Sorsfordító Korongok: Dr. Kozma (Vis Maior)

2019. május 26. - fehersolyom

 

drkozma.jpg

Az idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját az ország legrockosabb party zenekara, a debreceni Vis Maior. Az ünnepi koncert júniusban lesz Debrecenben, addig is bemelegítésnek egy kis érdekesség, hogy miből lett a cserebogár.

A zenekar alapító atyja, dr. Kozma Dénes úr osztja meg velünk ez alkalomból kedvenc tíz magyar lemezét, mivel elolvasva a korábbi Sorsfordítókat, azt írta, hogy: "a 10 nagyon kevés, a Guns n' Rosest meg a Metallicát már úgyis mindenki leírta. A Sorsfordító Korongok első kizárólag magyar lemezekből álló "epizódját" olvashatjátok ezúttal. 

1. Ossian - 86-92 Best of
Életem első rockzenei és igazából első koncertélménye, ehhez a zenekarhoz kapcsolódik. 12 évesen lehetőség volt, hogy bemehessünk a debreceni nagyerdei színpadon megrendezésre kerülő Ossian-bulira. INGYEN. Na ez már valami. Első sor, zenekari árok (ez volt a szabadtéri színpadnál az akkori Front of Stage). Onnan 12 évesen 48 kg-osan csak felfele lehetett nézni. Maróthy iszonyatosan jó gitáros. Vicces sztori, hogy Náricza Robi barátommal ketten mentünk át a Nagyerdőn a színpadhoz, ahol már vártak minket, hogy beengedjenek INGYEN. Be voltunk szarva a sok részeg rocker láttán, és kitaláltuk, hogy ha közelebb érünk melyik dal refrénjét fogjuk fennhangon énekelni, hogy lássák mi a Rock katonái vagyunk�)))

2. Tankcsapda - A legjobb méreg
- A-dúr, C-dúr, D-dúr, meg tudod, a kisujjad oda kell tenni még!
- Oda?
- Oda! De aztán engedd fel! Utána a középsőt is!
- Mi van?
- Na, add ide, mutatom!
- Ez fasza! Mi ez?!
- Tankcsapda, ember, te mibe vagy? Na, írom a füzetbe, holnapra hallgasd meg, és ezt gyakorold!

Úgyhogy megvettem az első gitárt, vagyis cseréltem Péli Jani barátommal egy tornacipőre, hogy TCS-t tudjak játszani. Hehhee csajozás rulez indul!!!

3. Beatrice - Utálom az egész XX. századot
Na, ezt a kazettát kaptam vkitől vmiért. Utáltam, mert nem értettem, mi ezen a jó. De szerencsére, abban az időben már ment a kazi cserebere, és nagyon hamar jött is a deal. Mit kérsz a 8 óra munkáért? Mid van? Ezek. Akkor viszem ezt a pucér kisfiút a medencében. Rendben!
Na, így segített Nagy Feró ahhoz, hogy elképesztő hamar meglegyen eredetiben a Nevermind!
Rá 2 hétre már 45 perces rotációban ment az MTV-n a Smells Like Teen Spirit….

4. Mega Sound System - Új sportok
Erre igazából nincsenek szavak! Mindenki idézett belőle vmit a gimiben, kézről kézre járt a másolt kazi. Egyszer egy Ady-buli utáni kakaskodás is röhögésbe fulladt, mert a párviadal két szereplője a dalszövegből vett sorokkal próbálta becsicskítani a másikat. Persze, a nézők meg telibe nyomták tovább a szöveget. A balhé elmaradt, a sör elfogyott.

5. Hiperkarma - Hiperkarma
Kotta fesztivál, vmikor 2000 környékén. Kilóra vett meg egy zenekar, akinek az énekese elképesztően készen volt. Mondjuk azon a kottán biztos volt valami a levegőben, mert ott Kiss Tibinek is széket kellet hozni. Nagyon jó az egész zeneileg, szövegileg. Tényleg hallgattuk egyetemi bulikban, házibulikban rendesen.

6. Black-Out - Esőnap
Kedvenc magyar rockzenekarom a Black-Out. Ever. Egy Tcs koncert előtt láttam őket, Kowa dupla szaltót nyomott, aztán a földön hanyatt landolt. Fel sem kelt, de a szöveg nem állt meg. Rendesen izgultam, hogy mi lesz ezzel a sráccal, mert többet volt padlón, mint talpon! Aztán láttam a Rocktükörben egy interjút velük. Nem sok kellett ahhoz, hogy tudjam, ez nekem szól! Szörmóknak az új napszemüvege bánta a Hegyaljai Black-Out bulit 2001-ben. De hát ilyen a RnR, baby!

7. Necropsia - Mélység
Nagyon szeretem a mai napig hallgatni ezt az albumot. Annyira underground és annyira nyers, de teljesen lehengerlő. Ikonikus. Vannak helyzetek, amikor minden összeáll. Na, ez ilyen. Kálmán Balázs szövegei nagyon ütnek, és ott vannak a gitártémák is. Minden klappol. Ritka kincs, hallgasátok meg ti is!

8. Skafunderz - Demo
Az első olyan zenekar, amelyik a közvetlen baráti körből lett országosan ismert, elismert. Bakelit „kávézó”, 2002 környéke:  Johnny (Skafunderz), Bence (Until), Dénes-én (Vis Maior) isznak, mert megtehetik. És itt fogant meg az a buli ötlet, ami gyakorlatilag elindította a Vis Maior zenekart a sorozatos koncertezés útján, ami a mai napig tart! Ami pedig az volt, hogy csináljunk már egy megmozdulást a Hangfogóban. Lehívjuk a haverokat, annyi összejön, hogy a költségeket állja. A többi az bóni. Na, a bóni az 3600 forint volt. Összesen. De mindenki leszarta, mert tele volt a Hangfogó, és zenéltünk. Nem jól, de szívből! És ez számít talán, a többi meg már történelem!

9. Action - Összeomlás
Elég rendesen és rendszeresen hallgattam a Sex Action zenekart. Aztán hirtelen éles váltás, és hopp: HC! Na, végre! Kicsit Biohazard, kicsit Body Count, némi Pantera. Pont azok a zenekarok, amikért oda voltam meg vissza. Úgyhogy, ahogy lehetett, menni kellett koncertre. Miattuk kerültem életem egyik fura koncerthelyszínére: az Oláh Gábor utcai Stadion B-szektor bejárata mellett, vmi régi gyerektábor faházában. De lehet, rosszul emlékszem. Egy biztos, ott hallottam a Beyond zenekar Tömik a fejedet című számát is.

10. LGTBúcsúkoncert
Mai napig csodálattal tölt el, amikor egy zenekar tud és képes DALOKAT írni. Az LGT dalokat írt. Mindenkinek, mindenkorra! Szerintem Magyarország legjobb zenekara. Sajnos nem láttam őket élőben. De nagyon keresem az új LGT zenekart itthon, amelyik ismét dalokat tud írni mindenkinek, mindenkorra! Az azért ma is igaz, hogy Mindenki másképp csinálja!……, Csak csinálja!!!

Köszönöm szépen Kiss Ákos barátomnak a felkérést, és mindannyiótoknak, akik elolvastátok! Hallgassatok élőzenét!

66784_698482330167244_1788729384_n.jpgA képen a Kiss "UtolsóCsillagharcos" Ákos (OTRNR), és Dr. Kozma (Vis Maior) , valamint a kisKissÁkos az 50 éves a debreceni rockzene karneváli felvonulásán. 

Puszi!

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr8814855638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.