Old Time RNR Magazine

[Klippremier] – Feldolgozással tiszteleg egyik ikonja előtt a Peter Kovary & The Royal Rebels. Íme a Hush szöveges videója

2018. június 06. - Sebők_Tamás

du_rer.jpg

Habár sokan temetik a rockzenét, a  klasszikus rock ismét a reneszánszát éli, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a zenei világ és kép, amit a Royal Rebels képvisel. A zenekar a rockzene egyik, ha nem a legjelentősebb hőskorából merít. Tavaly jelent meg a debütáló nagylemezük, a Halfway Till Morning, mely az 1960-as, ’70-es évek hangzását és szellemiségét éppúgy megidézi, mint a harmadik évezred rock’n roll-ját (Rolling Stones-tól a Rival Sons-ig). A lemez idén elnyerte a szakma elismerését is, a 2018-as Fonogram gálán az év hazai klasszikus pop – rock kategória győztesének választották.

A srácok az albumhoz 4 vidoklipet is készítettek, túl vannak az első országos és egy kisebb európai turnén is, felléptelk már  többek között a Hooligans és a 30Y vendégeként is.

A Royal Rebelst Kőváry Péter alapította, 2016.-ban.  Pétert a nagyközönség szélesebb körben a NEO gitáros/énekeseként illetve dj/producerként ismerhette meg a 2000-es években, emellett a STONED nevű Rolling Stones tribute banda “Mick Jagger-i posztját” töltötte be évekig. 2015-ben – 12 év után - Peti kiszállt a NEO-ból, és új zenekart alapított, Peter Kovary & The Royal Rebels néven, mellyel visszatért gyökereihez a classic rockhoz .( A 90-es években öccsével ( Zoli – The Trousers) együtt játszott a Rag Doll nevű rock bandában) Peti 2017 júniusában a STONED kötelékeibe is visszatért.

A zenekar  koncertjein ,a saját szerzemények között egy-egy halhatatlan sláger feldolgozásával is fejet hajt a régi elődök előtt (Stones, Tom Petty, stb.). A Rebels bulik egyik nagy kedvence az immár több mint 50 éves Hush című nóta, melyet legtöbben a Deep Purple első lemezéről ismernek, és azóta sokan feldolgozták, a legsikerültebb talán a 90-es évek végén a Kula Shaker féle verzió. A dal azonban nem Deep Purple szerzemény, hanem egy bizonyos Joe South nevű szerző műve, és Billy Joe Royal rögzítette először kislemezen 1967-ben, a Deep Purple egy évvel később vette fel a debütáló Shades Of Deep Purple című korongra, illetve ez a dal lett a banda az első kislemez sikere.

A Royal Rebels a Hush-t az egyik budapesti koncerten rögzítette, és olyan jól sikerült a felvétel, hogy szöveges video is készült hozzá, melynek alapját szintén egy budapesti buli lassított képei adják,  a videot Szili László készítette, aki az előző Rebels klipet is rendezte.

A srácok időközben megkezdték a 2. album dalainak megírását, és a demók rögzítését, így az év végén a lemez felvételei is megkezdődhetnek. A 2. Rebels lemez várhatóan 2019. első felében jelenik meg.

További információ:

FACEBOOK  I   I  WEB  I   I  INSTAGRAM  I   I  TWITTER  I   I  YOUTUBE  I

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr5614026876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása