnyebben elérhetővé. A Mester adott korszakának maradandónak dalaiból kaphattunk igen értékes válogatást. Clap Hands, Underground, Cold, Cold Ground, Downtown Train, Time, nem sorolom tovább. Az európai színtéren magasan jegyzett zenész-egyéniségekből álló, magyar-alapú Braindogs (Tom Waits-”hívő” banda) repertoárjával hadd ne hasonlítsam össze a CD anyagát.

Az érdes hangú Tom Waits „kilétéről” annyit: ha összeveted az említett Downtown Train Rod Stewart-féle feldolgozását az eredetivel, azonnal rá fogsz jönni a mélységi és minőségi különbözőségekre. (Mellesleg ő az a művész, akit a legjobban szeretnék élőben látni-hallani. Magánügy, de ha úgyis olyasmiről írtam végeredményben...)

Gastroblues-válogatások (bármelyik a 25 év terméséből)

Bármennyire hihetetlen, a paksi fesztivál a Szigettel egyidős. Infó hiányában a negyediken voltam ott először, aztán egyet vagy kettőt hagytam csak ki a negyedszázad alatt. Előbb Obi barátomra küldtem rá a fesztivál (hiszem, hogy létező) szellemét, aztán a családtagokra is sor került, egyetlen kivétellel. A lányom által odaszervezett 47. születésnapi meglepetés-partinak az emlékét idézve is vég fut a hátamon a hideg, pedig hol van az már! És a zenei felhozatal: se szeri, se száma. Mekkora produkciókat és muzsikus-egyéniségeket láttunk, atyaég! (Bármiféle kiemelésben ott rejlik a szubjektív prioritás veszélye, ezért tekintek el tőle. Vitának pedig nem látom értelmét.) A szervező cég az ott készült élő felvételekkel telt CD-t, majd DVD-t jelentett meg, szinte évente. A legfontosabb azonban az, hogy „vénségünkre” a feleségem sem tudná kihagyni ezt az eseményt. Más, korunk-béli „fiatalokkal” együtt – azzal együtt, hogy vannak emberek, akiket a gasztronómiai körítés, másokat az elsőrendű borkínálat visz Paksra inkább. Bor? Zene? Nő? Nem titok: a három „tényező” együttes jelenléte az igazi!

 

Anonym Project: Forma-1 és húsleves (2013)

És, ami ordító ziccer kimaradt a sorsfordítás meccsén, ez az ötszámos kislemez az egyikük. Nem hogy a világot nem váltotta meg (ráfért volna, az országra mindenképp), de a zenekart sem vitte előbbre igazából, pedig megdolgozott a zenekar, megérdemelték volna. Vidékiek lévén az országos ismertséget minimum. Hiszen.

„Ezek a fiúk megteremtették végre a darkrock szinte metálra hajazó, hibátlan szintézisét, létrehozva a hónap (év, évtized, nem tudom) legsúlyosabb, egyszersmind legfontosabb kislemezét” - írta egykoron a Riff potál nevesincs önkéntes rabszolgája. Négy év után sem látom be, hogy tévedett volna az illető. Ám egyetlen rosszkor, rossz helyen landolt hajszál, vagy a mázli-faktor hiánya ezt cselekedte velük.

Sorolhatnám a további példákat, ám akikről tudok, ők fájnak nekem a legjobban közülük. Be kell látnom azonban, hogy velük kerekedik ki igazából az efféle történet. Sajnos.

Kong és a Koponya-sziget soundtrackje

Best of Vietnam

2017. március 20. - fehersolyom

King-Kong az idén már 85. évét tapossa (1933-ban zúzott először a mozivásznon), ennek ellenére egész jól tartja magát. A napokban került a magyar filmszínházak műsorára a Jordan Vogt-Roberts által jegyzett legújabb reboot, amelyben minden képzeletet fölülmúló látványorgia közeppette kedvenc óriásgorillánknak fel kell vennie a harcot egy csomó óriásgyíkkal, és egy-Samuel L. Jackson által zseniálisan alakított- bepöccent vietnámi veteránnal is. Ha esetleg a kedves olvasók felkapták a fejüket, hogy hogy jön ez az old timer rock and roll muzsikákhoz, ezen a ponton kapja meg a választ.

A film ugyanis a vietnami háború időszakában játszódik, és a soundtrack összeállításáért felelős Henry Jackman ki is maxolta az ebben rejlő lehetőségeket.

Akinek bejön az Apokalipszis most, a Szakasz, vagy bármelyik más klasszikus "Vietnam War" film, az tudja, hogy zeneileg mire számíthat: a '60as/'70es évek rockmuzsikái rendszeres visszatérő aláfestői ezeknek az alkotásoknak.

A Kong-Koponya-sziget pedig-egyfajta tiszteletadásként- ezen a tren nem újított túl nagyon. Ez pedig , hál' istennek nagyon jót tett a film hangulatának, főleg akkor, ha a néző vintage rock rajongó-mint jómagam.

Megközelítőleg öt percenként hangzanak el a mozi alatt olyan klasszikusok, mint a The Rolling Stones, a Black Sabbath, a The Stooges, vagy épp a Creedance Clearwater Revival. 

Szóval, ha szereted a látványos popcorn mozikat, és imádod dzsungel fölött berepülő Huey helikoptereket nézni, miközben dübörög az old time rock, akkor ez a te filmed. Ha csak az előbbi igaz rád, és a korszak muzsikáját nem ismered annyira, akkor is érdemes beülni a moziba, mert akarva akaratlanul egy hibátlan Best Of Vietnam jellegű válogatásban lesz részed, ami a korszak teljes zenei palettáját bemutatja.

Amikor megrendül a Kurca-partja

Angertea, Dungaree és Sin Of God koncertek Szentesen!

2017. március 12. - OldTimeRNRMagazine

17159323_1763687063645171_3640709871266967581_o.jpg

Próbálkozunk, próbálkozunk! Bár Szentesen nem egyszerű jó koncerthelyszínt találni és zenekarokkal sem lehet Tiszát-rekeszteni, azért néha ráeszmélnek a helyi kötődésű alakulatok, hogy igenis van egy különleges atmoszférája a szentesi koncerteknek.

Az Angertea, a Sin Of God és a bár szegedi illetőségű, de szentesi frontemberrel felálló, már-már hazajáró Dungaree április 30-án ad koncertet a Delelő Söröző kerthelyiségi színpadán.

Így elöljáróban annyit megemlíthetünk, hogy mind a három csapatnak van, mit bemutatni, hiszen tavaly mindannyian új lemezzel rukkoltak elő.

Az Angertea 2016-ban már ötödik albumával jelentkezett, mely a Snakes In Blossom címet kapta, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy világszínvonalú anyag lett. Kaptak is elismerést a srácok kül- és belföldön egyaránt. Pályájuk még 20 év után is felfelé ível, és hatalmas pacsi, hogy kitartanak Szentes mellett!

A Dungaree 2014-ben villámcsapás szerűen „rockolta” magát a hazai underground zenei színtér elitjébe. Nem is csoda, két óriási kislemezzel mutatták meg magukat, majd tavaly jött a Bipolar World című debütáló nagylemez. A srácok már lenyomták a lemezbemutató turnét és most is szorgosan munkálkodnak, de azért belefér egy mindig őrületes szentesi páré.

A Sin Of God "Aenigmata" lemeze bekerült a 2016-os év legjobb albumai közé a HangSúly Zenei Díj szavazásán, további kiváló hazai alkotásokkal egyetemben (Köztük a fent említett Angertea is ott volt). A lemezről elismerően írtak külföldi zenei szaklapok és itthon is előrébb léptek a srácok azon a bizonyos ranglétrán. Számos országban megmutatták az új lemezt sikeres zenekarokkal adtak koncerteket, most hazai terepen is szétzúzhatják az agyunkat.

Információk a koncertről:

Időpont: 2017. április 30.
Helyszín: Delelő Söröző
Behopp: FREE

Facebook esemény itt!

 

Egy este a brit blues-rock jegyében

Zeals és KING KING koncertek az A38 hajón

2017. március 12. - OldTimeRNRMagazine

king_king_promo_live_3.jpg

Végre Magyarországon is bemutatkozik az utóbbi évek egyik legjobb brit blues-rock zenekara, a KING KING! Három nagysikerű stúdióalbummal a tarsolyában, március 22-én lép fel a kiváló gitáros/énekes Alan Nimmo vezette zenekar a budapesti A38 Hajón.

A KING KING formáció nyolc évvel ezelőtt tulajdonképpen a Nimmo Brothers mellék-projectjeként indult, Alan a zenésztársával, Lindsey Coulsonnal alapította. A név történetéről Alan azt mesélte, hogy volt egy ilyen nevű klub Los Angelesben, ami leégett. Egyébként Alan Nimmo kedvenc zenekarának a The Red Devils-nek is volt egy ilyen című lemeze és hát asszociációnak is jónak találták a blues királyok, B. B., Albert és Freddie King neve után.

2011-ben jelent meg a bemutatkozó lemezük Take My Hand címmel. Óriási sikert értek el vele a közönségnél és a szakmában egyaránt, amit bizonyít, hogy a 2012-es British Blues Awards gáláján ők vitték haza a legjobb blues zenekarnak járó trófeát, valamint a lemezükkel is nyertek. Az ezt követő két albumukkal is tartani tudták a helyes irányt és szinte minden évben tartoltak a brit blues-rock díjkiosztókon. 2016 októberében megjelent dupla koncertlemezükkel tökéletesen foglalják össze az eddig megtett utat, és megérdemelten zsebelték be az újabb trófeákat, a szinte ’best of’ lemeznek is beillő kiváló élő anyaggal.

Kis szerencsével sikerült egy dátumot elcsípnünk az igen sűrű tavaszi KING KING turnéban, így végre a hazai közönség is élvezheti majd élőben a '70-es évek rockzenéjéből (is) táplálkozó dallamos blues-rock dalokat, Alan Nimmo remek hangjával és kiváló gitárjátékával megfűszerezve. A hatások és tradíciók tisztelete mellett így kell szólnia napjainkban egy blues-rock zenekarnak!

A budapesti koncertet a szintén brit ZEALS nyitja majd, melynek zenekarvezető frontembere ismerős lehet majd sokaknak, hiszen az énekes/gitáros Harrisen Larner-Main az utóbbi öt évben szinte hazajár az A38 Hajóra, hogy részt vegyen a már hagyományos Nemzetközi Gary Moore Emlékesteken.

 

KING KING DISZKOGRÁFIA:

- Take My Hand (2011)
- Standing In The Shadows (2013)
- Reaching For The Light (2015)
- King King Live (2016)

KING KING:

Alan Nimmo – gitár/ének
Bob Fridzema – billentyűs hangszerek/vokál
Lindsay Coulson – basszusgitár
Wayne Proctor – dob/vokál

Az este menetrendje:

19:00 – Kapunyitás

20:00ZEALS (UK)

21:00KING KING (UK)

 

Helyszín: A38 Hajó - koncertterem // Műfaji besorolás: Rock / Blues

Belépő: elővételben 3900 Ft, a koncert napján 4500 Ft

Jegyek kaphatók a budapesti Musicland lemezboltban, az A38 Hajón, valamint a www.a38.hu weboldalon.

 

Kapcsolódó weboldalak: l King King Weboldal l Facebook esemény l A38 Hivatalos Weboldal l

Sorsfordító korongok - Tóth-Laboncz Attila ’Labi’ (Benzin, ex-Tankcsapda)

2017. március 12. - OldTimeRNRMagazine

labbo.jpg

Gőzerővel robogunk tovább állandó rovatunkkal, a Sorsfordító korongokkal. A mai „versenyzőnk” a Benzin basszusgitárosa, Laboncz Attila. Labi elsőként esett neki elkészíteni bemutatóját, amint tudomást szerzett a rovatról, amit innen is köszönünk neki. Igen színes zenei palettát vonultat fel, csekkoljátok le az ő sorsfordítóit.

Sziasztok! Köszönöm a felkérést! Örülök, hogy leírhatom milyen lemezek voltak rám hatással az életemben!

T.Rex – Get It On (1971)

A legelső zenei emlékem, hogy a szüleim a hetvenes években Olaszországból hoztak egy lemezt. A borítóján egy dinoszaurusz volt, és ez már magában is lenyűgözött, de a zene teljesen elvarázsolt akkor, hat évesen. Később tudtam meg, hogy a T.Rex első kislemezével. A - Get it onnal volt dolgom, és ez a mai napig egy ereklye a lemezgyűjteményemben. A szüleim egy idő után már eldugták előlem, mert szerintem már unták, de én akár egész nap csak azt hallgattam volna.

 

Omega – Omega 5 (1973)

Ezután jött az Omega 5 albuma, amit a mai napig felteszek a csajommal idehaza. Ez az album volt gyerekkorom meghatározó zenei élménye. Ha egyedül voltam otthon, a nagymamám felhívott telefonon, - és mivel csak nekik volt lemezjátszójuk -, feltette a lemezt, mellé a telefonkagylót, én meg hallgattam és arra aludtam el. Ebben a korszakban imádtam még a Bergendyt is, de az Omega volt a fő favoritom.

 

AC/DC – Let There Be Rock Movie (1980)

Gyerekként egy kiránduláson hallgattam a nagyobb srácokkal kicsit progresszivebb zenéket, először a Sweet lett a kedvenc, de később elkanyarodtam az ACDC, a Balck Sabbath és a Deep Purlpe felé. 1980-ban meghalt Bon Scott, utána kijött a Back in Black, majd később a mozifilmet (Let There Be Rock) legalább tízszer megnéztem a moziban. Na, az teljesen elvarázsolt, akkor fogadtam meg, hogy zenélni fogok. A Népstadionban már a Tankcsapda tagjaival mentünk el megnézni őket, Lukács az első sorba eljutott valahogy, mi meg a kivetítőről néztük, ahogy Angusnak integet! (nevet) A buli végén a Hells Bells alatt többezer papírpénzt lőttek a tömegbe, amiből nekem is van egy darab, örök emlék!

 

Deep Purple – Made In Japan (1972)

Az első saját vásárlású lemezem a Deep Purple Made in Japan-ja volt. Nyolcadikos koromban ez volt a nagy kedvencem. Később Debrecenben a Főnix Csarnokban láttam őket, de bevallom, kicsit csalódás volt az a buli nekem.

 

Led Zeppelin – The Song Remains The Same (Concert) (1976)

A gimnáziumi évek alatt jött a nagy Led Zeppelin láz. A The Song Remains the Same szintén ment a mozikban, mi meg egymás után kétszer is képesek voltunk megnézni a közel kétórás koncertet. Gondolom a végére rendesen elzsibbadt a seggünk, de az élmény az óriási volt!

 

The Police - Reggatta de Blanc (1979)

Édesapámtól kapott Tesla szalagos magnóra egy mikrofonnal vettem fel a tévéből a Police Rockpalast-beli koncertjét, iszonyatosan tetszett, és persze később az összes lemezüket megszereztem. Sok kedvenc daluk van, nagyon tetszett a trió felállás:

 

SexePil – Egyesült Államok (1988)

Az eddigiekből is kiderül, hogy igazából mindenevő voltam, vagyok. Debrecenben eljártunk minden nagyobb bulira. Volt itt Rory Gallagher, John Mayall, LGT, és még megannyi nagy banda. Jethro Tull-ra jártunk Pestre az MTK stadionba, úgyhogy elég vegyesen ettem mindent, amiben gitár volt!:)) A gimiben az AE.Bizottság, és az Európa kiadó is nagyon tetszett. Már főiskolás voltam, amikor saját bandát alakítottam Fóbikus Panaszok néven, egy alkalommal együtt koncerteztünk a SexePillel. Igazi underground banda volt, hatalmas szövegekkel, és nem véletlen egy ideig csak őket hallgattam a walk-manemben!:))

 

Voivod – Nothingface (1989)

A keményebb zenék felé később fordultam, az első igazi kedvenc metal bandám a Voivod volt. Akkoriban már a kazetták voltak divatban, a bakelit elérhetetlen áron volt. Mindent megvettünk, ami elérhető áron volt (leginkább kalóz-másolatokon). Érdekes, de akkor szerettem meg Jimi Hendrixet is, akinek nagy rajongója voltam, vagyok.

 

Faith No More – Album of The Year (1997)

A közelmúltban a legnagyobb hatással a Faith No More volt rám. A Sziget-beli koncertjük után az öltözőjükben dumálgattunk, és hihetetlen ma is, mennyire kedves arcok voltak ezek a világsztárok. Legjobb albumuknak az Album of The Year-t tartom.

 

System of a Down – Toxicity (2001)

Ahogy számolom, máris elérkeztünk az utolsó dobásomhoz!:) Ez pedig nem más, mint a System of a Down. Nagyon szerettem volna eljutni egy koncertjükre, de ez már sajnos nem fog megvalósulni.. Mindenesetre végezetül szerepeljen itt személyes kedvencem tőlük, a Toxicity:

 

Még egyszer köszönöm a felkérést, remélem sikerült egy-két zenei csemegét ajánlanom a kedves olvasóknak!:)

Borzalmas témák, érzelmes férfiak - itt a friss Anton Vezuv!

2017. március 10. - OldTimeRNRMagazine

av.jpg

A tavalyi Magyar Klipszemle legszebb videójáért járó díjat elhozó, budapesti Anton Vezuv zenekar az édes-szomorú power-melankóliától fokozatosan fordult a folkos, sötét indie felé. A folyamat az őszre ígért Save Me David című feldolgozásalbumról kimásolt első kislemezen már tetten érhető: az új lemez beharangozó dala a most megjelenő, Run Through the Jungle című Creedence Clearwater Revival klasszikus, amely a Fargo című tévésorozatban is hallható Britt Daniel előadásában. A harmadik Anton Vezuv lemezen ott lesz mások mellett Lana Del Rey, a Timber Timbre, Eddie Vedder, a Nick Cave-féle The Boys Next Door és Neil Young egy-egy dala is.

A most megjelent dallal kapcsolatban Gyulai Istvána, a zenekar frontembere úgy fogalmazott: „A Run Through the Jungle egy szép, laza, de erős folk-blues dal. Miután a Fargo tévésorozatban meghallottam, azonnal el is játszottam gitáron, és annyira tetszett, hogy mindig vissza-visszajött, ezért egy zenekari próbára is levittem. Később elkezdtük koncerten is játszani, ezután pedig már egyértelmű volt, hogy felkerül a feldolgozáslemezünkre.” A dalt John Fogerty, a Creedence Clearwater Revival énekes-gitáros-dalszerzője az általa borzasztónak tartott amerikai fegyverviselési szokásokról írta. „Én pedig szeretem, ha elborzasztó témákat érzelmes férfiak énekelnek” – mondta el Gyulai István.

Sűrű 2016-os évet tudhat maga mögött a zenekar: az év elején egy látványos, Osvárt Andrea főszereplésével készült videoklippel jelentkeztek, ami - mindamellett hogy számos orgánum az év hazai videójának választotta - megnyerte a II. Magyar Klipszemle legjobb stylingjáért járó díját. Nyár elejére végre megjelent a zenekar második lemeze, a Lay Low Butterfly EP, ami szintén remek kritikai visszhangokra talált. Az erről kimásolt I'm Mooch című dal egy halloweenre időzített freaky vámpíros filmet kapott és stílszerűen, egy exkluzív vámpírfog formájában jelent meg kislemezként.

A jelenleg is készülő harmadik, Save me David feldolgozásalbum mind hangzásában, mind témájában sötét, borús dalokat vonultat majd fel puritán, indie-lo-fi megközelítéssel. A produceri munkáért ismét Jakab Péter (Jazzékiel) a felelős, aki az előző kiadvány előkészületei során csatlakozott a csapathoz. A Run Through the Jungle-t részben Puha Szabolcs rögzítette, a mix és mastering munkát pedig egészében Balogh Csaba, az Anton Vezuv szólógitárosa végezte.

Az Anton Vezuv március 18-án, szombaton tartja következő koncertjét a budapesti Auróra klubban az art-gaze, indie-rock Törzs zenekar és az experimentális poszt-folkban utazó Musica Moralia társaságában. A koncerten a Run Through The Jungle-ön kívül több új dal is elhangzik majd a Save me David lemezről.

A Facebook eseményhez kattintsatok a Flyerre!

17202754_1910350575863984_3012608477025517117_n.jpg

További információ:

KISLEMEZ l WEB l FACEBOOK l KIADÓ

Így bulizik 15.000 ír az egyik legnagyobb folk himnuszra

2017. március 07. - OldTimeRNRMagazine

gw_rirl.jpg

Az ír folk egyik legendás alakja Steve Earle. Country-s, folkos zenéje és fülbemászó dallamai sokak szívébe férkőztek be az idők folyamán, azonban nyugodtan állíthatjuk, hogy legnagyobb slágerére már-már himnuszként tekintenek egy Nyugat-írországi városban, Galwayben. A fekete hajú és kékszemű galwayi lány dalához (Galway Girl) a tengerparti városban készítettek videót 15.000 lakos részvételével.

A 2016 júniusában rögzített kisfilmen jókedvű ír népek zenélnek, táncolnak, örömteli hangulatban csatlakoznak olyan zenészekhez, mint Sharon Shannon, Mundy, We Banjo 3, Amazing Apples, Roisin Seoighe, Lackagh Comhaltas, vagy Galway Rose Rosie Burke. A résztvevők számával egyébként a videó a legnagyobb utcai előadás rekordját is megdöntötte. Csekkoljátok le ezt a nagyon hangulatos kisfilmet.

Lázadó, érzelmes, délies! Peter Kovary & the Royal Rebels ’Halfway Till Morning’ (lemezkritika)

2017. március 05. - OldTimeRNRMagazine

pkarr_promo3.jpg

Február második felében jelent meg a Peter Kovary & the Royal Rebels debütáló nagylemeze Halfway Till Morning címmel. A zenekar - bár csak tavaly alakult - szépen lépked egyre feljebb a ranglétrán, nemrégiben például az Euróvíziós Dalfesztivál hazai selejtezőjének legjobb 32 dala közé került az It’s a Riot című számuk. A lemezmegjelenéssel egy időben a srácok bejelentették hazai és európai turnéjuk állomásait és időpontjait.

De lássuk a lemezt! 11 dalt hallhatunk rajta, ebből már négyet előzetesen bemutatott a csapat tavaly, méghozzá a Keepin’ On EP-n, amit már akkor az első nagylemez előfutáraként jelentett be az ötös.

Szeretnék pár szót ejteni a kiadványról. Nagyon klassz dologként tárul a szemünk elé szinte egyből maga a korong, ami egy – ha lehet így mondani - „bakeCD” azaz bakelit vonásait magán hordozó Compact Disc, ami tökre beleillik a Royal Rebels imidzsébe. A belső borítót képek díszítik, és egy booklet, amin a dalszövegek olvashatók. Minimalista dolog, az egyszerűség vezérel. Azt gondolom, hogy ez az egész így stílusos, és remélem, nem vagyok egyedül ezzel, aki úgy gondolja, szükség van még az ilyen kiadványokra.

Nah de térjünk rá a dalokra!

Egyből egy ismerőssel indul a Halfway Till Morning, méghozzá az It’s a Riot ritmusos introja hív minket egy kicsit lázadozni. Mint azt már említettük, ezzel a számmal indult a zenekar a Dal című műsorban, sőt ehhez készült el a lemez első klipje.

A Face The Truth nagyon lazán indul, az egyik kedvenc AC/DC dalom jut eszembe. Az energikus kezdés után azonban a refrénben elveszik az energia. Talán itt meghagytam volna a dögöt. AC/DC után Zeppelin, A Liqour Store-t az első kislemezen is kiemeltem, mint az egyik kedvencem, hát az óta sem utáltam meg. Igazi kemény fuzzos hangzás és dallamos ének teszi egyedivé, az igazi telt dobhangzás mellett. Bonzo él! A zúzás után egy kis nyugi, a Keepin’ On-nal, ami már majdnem egy évtizede elkészült, azonban tavaly lett újra elszedve és kicsi átgyúrás után felkerült a lemezre.

A lemez címadó dalának főtémája szerintem az egyik ékessége az anyagnak. Tipikus Stones féle R’N’B. Tetszik a női vokál és a szaxiszóló és az alatta hallható alap. Egyik kedvenc darab lett. A ’More Than I Deserve’ egy retro ballada mégis a hangzásra érződik rajta a XXI szd. is. Mellesleg amikor meghallottam, azonnal egy korhű film zenéjeként képzeltem el. A ballada jellegével és a fülbemászó dallamával azonnal magával ragadja a hallgatót. A másik hatalmas kedvenc a Run for Cover. Egy igazi velős, energikus zúzás. Déli redneck anyag. A Forever and a Day a zenekar első klipes nótája. Egy pozitív hangulatú, dal az élet nagy kérdéseiről, a Black Crowes és a Rolling Stones zenei hatásaiból merítve.

A Love So Divine egy country-s blues-os amolyan füstös kocsmablues. Slidegitár, zongora, napszámos zene. Kell ennél több? Ugye hogy nem. A Can You Hear Me Now-t hallgatva kicsit előre ugranék az időben 80-as 90-es évekre. A keményebb dalok táborát erősíti, a kiállás például a 90-es évek egyik legkirályabb gitárosát Audley Freed-et (Cry of Love) idézi. A lemez utolsó dala, a Hot Southern Breeze címet kapta. Alcíme: To my father. Ennek tudatában szerintem nem is kell sokat ragozni. Peti nemrégiben elveszített édesapja előtt tiszteleg ezzel a balladával. Van benne némi pszichedelia, dallamos refrén és egy Beatleses lelassuló kiállás. 

A lemez magában hordoz egy bipoláris jelleget, melynek alapját a 60-as 70-es évek klasszikus zenéje adja, ehhez társul egyfajta 21. századi modernitás egy frissítő erő, ami megmutatja, hogy 2017-ben vagyunk. A Peter Kovary & The Royal Rebels bebizonyította ezzel a lemezzel, hogy virágzik a modern vintage rock világ.  Amit még észrevettem, és ez a személyes meglátásom, hogy bizony van különbség az új és a régi dalok között, kiforrottabbak, részletesebbek. Ez persze pozitív, látszik a fejlődés, és hogy kezd összeérni a csapat. Várom a folytatást!

Lemez értékelése: 8,5/10   

 

Sebők Tamás