Háború a kiadónál, avagy amikor Jimi Hendrix bepöccent (18+)

2018. december 25. - Beardman52

5a738688447a1cd0cb565c32.jpg

Bár rövid, de elsöprő erejű karrierje során a legmagasabban fizetett előadóművész volt a világon, Jimi Hendrix nem mindig élvezhetett korlátlan tiszteletet. A kiadók kreatív munkatársaival sokszor komoly vitákba keveredett lemezeinek borítója kapcsán. Hogy ezek a „harcok” hogyan csengtek le? Azt most elmeséljük nektek.

Az egész történet 1967-ben kezdődött az Are You Experienced lemez munkálatai során. Először az angol kiadás borítóját tervezte meg Chris Stamp, melynek Bruce Fleming zenekari fotója szolgáltatott alapot, a pszichedelikus benyomást keltő betűtípusokat pedig Alan Aldridge szolgáltatta. Jimi úgy gondolta, ez a borító totálisan unalmas és az amerikai kiadás megtervezésére felkérte Karl Ferris fotóst, aki halszemobjektívvel és infravörös filmeffekttel bolondította meg a ma is ismert borítót.

tjhe.jpg

A második album borítójának készítésénél már nem volt ekkora szerencséje a gitárosnak. Az Axis: Bold As Love-ot Roger Love készítette, pontosabban festette meg Karl Ferris fotósorozatát alapul véve. A kép végül egy tömeggyártott vallási poszter lett. Hendrix és az Experience azonban sértőnek találta azt, hogy Hindu reinkarnációként jelennek meg a borítón. A gitáros felvetette egy teljesen új borító lehetőségét, mely a keleti kultúrával ellentétben az ő ősi- bennszülött gyökereinek eszméjét célozta volna meg, azonban ezt a kiadó elvetette. Jimi azonnal kiadott egy sajtóközleményt, melyben elmondja, neki és a zenekarnak sincs semmi köze a borító tervezéséhez és kivitelezéséhez.

jimiaxis.jpg

A harmadik lemeznél aztán jött az igazi fekete leves. Az utolsó remekmű, az Electric Ladyland készítésénél már elővigyázatos volt a zenész és előre elküldött egy kézzel írt és több rajzzal is ellátott levelet a kiadó kreatív osztályának, melyen azt szemlélteti, milyen borítót is képzelt el pontosan. A központi elemként Linda Eastman fényképét képzelte el, amin a zenekar a New York-i Central Parkban néhány gyerek társaságában látható az Alice Csodaországban szobor körül.

jimilet1.jpg

A kiadó természetesen figyelmen kívül hagyta a zenészek kérését, és helyette Karl Ferris 1967-ben készült zenekari fotóját használták fel. A legrosszabb dolog csak ezután érkezett, ugyanis az Egyesült Királyságban kiadott, David Montgomery által készített borítón 19 meztelen lány van. A kezdetben nagy zavart keltő alkotás után 1968-ban Hendrix elmondta egy interjúban, hogy a terveket nem osztották meg vele, pedig, ahogy mondta, lett volna ötlete, ahhoz hogy egy kicsit pozitívabb benyomást keltsen a lemez frontja. Ezt a változatot 1968 novemberében be is tiltották.

jimicoverbanned.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr8014513842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.