Broken Clock – új, korszakösszegző EP Kristóf Norberttől

2017. május 05. - Beardman52

krino.jpg

Egy 2007 óta tartó korszak lezárásaként, Broken Clock címmel megjelent Kristóf Norbert új, háromdalos EP-je. Hazánk egyik legegyedibb és legtermékenyebb énekes-dalszerzője új kislemezének darkwave/szintipop címadó dala már hallható volt a Klinik Record Store Day alkalmából kiadott split albumán, mindhárom szám eredetileg egy fiktív filmzenealbumhoz készült. Az új EP már elérhető az összes ismert online zeneáruházban. Kristóf Norbert legközelebb május 12-én az A38 tetőteraszán lép fel Norvégia egyik legnépszerűbb énekes-dalszerzője, Thomas Dybdahl társaságában. A nyáron pedig valami váratlannal jelentkezik majd – ígéri.

 “A Broken Clock EP lezárása annak a korszaknak, amely tíz éve a Forget Your Name dallal és az Anna című lemezzel kezdődött: akkor eltört, megállt az idő, benneragadtam egy helyzetben, és ismételtem újra és újra, hátha valami történik. Történt is, hiszen ez idő alatt felvettem közel 120 dalt, rengeteg nagyszerű emberrel zenéltem színpadon és stúdióban” – foglalta össze az elmúlt időszak és a korszaklezáró EP történetét Kristóf Norbert.

A “Broken Clock” EP téma- és címadó dala azt a fájdalmas érzést dolgozza fel, amelyben megrekedünk, és amelyből nem tudunk továbblépni. A szám Norbert kiadója, a Klinik idei Record Store Day alkalmából megjelent split albumán volt először hallható. A “Second Life” című, második track Izlandon íródott, a dal elején Norbert lépései hallhatók a vulkanikus kőzeteken. Van remény, és mindannyian lehetünk az utolsó jó emberek ezen a világon, ha elhisszük magunkról, hogy ez lehetséges – erről szól az EP záródala, a The Last Good Man On Earth.

A kislemez dalai eredetileg egy, a 90-es évek hangulatát idéző fiktív horror-thriller film soundtrackjét képezték volna, amiben keveredik a gyerekkori számítógépes játékok hangulata is, ez a projekt azonban talán örökre a fiókban marad. “Most úgy érzem, eljutottam arra pontra, hogy ezt az egészet, amit kreáltam, ideje lerakni és elengedni” – mondta ezzel kapcsolatban Kristóf Norbert.

A “Broken Clock EP”-n dobon Dorozsmai Gergő működött közre, minden más hangszer feljátszása és a lemez keverése Kristóf Norbert munkája. A masterelést Puha Szabolcs végezte. Az új hanganyag már elérhető a Bandcampen és az összes ismert online zeneáruházban is. Kristóf Norbert élőben legközelebb az A38 hajó tetőteraszán látható és hallható, ahol május 12-én az egyik legismertebb és legnépszerűbb norvég dalszerző-énekes, Thomas Dybdahl vendégeként lép fel. “Június elején pedig történni fog valami, valami olyan, ami eddig még nem” – ígéri Kristóf Norbert.

Fotó: Horváth Bernadett

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr2712483297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.