A Deep Purple Fekete Báránya: Tommy Bolin

2018. augusztus 01. - fehersolyom

dp.jpg

1966-ban Chris Curtis (The Searchers) londoni művésztanyáján egy orgonista kért egy napra szállást bizonyos Jon Lord. Innen datálható a Deep Purple története, amely vitathatatlanul a hardrock/heavy metal egyik alapzenekara lett. Lord mellett olyan meghatározó zenészek alapozták itt meg a hírnevüket, mint  "mosolynélküli" Richie Blackmore, vagy Ian Paice - és még csak a zenekar első felállásánál tartunk...

Mert bizony, a csapat olyan intenzíven élte meg az 1969-76 közti hőskorszakát, hogy a különböző posztokon egymást váltották a pótolhatatlannak hitt zenészek. A Deep Purple köpönyegéből bújt elő a mai napig aktív rockisten Glenn Hughes, és az örökifjú aranytorok, David Coverdale is-hogy csak a legismertebbeket említsük. 

1975 novemberére azonban a "Nagy Felállás" végnapjai a zenekar emblematikus gitárzsenijének, Blackmore-nak a- botrányos körülmények közt zajló- kilépésével fejeződtek be. 

Ekkor a zenekarvezető Jon Lord, és a mellette akkor zenélő tagok (Ian Paice-dob, David Coverdale-ének, Glenn Hughes basszus/vokál) is komolyan elgondolkoztak azon, hogy pótolható e a gitáros, vagy pont kerül a történet végére.

Az akkori felállásnak a nagy öregei , Lord és Paice azon a véleményen voltak, hogy a kezdetektől velük zenélő, a zenekar hangzását alapvetően meghatározó Richie pótolhatatlan. A két "új fiú", Coverdale és Hughes viszont egyáltalán nem osztották ezt a véleményt, és inkább afolytatás mellett voksoltak. Fura mód inkább az ő álláspontjuk érvényesült, így a csapat elkezdett az utódlás kérdésén dolgozni. 

Az első jelölt a posztra Clem Clempson volt, aki korábban a Colosseumot és a Humple Pie sorait erősítette, így a rock -közönség számára nem volt ismeretlen, és gyakorlata is volt. Ennek ellenére a meghallgatásokon "nem működött a kémia", így a Purple tagjai tovább keresgéltek. 

Coverdale állt elő az ötlettel, hogy a Billy Cobham Spektrum című lemezén játszó gitáros, Tommy Bolin (1951. 08.01.-1976.12.04.) jó lehetne. Bár a lemez egységesen a zenekar kedvencei közé tartozott, mégis idegenszerű ötletnek tűnt egy gyakorlatilag ismeretlen, e néhány lemezes session gitárost bevenni a zenekarnak  (Bolin 69-75 közt a Zephyr, James Gang  lemezein játszott, és közreműködött John Lee Hookerrel is- tehát a szakmában nem volt ismeretlen, de igazi első ligás vonalas produkcióban még nem próbált szerencsét.).

tommy-bolin.jpg

Coverdale azonban kiállt a furcsa ötlet mellett, és végül sikerült meggyőznie a többieket- az más kérdés, hogy ezzel kimondták a klasszikus Deep Purple halálos ítéletét, de ezt maguk sem tudták még ekkor. 

Bolin végül meghívást kapott a Deep Purple-be, ahol az első feladat az összeszokás volt: elődjétől eltérő, bluesos/jazzes stílusa volt, ráadásul sokkal inkább ösztönből játszott, semmint technikából. 

A zenekar egy érdekes kísérletbe kezdett: hogyan lehet társítani az új gitáros könnyedebb  stílusát a Deep Purple kemény zenei világával?

Az elkészült új lemez a Come Taste The Band címet kapta, 1975 augusztusában jelent meg. A zenei szaksajtó szerint azonban ezt csak megszokásból lehet Deep Purple lemeznek tekinteni. A zenekarvezető és a csapat öröksége háttérbe szorult. Hughes és Bolin viszont nagyon egymásra találtak, és gyakorlatilag ketten komponáltak egy lemeznyi dalt, a dallamos fekete blues/soul/funky örökség jegyében. A szövegeket Coverdale jegyezte, aki -megszabadulva Blackmore lelki terrorjától-egy sokkal felszabadultabb alkotási folyamatot élt meg.

A hármas egymásra talált, a zenekar öregjei azonban nem érezték magukat otthonosan. Ráadásul a lemezírás közben feltűnt, hogy Bolin hol zseniálisan, hol teljesen szétesve játszik. Kiderült, hogy az új gitáros súlyos heroinfüggő, ami értelemszerűen kockázati tényező volt, és tovább fokozta a csapaton belüli feszültségeket.  

Az elkészült lemez alapjaiban ütött el a korábbiaktól, és ez meg is látszott az eredményen. A eladási listákon korántsem teljesített fényesen. 

A menedzsment egy Japán- Ázsiai  turné ötletét vetette be mentőövként, ahol a zenekar rajongótábora stabilabb volt az amerikaihoz képest. Az ázsiai körút első állomása jakartai dupla koncert volt, azonban botrányba torkollt az első este. Egy, a helyi szervezőkkel kialakult inzultust követően Patsy Collins, a zenekar testőre egy liftaknába zuhant és meghalt. Glenn Hughest, és a zenekar menedzserét Cooksey-t meddig letartóztatták. Az óvadék a zenekar egész gázsiját elvitte, de mire kiszabadultak, nagyobb baj is lett...

Bolin ugyanis mindeközben valami helyi dealertől szerezte be a helyi heroin adagját. A rossz minőségű anyaggal beinjekciózta magát, amitől lebénult a karja, képtelen volt hangszert fogni a kezébe. Néhány primitív akkord lefogása is nehézség volt. A másnapi koncertet így négyes felállásban, az előző esti tragédia árnyékában játszották le, a helyzetet pedig Jon Lord kivételes képességei mentették meg valamennyire: a szólórészeket ő játszotta billentyűn. 

A koncerteket ráadásul fel is vették, és egy koncertkiadvány formájában meg is jelentették: a hangmérnökök sem tudtak azonban az anyagból csodás dolgot csinálni-így minden bizonnyal ez az a lemez, amely a leggyengébb minőség , ami Deep Purple néven valaha megjelent. A zenekar megvárta, míg Bolin rendbe jön, és 1976 januárjában újra turnéra indultak: ekkorra azonban már katasztrofális hangulat uralkodott a zenekarban. Bolin -bár zseniális zenész volt a maga nemében- a heroin függősége megbízhatatlanná tette, és a közönség sem fogadta el őt. Alig két hónappal az turné kezdete után, egy liverpooli koncert közben az alapítók, Jon Lord és Ian Paice letették a hangszereiket, és kivonultak a koncertteremből- ezzel véget is ért a zenekar története egy jó időre. Hivatalos feloszlásukat június 6.-án jelentették be.

Bolin a zenekar feloszlása után hazautazott az USA-ba, megjelentetett egy szólólemezt, és Jeff Back-el próbált közösen-de még ugyanabban az évben,  decemberében elhunyt túladagolás következtében egy miami szállodai szobában. 

A klasszikus Lord-Gillan-Glover-Blackmore-Paice felállású Deep Purple 1985-ben állt össze újra, a zenekar pedig- változó felállásban és intenzitással ugyan, de a mai napig aktív. (Bár a tavalyi turnéjukat "The Long Goodbye" névre keresztelték, ez jelenthet feloszlást, de egy hosszabb szünetet is.) 

Forrás: Kapuvári-Sebők: Deep Purple 1987. Zeneműkiadó Vállalat

             WikiPedia

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr4214081519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.