Elkápráztatták a közönséget a Jazz legendák

2016. november 25. - Beardman52

rakfogo_1.jpgLeginkább a hazai jazzélet Rolling Stones-szaként említeném a Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Kőszegi Imre triót. A Rákfogó zenekar egykori tagjai a 70-es évek legendás jazz-rock együttesének emlékét őrizték november 18-án a Hangversenyközpontban. A Zene-Világ-Zene programsorozatban megrendezett Rákfogó Emlékkoncertre szépszámú közönség is kíváncsi volt. A Rákfogó egyik legnagyobb hatású felállásában a fent említett hármas mellett Orszáczky Jackie és Ráduly Mihály is közreműködött. Ezeket az éveket tárták ismét elénk a Jazz legendái.

Először Kőszegi Imre, Liszt Ferenc-díjas dobos, zeneszerző, zenetanár, a Magyar Jazz Szövetség egykori elnöke lépett oda dobfelszereléséhez és vezette fel az első dalt, melyhez kicsivel később csatlakozott a szintén Liszt Ferenc-díjas jazz-gitáros, Babos Gyula, valamint a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész és zeneszerző, Szakcsi Lakatos Béla. Két közös előadás, a Boogie Woogie Waltz és a The Great Escape után szólóprodukciók következtek. Előbb Szakcsi Lakatos Béla és Kőszegi Imre közös zenélését, majd a zongorista egymaga előadott melodikus akusztikus zongora darabját hallhatta közönség. Ezek után Babos Gyula szólóműsorára került sor. A közönség szótlanul figyelte az arpeggiokkal, és üveghangokkal megtűzdelt káprázatos gitárműsort. Ezek persze a további dalokban sem maradhattak el.

Jó volt látni a művészek arcán, hogy ennyi év munka után is ilyen átéléssel, játszanak. Szakcsi Lakatos Béla kabát és sapka alá burkolódzó művésziessége, Kőszegi ’’érthetetlen’’ ütemtörései, pattogó kávázásai és cintányérhasználata, Babos Gyula különleges hangzásvilága, muzikalitása és lexikális tudása felülmúlhatatlan. Az idő azonban ilyenkor gyorsan telik és egy szempillantás alatt eljött a nem mindennapi koncert záródala a Tavaszi Szél. Úgy gondolom, a közönség egy nagy élménnyel térhetett nyugovóra péntek este.

rf.jpg

Fotók: Vecseri Ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr911998458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.