Ikonikus hathúrosok (2. rész) - Gibson Flying V

"Az igazi terpeszállós rock gitár"

2019. január 21. - Beardman52

kkdowning2016sadwings_638.jpg

Néhány hónapja – legnagyobb örömünkre – igen népszerű cikkel jelentkeztünk itt az Old Time R'N'R-on. Az ikonikus gitár, a Telecaster történetét bemutató írásunk után többen kértétek, hogy más típusú híres gitárokat se feledjünk el. Eljött hát a pillanat, ugyanis januárban ünnepli „születésnapját” egy különleges hangszer, a Gibson Flying V. 

1958-ban egy igazán különös, már-már futurisztikus modellel állt elő a világ egyik vezető gitárgyártó vállalata, a Gibson. A tervek és a prototípus már az előző évben elkészültek, a sorozatgyártás pedig a következő esztendőben indult be. Az akkori elnök ragaszkodott hozzá, hogy egy modern, futurisztikus gitárral rukkoljon elő a vállalat. Ebben az évben mellesleg a cég másik különleges hangszerét, az Explorert is piacra dobta. Az első Flying V-k teste korina és limba fából készült, később azonban mahagónira váltottak súlycsökkentés céljából.

A híres blues gitárosok, Albert King és Lonnie Mack azonnal elkezdték használni a gitárt, utóbbi teljes pályafutása alatt egy 58-as V-n játszott, míg Kingnél inkább a 70-es években lett elsőszámú hangszer. A hatvanas évek második felében Dave Davies (The Kinks) egy erős hangzású, mégis egyedi gitárt keresve talált rá a Flying V-re. 1967-től a Gibson változásokat eszközölt a gitár alkatrészeiben, és bár maradtak a mahagóninál, a testet új hardverekkel szerelték fel, egyes modelleken megjelentek a vibrola tremolók és a nyaki merevítést is megerősítették. 

A Flying V később agresszív megjelenése miatt népszerű lett a metal gitárosok körében is. Michael Schenker, K.K. Downing, James Hetfield, Dave Mustaine, Kirk Hammett és Andy Powell egyaránt a hangszer rajongói lettek.

2010-ben mind a Gibson, mind leányvállalata, az Epiphone is megszüntette a gitár gyártását. Ma már tudjuk ez csupán egy hosszabb szünet volt, hiszen 2016 óta ismét gyártják a hangszert és Custom modellek is napvilágot látnak.

A következő galériában összeszedtük azokat a gitárosokat, akik népszerűvé tették a Flying V modellt.

 

A Flying V Magyaroroszágon

 

Kőváry Zoltán (THE TROUSERS)

Mindig is a Gibson gitárok tetszettek, és a gyerekkori hőseimhez köthető az egyes típusok iránti vonzalom. Így a Les Paul Gold Top Paul Kossoff miatt, a Firebird Johnny Winter miatt, az SG Angus Young és Tony Iommi miatt, a Cherry Flying V pedig a Judas Priest-es K.K. Downing miatt lett a favorit. Ezek közül jelenleg csak SG-m nincs, bár volt több is, igaz, hogy a Gold Top és a Firebird 70-es évekbeli keleti kópia, de nagyon jó gitár mind a kettő. Színpadon a Firebird a nyílt G hangolású, a Gibson Flying V pedig a standard. A Flying V megjelenésében és megszólalásában is igazi, terpeszállós rock gitár. A legkönnyebb testű gitárom valaha, valószínűleg a régebbi példányok azért nehezebbek. (Ez a 2000-es években készült.) Az egyetlen hátránya, hogy ülve, ölben nem nagyon lehet játszani rajta. Jó érces hangja van, egészen más, mint a Les Paulnak. A legutóbbi lemezünkön majd minden gitársávomat Flying V-vel vettem fel, nagyrészt az enyémmel, részben a Gábor Andriséval, amikor az enyém javítás alatt volt. Az övének talán egy kicsit lágyabb hangja van. Nem hiszem, hogy valaha eladom ezt a gitárt, de szerintem a másik kettőt sem.

kovary.jpg

fotó: Boltresz Attila

 

Sefcsik Márton (GYILKOS)

Sosem voltam az a hangszergyűjtő típus, inkább mindig játszani szerettem. Valahogy nem érdekelt az, hogy újabb és újabb gitárok legyenek az enyéim, jobban érdekelt a gyakorlás, a számírás, a próbálás, a koncertezés meg persze a stúdiózás. Mindig volt persze hangszerem, mert gyerekkoromtól fogva tanultam klasszikus gitárt, de alapvetően 2003-tól egy PRS Santana SE-n játszottam főleg. Nem is kacsintgattam nagyon más fele, de amikor 2016 végén az Epiphone kihozta a Brent Hinds Flying-V modellt, valahogy beakadt, hogy nekem ez kell... Nyilván bírom a Mastodont eléggé, de a legkevésbé sem ez volt a fő motiváló tényező.

Ahogy hangszert nem hagyunk kocsiban, úgy nyilván látatlanban sem rendelünk a netről, de pár review videó (sosem néztem ilyeneket, mert ugye nem érdekelt) után meg voltam róla győződve, hogy nekem ez kell. Az akkori munkahelyem az év végi prémiumomat február végén fizette ki, szóval márciusi elejére megérkezett egy német webshopból a modell 'legfeljebb eladom, ha nem jön be' jeligével. És - mivel most a Flying-V modellekről beszélgetünk - nyilván egyértelmű, mi lett a vége. A húrlábat persze azonnal le kellett cserélni, de amúgy meglepő a minősége, mind a nyaka, a hangolókulcsok, vagy signature Lace hangszedők tekintetében, így ezekhez nem is kellett szerencsére hozzányúlni. 

A PRS-emet továbbra is remek hangszernek tartom, amin élvezet játszani, de már csak a back-up gitárom. Ha stúdiózunk, akkor punkosabb-pattogósabb részekhez még előveszem, de ahhoz az agresszív, zsigerből jövő sludge-os, doom-os metálhoz, ami most nagyon érdekel, keresve sem találhatnék jobb választást. Közhely, de egy új hangszer hihetetlenül inspiráló tud lenni és a GYILKOS zenekar nem lehetne az ami, enélkül a gitár nélkül. Megváltoztatta valamelyest a stílusomat, azt, hogyan nyúlok egy számhoz, vagy mit gondolok úgy alapvetően a zené(m)ről. Korábban számokban gondolkoztam, most inkább az érdekel, hogyan tudom a saját és a műfajunk határait tágítani, hogyan mehetek még mélyebbre (nem is feltétlenül hangolásban, mivel standard D-ben vagyunk), hogy ne csak a felszínt kapargassam.

Amíg korábban sosem volt V a kezemben (Kőváry Zolitól egy koncert előtt a backstage-ben elkértem 1 egész percre az övét), féltem tőle, hogy a "test hiánya" miatt meztelennek fogom magam érezni vele, de kézbe véve inkább primer ösztönöket szabadít fel; lehet, hogy túlzásnak tűnik, de a viccet félretéve olyan érzetet ad, mintha egy dárdával portyázó proto-ősember lennék. Felszabadító. Primer ösztönökre ható.

Azért is tettem idézőjelbe a testtel kapcsolatos korábbi félelmeimet, mert teljesen alaptalanok voltak, hatalmas teste van (és ehhez párosuló nyaka is), csak éppen hosszanti irányba... Hogy fejnehéz, azt pár hét alatt megszokja az ember (nem árt egy rendes pánt azért, ami tart), ülve meg már játszottam eleget régebben, szóval sosem zavart, hogy nem lehet vele így gyakorolni. Az első kemény tokot, amit vettem hozzá vissza is kellett cserélnem, mert az alapvetően nagy csomagtartómban se fért el, csak a hátsó ülésen. A 40 000-es tokot így 50 000-esre kellett cserélnem, de így legalább elfér a csomagtartóban és koncertekre jövet-menet is szállíthatóbb. Ugye az '50-es években a blues zenészeknek lett kifejlesztve, illetve inkább ők használták pont a nagy sustain miatt. A klasszikus zene után én is a blues felé fordultam és ott igyekeztem képezni magamat, talán emiatt is találtunk ennyire egymásra a formával (bár a Flying V-ről gondolom keveseknek ugrik ez be, de ugyanígy a zeném is nagyon távol van tőle).

A tanulság az, hogy a következő gitárvásárlásommal talán nem várok 14 évet (jó hűségesnek lenni, de kicsit bezárkózik az ember a saját világába), így ha most kéne másik modellt választanom, akkor csakis egy másik V lenne.

 sefcsik.jpg

 fotó: Lighthouse Project

 

Gábor Andris (OZONE MAMA)

Az én látóterembe egyrészt Jimi Hendrix miatt került ez a típus, aki gyakran játszott ezen a gitáron, akárcsak más blues-rock csillagok, mint például Albert King, Lonnie Mack, Keith Richards és Tom Petty. Másrészt amikor kiderült egy korábbi angol tanáromról, hogy zenél, a kérdésemre, hogy milyen gitárja van, a következő választ kaptam: "rock-gitár". Nos, ő is a V-alakú Gibson-ra gondolt természetesen.

Alapvetően sosem voltam oda annyira az extrém formájú gitárokért, ennek ellenére a Flying V - a rockzene történetében betöltött szerepének köszönhetően - mindig is vonzott. Amikor nálam landolt egy faded cherry színű darab, mérhetetlen boldogság fogott el, hiszen ez a gitár azon túl, hogy jól szól, iszonyatosan jól néz ki a színpadon, tehát itt bejön a képbe egy kis pózerkedés is. (nevet)

A Flying V ugyanabból a fából készül általában, mint a Gibson SG, vagy a Les Paul (kivételt képez a legendás "Korina Flying V"), a hangszedők is megegyeznek, tehát a hangja a két említett modelléhez hasonlít. "A gitár, amellyel ülve nem lehet gyakorolni" - mondják sokan, és ez részben igaz is, bár egy idő után meg lehet tanulni, főleg ha a stúdióban épp erre a hangszerre esik a választás. A sajátomat a két legutóbbi Ozone Mama albumon használtam, a koncerteken is mindig nálam van, megjárt már néhány országot. Meglepően jó hangszer slide témákhoz is, mivel a nyak valahol a Gibson 50-es nyakprofiljához áll közel.

Ezek a hangszerek a használt piacon általában jól tartják az árukat, ritka mivoltuknak köszönhetően eladhatók. Keresett hangszerek, így ha valaki talál megfelelő áron akár egy olcsóbb kategóriájú Gibson Flyin V gitárt, azt javaslom, hogy gyorsan tegye rá a kezét. Turnézó zenészeknek akár pótgitárnak is jó lehet. Imádom a saját darabomat, még nem merült fel bennem, hogy megváljak tőle.

 

dsc_5046.jpg

fotó: Debreczi János Gergely Photography

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr4914580350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.