Huszonöt perc rock 'n' gag - Supernem: Weekend (lemezajánló)

2018. április 20. - fehersolyom

supernem.jpg

Tegnap megjelent a Supernem új lemeze, a Weekend. 30 nap múlva pedig már lemezbemutató a Barba Negra Trackben (még odaértek:D)

Kezdjük azzal, hogy lemez e ez? Igen...csak rövid és tömör, alig több, mint 20 perc. Ami még akkor sem tekinthető megszokottnak, hogy a XXI. században már az old time/old school szokásnak tekinthető "elmélyülök a dupla koncept lemezben egy gyertya fényénél és nézegetem a bakelitborítót" már inkább csak szubkult jelenség, semmint bevett többségi szokás. 

A Supernem már az előző két lemezénél (Túl a Frekvencián 2014, Tudományos Fantasztikus Pop 2010) is ezt a tömörséget kereste, hiszen az előző két anyag is hasonló hosszúsággal operált. Ráadásul ezek a lemezek nem is gyakran követik egymást, átlagosan négy éve. Adódik a kérdés: a zenekar emberkísérleteket végez a koncentrációzavaros zenehallgatók figyelmének optimalizálására, vagy egyszerűen utál lemezt írni és ritkán csinálnak gyorsan, de sokat? 

Egy korábbi beszélgetésemben a zenekar énekese Szappabee rávilágított, hogy ez náluk egyfajta stratégia: ha elkészül egy csokornyi dal, akkor azt meg kell turnéztatni, meg kell ismertetni a közönséggel, időt kell hagyni annak, hogy bejáratott koncertadok legyenek belőlük. És ebben bizony van valami zseniálisan stratégiai gondolat, lássuk be...

A rövidség lehetne egyfajta poén, vagy slendriánság, de igazából nem az. Mert ez a lemez a maga tíz tételével kerek egész, még úgy is, hogy a Presszó névre keresztelt nyitány gyakorlatilag egy felvezető monológ, dalcsokrot pedig mértani középen "megtörő" Tüzijáték pedig egy alig 15 szekundumos gag. 

Ráadásul két tétel - az Orfű fesztivál himnuszaként funkcionáló Jelezz vissza, és a több mint egy éve nyilvános Egy nap egy év - már jó ideje ismert a nagyközönség számára. Így a "nettó újdonság" időkerete alig éri el a negyed órát...és mégis. 

A zenekar  önmaga punk rockos gyökereire alapozó party himnusz (pl. Nemzeti Dal, Taxi),  az elszállós keserédes ballada (Március) , a Kubányi Bálint billentyűs csatlakozása óta jellemző pszichedelikus disco hangzás (Weekend), és a Péterfy Bori (A Péterfy Bori mészárlás) vendégszereplésével készült szexi alkotások összefűzve teljes egészet alkotnak. 

A zárótétel pedig felteszi a koktélcseresznyét a tejszínhab tetejére. Egy igazi generációs himnusz lehet belőle, a Generáció című elődjéhez hasonló:D. Mert miről is szólhatna egy igazi rock and roll lemez, ha nem a Szabadságról?

 U.I. Pulius Tibinek pedig innen üzenjük, hogy tényleg jól kijön a Telecaster hang az anyagon. Aki esetleg nem érti az utalást, az minden bizonnyal nem olvasta hangszertörténeti cikkünket, de ITT pótolhatja a lemaradást. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr713849416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.