A Uriah Heep torka és Jimi Hendrix szelleme

Bernie Shaw & Dale Collins − Too Much Information (2019)

2019. szeptember 22. - Teakbois

02_1_10.jpg

Akik rendszeresen járnak Uriah Heep koncertekre (és ott voltak például az idei mezőkövesdi fellépésükön, amelyről e blogon is megjelent beszámoló), jól ismerik a kanadai Bernie Shaw-t, aki immár 33 éve a klasszikus brit hard rock zenekar frontembere. A 70-es évek eleje óta a pályán lévő, a Heep előtt számos formációban megfordult (játszott az Iron Maidenből kitett dobossal, Clive Burr-ral is) énekes és Dale Collins közös albuma, a Too Much Information szeptember 13-án látott napvilágot a Cherry Red kiadó gondozásában. Megéri beszerezni? Nagyon is! Most pedig elmondom, miért…

Bernie Shaw hat évvel ezelőtt kezdett el dolgozni Dale Collins nevű kanadai gitáros-multiinstrumentalista barátjával az idén szeptemberben megjelent Too Much Information című albumon. A munka nem azért tartott ennyi ideig, mert kínkeservesen és a gyakori ihlethiánnyal küzdve kellett megszülni egy lemeznyi dalt, hanem Bernie egyéb elfoglaltságai miatt nyúlt hosszúra: a Uriah Heep énekeseként gyakran évi 200 koncertet ad, és ehhez még hozzáadódik az újabban 2-3 évente érkező Heep-anyagok felvételével töltött idő. Hobbi mellékprojektről van szó tehát, amelyre Bernie kizárólag akkor tud koncentrálni, ha Mick Box épp nem tart igényt a szolgálataira.

02_3_10.jpg

Milyen muzsikát rejt a Too Much Information? Természetesen rockzenét, tehát a Uriah Heep rajongói megnyugodhatnak: a banda énekese nem kezdett popos vagy alternatív kísérletezgetésbe szólóban. Annyi a különbség csupán, hogy lágyabb, AOR-osabb, olykor meg bluesosabb zenét hallhatunk Bernie-éktől, mint amilyen a Uriah Heep új évezredbeli albumain szerepel (bár annak idején az 1991-es Different World-ön és az 1998-as Sonic Origami-n ők is elkalandoztak hasonló irányba). Dale Collins profin és remekül gitározik, Bernie karakteres, ezer közül is rögtön felismerhető hangja pedig egyenesen szárnyal. Akik kedvelik a vele készült Heep-albumokat, jól tudják, mennyire otthonosan mozog a nagyívű, érzelemgazdag lírai énekdallamok világában, és a hard rock dalokat is rengeteg fülbemászó melódiával tölti meg. A Too Much Information tökéletes lehetőséget kínált számára, hogy tehetsége legjavát nyújtsa.

Az anyagot nyitó So Many Times egyszerre könnyed és felemelő AOR, ráadásul a nyersebb fajtából, és azonnal megteremti azt a kellemes és barátságos alaphangulatot, amely Bernie egész személyiségére és zenei hozzáállására jellemző. Az Alone melankolikus ballada egy csipetnyi blues hatással és a Uriah Heepet idéző, többszólamú vokált felvonultató refrénnel: ha Gary Moore-ral készít közös albumot Bernie, valószínűleg ilyen dalok kerültek volna rá. A Here We Go elvontan lebegős tétel, már-már progresszív rock, helyenként pszichedelikus beütéssel. A címadó Too Much Information keményebb hangszerelésben egy mai Uriah Heep-albumra is simán felférne, míves darab. A Sad Song egy újabb keserédes lírai, amely megkapó vonós hangzással és Bernie hatásos hangszálakrobatikájával nyűgözi le a hallgatót.

A Hey Jimi a Shaw-Collins páros tisztelgése Jimi Hendrix zenei öröksége és jelentősége előtt, kiemelkedő nóta. Bernie Shaw maga is gitárosként kezdet karrierjét: 1974-ben a Cold Sweat nevű kanadai bandába még húrnyűvőként lépett be Gibson SG Special-jével, de hamar mikrofonra váltott. A szám szövege alapján igazi Hendrix-fanatikus lehetett fiatalon… és persze most is az. A Just A Little Bit enyhén southern rockos: akár a mai Lynyrd Skynyrd tagjaival is készíthette volna az énekes, aki ebben a dalban karcosabb tónust használ, amivel szintén nem vall szégyent. Az utolsóként felcsendülő Rock On bólogatásra késztető blues rock szerzemény, megfelelő módon zárja a lemezt.

Bernie Shaw különösen jó hangulatú albumot készített Dale Collinsszal, amelyet elsősorban azoknak ajánlok, akik kedvelik a 70-es és 80-as évek zenei megoldásait, valamint szeretik az olyan nem túl zúzós, viszont vérbeli rockmuzsikát, amelyet remekül el lehet hallgatni autózás közben, a tovasuhanó tájban gyönyörködve. Alapvetően nyári ízű lemez született, amely jól jön majd a hideg téli hónapokban lélekmelegítőnek.

02_4_9.jpg

Hasznos linkek:

 

https://www.cherryred.co.uk/ 

https://www.cherryred.co.uk/product/bernie-shaw-dale-collins-too-much-information-cd/ 

https://www.facebook.com/CherryRedRecords/ 

https://www.instagram.com/cherryredrecords/ 

https://twitter.com/cherryredgroup 

https://www.facebook.com/dale.collins.7393

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr2115148646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.