Hetvenes évek TOP100 – II. rész (1971)

2016. április 03. - Beardman52

top_100_rock_album.jpgHát ezek nem százasak! Mi viszont megcsináljuk a nagy 100-as listánkat. Új rovatunkban, 10 cikken keresztül mutatjuk be nektek a hetvenes évek rock világának 100 legjobb albumát. Hogy hogyan? Az egyes részek egy adott évbe kalauzolnak el benneteket, és mutatják be azon esztendő 10 meghatározó lemezét. A múlt hét után egy lépéssel tovább haladunk és az 1971-es esztendő legjobbjait válogatjuk össze nektek.

America – ”America”

Az America együttes első nagylemeze, melynek egyik érdekessége, hogy nem csak az album, de a zenekar legismertebb slágere, az ’A Horse With No Name’ eredetileg nem került fel erre a korongra. A dalt 1971 végén egy single-ként adták ki, és 1972-ben egy újrakiadásban került rá az ”America”-ra. A lemez mellesleg meghódította a Billboard lista csúcsát, és egészen öt héten keresztül ott is tanyázott. A fent említett sláger mellett számos kiváló kislemezt adtak még ki, többek között az ’I Need You’-t, vagy a ’Sandman’-t is ide sorolhatjuk.

Rory Gallagher – ”Deuce”

Az ír gitárikon, Rory Gallagher második albuma, amit már számos helyen úgy jellemeztek, mint egy lemezt, ami megmutatja, hogyan is kell bejuttatni az energiát a stúdióba is. A megjelenéskor nem igazán lett sikeres, többen úgy vélték, hogy egy átlagos album született. A Rolling Stone-ban a következőket írták róla: „Nem mondhatjuk, hogy ez egy jól sikerült album. Nem világrengető, azonban azt sem állíthatjuk, hogy rossz lenne.” Az évek során a lemez azonban meglehetősen értékes lett a Rory Gallagher rajongók körében és a 17.000 példányos eladási statisztika ellenére a gitáros egyik ékkövének számít.

MC5 – ”High Time”

„Ez az első lemez, mely hitelesen visszaadja karizmájukat és hírnevüket” – írták a Rolling Stone hasábjain, és mi magunk is osztjuk ezt a véleményt. Bár a ”High Time” volt a csapat utolsó korongja, hihetetlen energiákat szabadított fel. Valószínűleg a gyenge promóciós tevékenységek miatt ragadt meg a lemez egy bizonyos szinten, (sokan ma sem ismerik) mert a szakma nagyon kedvező kritikákkal illette.  

The Doors – L.A. Woman

Jim Morrison halála előtt megjelent utolsó The Doors nagylemez, melyről elmondhatjuk, hogy a leginkább blues-os hangzásvilágot ragadja meg. Az ”L.A. Woman” szintén meghódította a Billboard lista csúcsát, és olyan kiváló kislemezeket adott a világnak, mint a mindmáig örökzöld ’Riders On The Strom’, a ’Love Her Medley’, vagy a címadó ’L.A. Woman’.

Led Zeppelin –”Led Zeppelin IV”

A legendás ”Led Zeppelin IV” csak a köztudatban viseli ezt a címet, ugyanis a zenekar tagjai úgy gondolták, hogy nem keresztelik el negyedik nagylemezüket. Ennél azonban talán nagyobb elhatározás volt, hogy az óriási népszerűségnek örvendő ’Stairway To Heaven’-t nem adták ki kislemezen, így semmilyen listára sem került fel. – Pedig óriási hódításokat hozott volna a Zeppelinnek – (a szerk). Persze nem csak erről az örökzöldről szól ez a lemez, hiszen itt van még a ’Black Dog’ a ’Rock and Roll’ és a sokak szerint a Tolkien ’Gyűrűk Ura’-ja által megihletett ’The Battle of Evermore’.

Funkadelic – ”Maggot Brain”

A ”Maggot Brain” volt a Funkadelic eredeti felállásának utolsó nagylemeze, mely rendesen belenyúlik a pszichedelikus rock, a soul és a gospel stílusokba is. A ”Maggot Brain” a szakma által is elismert lemez, az évtized 17. legjobb lemezének választották meg, és a Rolling Stone által összeállított minden idők 500 legjobb lemeze között is megtalálhatjuk.


Black Sabbath – Master Of Reality

A Sabbath azon zenekarok egyike, melyet toronymagasan stílusteremtő bandának titulálnak. A ”Master Of Reallity”-re sokan a stoner rock, stoner metal stílus alapköveként tekintenek. Már a megjelenése napján aranylemez lett. (akkor még 100.000 eladott példányszám után adták) Azóta dupla-platina státusza van és mind a Billboard listán, mind a brit listákon Top10-es helyezést foglalt el.

Booker T. & The MG’s – ”Melting Pot”

A Stax Records kiválósága. Sokan a megjelenés évében a legjobb Booker T. & The MG’s albumnak titulálták, hiszen mértani precizitással és könnyed lazasággal adják elő, mind a 8 dalt a lemezen. Az Egyesült Államok R&B listájának második helyére lőtte fel magát ez a velős, nyers, hamisítatlan funk lemez.

Rolling Stones – ”Sticky Fingers”

Bár a lemez 1971 áprilisában került a boltok polcaira az érdemi munkát már ’68-ban elkezdte a zenekar, hiszen például a ’Sister Morphine’ akkor került rögzítésre. Még az album megjelenése előtt kiadták a ’Brown Sugar’ kislemezt, mely az USA-ban első, Angliában a második helyen végzett a listákon. A lemeztől is elvárták ezt a szintet, és az hozta is. Megrengette a világ összes listáját, és a zenei kritikusok is kitűnő örömmel fogadták, egy orgánumot leszámítva! Kitaláljátok melyik az?

The Who – ”Who’s Next”

És hogy melyik album előzte meg az angol listákon a Rolling Stones-t ebben az évben? Igen! A ”Who’s Next”, a The Who ötödik nagylemeze. A VH1 csatorna minden idők 13. legjobb lemezének titulálta és a rajongók közül rengetegen a The Who legjobb lemezeként tekintenek rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr568556408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.