A rocksláger, ami még az FBI figyelmét is felkeltette

2019. augusztus 09. - Teakbois

01_14.jpg

A Louie Louie című dal a Kingsmen nevű garázs beat banda 1963-as verziójában vált világhírűvé, és nem csupán a tinédzserek lemezjátszóin szólt naphosszat, de az FBI irodáiban is, ahol az ügynökök azt próbálták megfejteni, mit is énekel a Kingsmen Jack Ely-je, és vajon veszélyes-e a dal mondanivalója az ifjúság lelki és szellemi fejlődése szempontjából.

A Louie Louie egyike a rocktörténelem legismertebb dalainak, igazi pár akkordos alapvetés, amely legalább annyira hatott a beat generáció nagy egyéniségeire, mint a 70-es évek punk mozgalmára. Első alkalommal 1957-ben vették fel, méghozzá karibi stílusú rhythm & blues nótaként. Richard Berry (aki egyben a dal komponistája is) a szöveget egy munkától megfáradt és szerelemre éhes tengerészről írta, aki épp hazatér a nőjéhez. Az eredeti változat mérsékelt sikert aratott az USA északnyugati vidékén, 1961-ben pedig a seattle-i Rockin’ Robin Roberts és Wailers nevű zenekara dolgozta fel, de ők sem robbantottak ki vele zenei forradalmat. A dal totális befuttatását végül a ma már kultikusnak számító garázs beat/rock csapat, a portlandi Kingsmen végezte el 1963-ban, akik Roberts változatát vették alapul, és ezt tették „mocskosabbá”.

 

A Kingsmen első nekifutásra rögzítette a Louie Louie-t, összesen 36 dollárnyi stúdióköltségért. Jack Ely énekesnek egy olyan mikrofonba kellett vokáloznia, amely a tetőről csüngött alá, így kénytelen volt hátrahajtani a fejét és üvölteni, különben a hangszerek elnyomták volna a hangját (nem épp a korabeli stúdiótechnika fellegvárában dolgoztak tehát). A szokatlan póz és a kiabálás eredményeképpen kásássá vált az ének, és a szövegből szinte semmit sem lehetett érteni, de ez a laza arcokból álló bandát nem különösebben zavarta…

Eleinte a Kingsmen Louie Louie-ja sem ostromolta a slágerlista felső régióját, de végül egy népszerű bostoni rádiós DJ, Arnie Ginsburg felfedezte, és annyira rémesnek tartotta, hogy leadta A hét legrosszabb felvétele című műsorszegmensében. Nem várt hatást ért el vele: izzani kezdtek a vonalak, és a betelefonálók mind azt követelték, hogy azonnal játssza le ismét a dalt. Innentől pedig nem volt megállás, hamarosan az egész országban bömbölt a Kingsmen és a Louie Louie.

02_14.jpg

Ely furcsa vokálja miatt sokan úgy vélték, a szöveg valójában obszcén utalásokkal van tele, és ezt a csapat − a cenzúra elkerülése végett − úgy próbálta leplezni, hogy az énekes direkt érthetetlenül dalolászott. Nemsokára sorra születtek a „megfejtések” azt illetően, miképp is hangozhat rendes kiejtéssel a szöveg, és a fiatalok ezeket a nyomdafestéket nem tűrő verziókat ordítozták a Kingsmen koncertjein és az utcán is. Ennek hatására aztán a konzervatívabb amerikai politikusok nem győztek felháborodni, ugyanis azonnal elhitték, hogy tényleg káromkodásokkal és csúnya szavakkal teli számról van szó: Indiana kormányzója, Matthew E. Welsh egyenesen betiltotta a dalt az egész állam területén. Mivel a betiltás az eredményezte, hogy bárki, aki indianaiként megvette a kislemezt, obszcén jellegű illegális árut csempészett az államba, az FBI vizsgálatot indított az ügyben, és hosszas hivatali zenehallgatás után arra a következtetésre jutottak, hogy Ely vokálsávja lassítva, gyorsítva és normál tempóban lejátszva is érthetetlen szövegű, így aztán idővel az indianai tilalmat is feloldották.

Azóta eltelt több évtized, és a Louie Louie-nak több mint ezer feldolgozása került lemezre, nincs rockbár az USA-ban ahol ne szólalna meg heti rendszerességgel helyi bandák tolmácsolásában, és a rock történetének egyik legtöbbet játszott dala lett. Néhányan azok közül, akik a Kingsmen hatására dolgozták fel: Otis Redding, a Beach Boys, a Kinks, a Troggs, a Sonics, a Neil Merryweather basszusgitáros-énekes vezette Heavy Cruiser, a Motörhead és Robert Plant.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr6215002270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.