„David Bowie úgy tesz, mintha ő szólózna!”

2019. augusztus 06. - Teakbois

02_12.jpg

Stevie Ray Vaughan gitárosi tehetségét David Bowie 1983-as, Let’s Dance című albuma révén ismerte meg a világ, a címadó dal végén játszott szólója pedig kivívta a szakma és a közönség elismerését. A tehetséges húrnyűvő azonban nem repesett az örömtől, amikor először látta a számhoz készült videoklipet, abban ugyanis Bowie úgy tett, mintha ő pengette volna a Vaughan-féle jellegzetes témákat.

Chris „Whipper” Layton, Vaughan kísérőzenekarának, a Double Trouble-nak a dobosa így emlékszik vissza a történtekre: „Stevie a világhír küszöbén állt a lemezen nyújtott teljesítményének köszönhetően, a klip pedig olyan volt, mint egy hatalmas pofon, amit David kevert le neki. „Az a szarházi Bowie úgy tesz, mintha ő szólózna” – fakadt ki Stevie, amikor először látta a felvételt. Nem értettük, miért alázta meg így David, semmit sem csinált, amivel kiérdemelte volna ezt a bánásmódot.

Bowie Montreux-ben látta és hallotta gitározni először Vaughan-t, ezt követően kérte meg, hogy játsszon a készülő albumán. A közös munka kellemesen indult, és a gitáros még azelőtt rákapott a rocksztárság ízére, hogy rocksztárrá vált volna: például végig a kedvenc austini vendéglőjéből hozatta magának a New York-i stúdióba a sertésbordát a lemezkiadó költségén, valamint ő és folyton körülötte lebzselő cimborái is megállás nélkül szippantották a kokaint, amit a saját függőségén épp úrrá lenni kívánó Bowie nem nézett jó szemmel. Ahogy haladt a munka, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a renitenskedő Vaughan képtelen követni a mindig határozott elképzelésekkel rendelkező énekes utasításait, ráadásul a gitáros neje (Lenny) olyannyira lehetetlenül viselkedett, hogy Bowie végül eltiltotta a próbák látogatásától.

04_11.jpg

A pohár akkor kezdett betelni, amikor Bowie kijelentette, hogy nem akarja, hogy Vaughan interjúkat adjon az épp megjelenés előtt álló bemutatkozó szólóalbuma, a Texas Flood kapcsán, amíg az ő zenekarának a tagja. Vaughan menedzsere arra próbálta rávenni Bowie-t, hogy ügyfele ne csupán az énekes koncertjein működjön közre, hanem a Double Trouble nevű bandájával ők töltsék be az előzenekari posztot a turnén, valamint azokon a napokon, amikor Bowie-nak nincs fellépése, szabadon játszhassanak önálló műsort kisebb klubokban. A kérés természetesen süket fülekre talált.

Vaughan ezek után Bowie zenei rendezőjéhez, Carlos Alomar gitároshoz fordult a problémáival, aki világosan közölte vele, hogy a kaméleonszerű átváltozásaival sikert sikerre halmozó énekes nem fog osztozni a rivaldafényen egy önmegvalósításra törekvő, potenciális sztárral, tehát Vaughan csak session zenészi szerepre számíthat a csapatban. Azt javasolta neki, hogy inkább a szólókarrierjére összpontosítson. Végül menedzsere, Chesley Millikin biztatására Vaughan még a turné előestéjén otthagyta Bowie-t (a helyére Earl Slick érkezett), és teljes erőbedobással első önálló albumára koncentrált, amivel aztán blues- és rocktörténelmet írt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr2714997018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.