"David Gilmour játékát egy lakatlan szigeten is elhallgatnám"

- beszélgetés Hajós Ferivel, a Bring Floyd gitárosával

2016. november 11. - Beardman52

bring_floyd.jpgSajnálatos, hogy egyre több helyi zenekar szűnik meg, most mégis örömteli, hogy egy bár rutinos zenészekből álló, de „életkorát” tekintve fiatal zenekart mutathatunk be. Nem is akármilyet! Ebben az időszakban országos szinten felkapott dolog lett, hogy a zenészek ún. tribute, azaz feldolgozás zenekart alakítanak. Így tett a Varga Sándor, Hajós Ferenc, Hegedűs Imre, Takács Gábor és Szabó Kristóf alkotta ötös is, akik a késői 60-as, 70-es, 80-as és 90-es évek legendás csapata, a Pink Floyd útján indították zenekarukat. Az aktualitásokról Hajós Ferenc gitárossal beszélgettünk.

 

A zenekar alapításának ötlete a gitáros fejéből pattant ki, aki korábban már zenélt együtt Varga Sándor énekessel, ráadásul szomszédok is. (Jó környék lehet...) – Tudtam Sanyiról, hogy nagyon nagy Pink Floyd rajongó, aki számos David Gilmour koncerten is volt számtalan országban. Ekkor vetettem fel neki egy helyi Pink Floyd feldolgozás csapat, a Bring Floyd ötletét. Persze ez nem volt ilyen egyszerű, hiszen egy ikonikus zenekar dalait hitelesen visszaadni elképesztően nehéz feladat. Basszusgitárosként a korábbi zenekaromban, az Abanda 22-ben játszó Takács Gáborra esett a választásunk, a dobos, Hegedűs Imre pedig Sanyi jó ismerőse, így négyen kezdtünk el próbálni fél évvel ezelőtt. Persze éreztük, hogy ki kell még egészülnünk más hangszerekkel, így érkezett hozzánk Szabó Kristóf a zeneiskola fiatal növendéke, aki szaxofonon működik közre – mesélt a megalakulásról Feri.

Billentyűsük még nincs, ennek  hiányát egy elektromos műszerrel, ún. samplerrel oldják meg, de természetesen ennek kiküszöbölésére is törekednek, billentyűst keresnek. A gitáros arra is kitért, hogy az ikonikus brit progresszív-rock együttes olyan klasszikus lemezeiről választanak dalokat, mint a Dark Side Of The Moon, a Wish You Were Here, vagy a The Wall. Ahogy mondja, a nagy négyes, David Gilmour, Roger Waters, Nick Mason, Richard Wright alkotta Pink Floyd zenéjét szeretnék előadni úgy, ahogy azt ők is megtették. Feri arra is kitért, hogy minden alkalommal bővítik repertoárjukat, a november 12-i szentesi koncerten is hallhat új dalt a közönség, ami a Young Lust lesz, és ami a gitáros kedvence.  – Hatalmas David Gilmour rajongó vagyok, az ő játékát egy lakatlan szigeten is elhallgatnám, így minden alkalommal megborsódzik a hátam, amikor játszom. Gimnáziumos korom óta hallgatom a Pink Floydot. Számomra a világ legjobb zenekara volt – meséli a gitáros.

 

A zenekar nagy segítségére volt Arató Matyi, aki nagyon sok koncert szervezésében vette ki a  részét. A legközelebbi fellépés a szentesi közönség előtt lesz november 12-én, szombaton az ifjúsági házban, a Zene-Világ-Zene Graffiti programsorozat keretein belül, ahol a Pink Floyd estén egy rövid dokumentumfilmet is levetítenek a szervezők a zenekarról, ezt követően pedig a Bring Floyd koncertjét tekinthetik meg a megjelentek. A belépés egész este ingyenes lesz.

A koncert Facebook eseményéhez kattints a flyerre!

bf.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr5411950715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.