Brigitte Bardot, a motoros díva

2019. október 07. - Teakbois

01_26.jpg

Az 1968-as a változások éve volt, szerte a világon olyan társadalmi és kulturális átalakulás ment végbe, amilyenre korábban szinte senki sem számított. Benne volt a levegőben, hogy bármi megtörténhet: például az is, hogy Brigitte Bardot, a franciák kedvenc szexszimbóluma úgy énekel majd számottevő énekhang nélkül motorokról, hogy az kifejezetten fogyasztható lesz…

Brigitte Bardot Harely-Davidson című dala nagy slágerré vált Franciaországban, és az amerikai motorgyártó vállalat jó néhány járgányt értékesített Victor Hugo szülőhazájában a művésznőnek köszönhetően. A pszichedelikus sanzont (amelyben a korszaknak megfelelően szitár is hallható) a botrányos életviteléről és szövegeiről híres Serge Gainsbourg szerezte, akinek ezúttal nem a polgárpukkasztás járt a fejében: egyszerűen csak egy ódával állt elő, amely a Harley-k dicséretét zengi. Gainsbourg egy egész lemezt írt Bardot-nak, akivel egy rövid ideig jártak is. Amikor a renegát, alkoholista és láncdohányos nemzeti ikon 1991-ben elhunyt, Jacques Chirac sajtónyilatkozattal búcsúztatta, amely szerint a politikusnak a Harley-Davidson a kedvenc Gainsbourg-dala, és hiányozni fog neki a szórakoztatóan vállalhatatlan interjúkat adó énekes-komponista.

Brigitte Bardot a magánéletben is a motorok, a sportkocsik és a száguldás szerelmese volt a 60-as és 70-es években. Ekkoriban teljesen hétköznapi látványnak számított, ahogy a színésznő Párizsban vagy a környékén süvít Triumph Spitfire márkájú autójával, a motorok közül azonban nem a Harley-Davidsonokat, hanem a Yamahákat kedvelte legjobban.

02_31.jpg

03_13.jpg

A 70-es években több fotósorozat is napvilágot látott a díváról, amelyek motorok társaságában örökítették meg. Az alábbi két kép abból való, amelyet a fotográfusból lett filmrendező, Just Jaeckin (az ő mesterműve az első és egyben legkutikusabb Emmanuelle-film) készített róla.

04_21.jpg

05_9.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr3315201254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.