Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Old Time RNR Magazine

A Deep Purple és a pingpong királynője

Kultikus albumok: Deep Purple – The House Of Blue Light (1987)

2021. május 27. - Teakbois

02_2_14.jpg

1987-ben a hajmetál élte aranykorát, ám a Deep Purple hagyományosabb felfogású hard rockjának is jutott nem kevés babér. A csapat aktuális, The House Of Blue Light című albuma azonban nem épp baráti hangulatban készült, és talán ennek tudható be, hogy Ian Gillan énekes a szokásosnál is több ironikus hangvételű dalszöveggel állt elő: például azzal, amelyikben egy olyan hölgyről esik szó, aki nem eredeti rendeltetésüknek megfelelően használja a pingponglabdákat.

FIGYELEM! A cikk viccesen pikáns témája miatt csak 18 éven felüli és ilyesmire nem érzékeny olvasóink kattintsanak a „TOVÁBB” linkre.

1976-os feloszlása után 1984-ben alakult újjá a Deep Purple: visszatért a zenekarba Ian Gillan énekes, Ritchie Blackmore gitáros és Roger Glover basszusgitáros, kiadtak egy erős új albumot, a Perfect Strangers-t, és hatalmas turnézásba kezdtek. A lemez Nagy-Britanniában az 5., az USA-ban a 12. helyig jutott az eladási listán, a csapat 1984 novemberétől 1985 augusztusáig tartó amerikai koncertkörútja pedig az 1985-ös év második legsikeresebbje lett, csak Bruce Springsteen bulijaira váltottak többen jegyet a tengerentúlon ebben az esztendőben. 1986-ra azonban megint kiéleződtek a Blackmore és Gillan közti kibékíthetetlen ellentétek, és az 1987 januárjában megjelent The House Of Blue Light című album már a „régi szép”, folyamatosan kölcsönös utálkozással mérgezett légkörben készült. Ennek köszönhetően a tagok savanyú szájízzel emlékeznek rá, és kifejezetten gyenge munkának vélik ma már (én viszont a kedvenc Purple-produkcióim közé sorolom).

02_3_13.jpg

A megzápult hangulat Ian Gillan ekkori dalszövegeire is hatást gyakorolt. A lemezt nyitó Bad Attitude-ot az ihlette, hogy Blackmore-ral veszekedésig fajult egy barátinak szánt focizgatásuk, amelynek végén az énekes elküldte melegebb éghajlatra az gitárost, aki ezt követően felhívta zenésztársa figyelmét arra, hogy minősíthetetlenül és lekezelően viselkedik. Utóbbi érzékeltetésére a cop an attitude szlengkifejezést alkalmazta, mire Gillan ezzel vágott vissza:

Hát ez meg mi a francot jelent? Nem tudsz angolul, Ritchie?

És újból egymás torkának estek…

A második tételként felcsendülő The Unwritten Law a felelős szexuális gondolkodásról szól: Ha az emberfia tripperes lesz, akkor visszafogja magát, és nem bújik ágyba az ismerősei nőivel, hogy azok szintén részesüljenek szenvedéseiből. Ez az íratlan törvény… Az énekes eredetileg más íratlan törvényeket is belerakott volna a dalba, de végül megelégedett ezzel az eggyel, amelyről keményen turnézó muzsikusként úgy gondolja, a legfontosabb a világon. A frontember azt állítja, hogy a The Unwritten Law riffjeire volt a legnehezebb szöveget és énekdallamokat írnia egész addigi életében, úgyhogy mire elkészült velük, meg akarta fojtani Blackmore-t.

A Call Of The Wild Gillan bevallása szerint egy szándékosan pehelykönnyű dal, amelyben nem épp polkorrekt (Mit is mondott Ritchie korábban? Lekezelő…) modorban egy olyan nőről értekezik, akivel kielégítően össze lehet gyűrni a lepedőt, de másra nem igazán használható.

A Mad Dog szövege részben egy szerelmi csalódás, részben pedig a Blackmore zenekari jelenléte miatt érzett frusztráció eredménye: mindkettő az őrületbe kergette Gillant.

A Black & White vitriolos támadás az álhíreket gyártó sajtó ellen, az emberek ugyanis hajlamosak könnyedén elhinni mindazt, ami fekete-fehér (vagyis fekete betűkkel fehér papírra nyomtatták). Gillan ekkoriban olyanokat nyilatkozott az általa gyűlölt zugfirkászoknak, hogy zenélni szeret ugyan, de zenét hallgatni egyáltalán nem: előbb csinál egy széket vagy szekrényt a házába (az énekes tapasztalt amatőr asztalos), mint hogy feltegyen egy lemezt. Nem épp bizalomgerjesztő albumpromóciós technika…

A Hard Lovin’ Woman a Deep Purple 1970-es Hard Lovin’ Man-jére adott megkésett reakció: Ha már van a csapatnak dala egy olyan férfiről, akivel nem habostorta az élet, legyen egy ugyanilyen nőről is…

A The Spanish Archer-nek semmi köze a spanyol íjászokhoz, a give someone the Spanish archer kifejezés azt jelenti, hogy szakítunk valakivel, méghozzá nem éppen kulturált módon. Gillan szerint Blackmore agyonszólózta a dalt, ezért aztán ki nem állhatja, legszívesebben lehagyta volna az albumról… A többieknek viszont tetszett, így felkerült rá.

Strangeways ellenben Gillan kedvenc száma az anyagról. Vajon miért? Természetesen az impozánsan kidolgozott énektémák miatt, amelyekre előadójuk a mai napig igen büszke.

A következő dal a Mitzi Dupree, amelynek nem csupán címe, de szövege is a zenekar történetének egyik legfurcsábbja. Gillan 1983-ban, a Black Sabbath énekeseként repülővel utazott Los Angelesből Salt Lake City-be, és pont egy csinos nő mellett kapott helyett, aki Mitzi Dupree művésznéven lett ünnepelt sztár Kanadában, ahol kiérdemelte „a pingpong királynője” titulust. Szó sincs róla, hogy a hölgy az olimpiai csapat tagjaként öregbítette volna hazája hírnevét: csupán azzal foglalatoskodott, amivel megannyi thaiföldi és szingapúri sztriptíztáncosnő is, azaz a műsora tetőpontján pingponglabdákat lőtt ki a puncijából. Ian Gillan számára nem volt ismeretlen az efféle látványosság: 

Amikor Bangkokban jártam, magam is szemtanúja voltam ennek a mutatványnak. A színpad közvetlen közelében öt jól öltözött olasz üzletember foglalt helyet, a lenyűgözően szép táncoslány pedig sorban mindegyikük borospoharába egy-egy pingponglabdát repített a puncijából. Hát van férfi, akit az ilyesmi nem ihlet meg azonnal?

02_4_12.jpg

Mitzi Dupree egy kanadai bányászvárosba tartott − ahol a kiéhezett férfipopuláció nem is sejtette, miféle egzotikus performanszoknak válik szemtanújává hamarosan −, Gillan azonban előtte még lebonyolított vele egy rövid affért. A hölgy pár évvel a Deep Purple énekesével való légi találkozás előtt egész nagy botrányt okozott Torontóban, ahol a lakosság erkölcséért aggódókat felbosszantotta növekvő népszerűsége, ezért feljelentették. A művésznőt végül nagy csinnadrattával letartóztatták közszeméremsértésért, de előtte állítólag a teljes kerületi rendőrállomány végignézte a műsorát, mondván: biztosak akartak lenni abban, hogy valóban bűnös cselekedetről van szó, és egyébként is több szem többet lát… Ian Gillan a következőket mondta a dalról:

A Mitzi Dupree-t sosem adtuk elő élőben: én imádtam, egész nap ezt dúdoltam, de a többiek utálták (kivéve Rogert), különösen Ritchie. Vannak olyan dalaink, amelyeket csak egyvalaki vagy legfeljebb két ember szeret a zenekarból, a többiek viszont irtóznak tőlük. Ilyen a Flight Of The Rat is a korai időkből: az a dobosunk, Ian Paice egyik kedvence, de mindenki más gyűlöli, úgyhogy sosem fogja a közönség koncerten hallani.

A Deep Purple 1987-es lemezét a kitűnő és tempós Dead Or Alive zárja, amely viszont az énekes szerint:

Egy rakás szar… Fogalmam sincs, mit keres az albumon. Bár elképzelhető, hogy élőben működni fog. A többieknek mindenesetre tetszik, ez a lényeg. Kit érdekel a véleményem?

MÉG TÖBB TEAKBOIS-FÉLE RETRO:

John Entwistle esete a falba vert fejjel

Bob Babbitt: A funk magyar skorpiókirálya

A tanárnő, aki a diákja tüzével játszott (18+)

Mindenre kapható modellek életveszélyben (18+)

Franco Nero, a rettenthetetlen cápavadász (18+)

Két fejjel sem fenékig tejfel az élet! (18+)

A Deep Purple énekesének kedvenc dalai

Négybetűs szóért tartóztatták le a Deep Purple énekesét

Cozy Powell: Tánc az ördöggel

Whitesnake: „Én inkább az idomárnőre másznék rá…” (18+)

Whitesnake: „Szerelemre” felkészülni!

Whitesnake: Szerelemvadász, a feministák rémálma (18+)

David Coverdale & Jimmy Page: „Rázd a fámat, baby!”

Amikor a Deep Purple a hátsó bejáratot használta (18+)

Az ördöggel cimborált a Deep Purple gitárosa

Deep Purple: Sziklaszilárd, tüzes és kőkemény

A Deep Purple és a horrorkirály

Amikor George Harrison fellépett egy Deep Purple koncerten

Jon Lord: Úriember és vérbeli rocker

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr6515277256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Teakbois · retrokult.blog.hu 2021.05.27. 21:38:29

@mіdnight coder: Így van, és köszönöm a kommentedet! A Knocking At Your Back Doorról szóló cikkemet is ajánlom figyelmedbe. otrnrmagazine.blog.hu/2020/09/16/amikor_a_deep_purple_a_hatso_bejaratot_hasznalta

deak.atti 2021.05.27. 22:43:49

Sziasztok!

Szerintem is egy nagyon jó lemez. Jon Lord azt nyilatkozta sok-sok évvel később, hogy letértek a saját útjukról, és megpróbáltak egy modern 1987-es hangzású albumot készíteni. De ezek már nem ők voltak, azért szenvedtek ennyit az elkészítésével. A másik kritikát Gillan mondta róla: egy fél évig tököltek az elkészítésével, úgy készült az album, mint egy festmény. Ide egy új szóló, oda egy új éneksáv, és ennek az lett a vége, hogy amikor 1987 januárjában turnéra indultak (BUDAPESTEN !!!), két héttel a megjelenés után, már unták az új dalokat, pedig még csak kezdődött a turné ...

A Mitzi Dupree-ről (személyes nagy-nagy kedvencem arról az albumról!) Gillan azt mondta, hogy Blackmore annyira utálta a dalt, hogy amikor Gillan azt kérte, hogy vegyék fel még egyszer, akkor nem volt rá hajlandó. csak a slide gitárszólót volt hajlandó újravenni, azt is nagy puffogva, egy ottfelejtett kapukulccsal oldotta meg ... :-)

A Dead Or Alive-ot meg ha figyelmesen meghallgatod, erős Spotlight Kid utánérzése van. Gillan azt mondta már később, 1994-ben, Blackmore távozása után, hogy Blackmore folyamatosan próbálta a késői Rainbow hangzás felé vinni a zenekart.

DA

deak.atti 2021.05.27. 22:43:51

Az is elég sokatmondó volt a helyzetet illetően, hogy az albumot külön-külön vették fel Münchenben. Külön jött Gillan, aki felénekelte az éneksávokat, külön jött Blackmore, aki feljátszotta a gitártémákat ... szóval lehetett érezni, hogy valami nem stimmel. Gillan és Blackmore is elismeri, hogy Gillan 1988-as kirúgása mögött az állt, hogy nem tudtak megegyezni a következő lemez felvételének helyéről. Blackmore ragaszkodott München-hez, Gillan pedig New Yorkban szeretett volna dolgozni. A történet szerint egy torontói koncert után veszett össze az egész banda, még Glover is Gillan ellen fordult. Aztán Gillan 1988 karácsonyán egy alkalmi csapattal brit turnéra indult, mert épp nem volt Purple koncert, és unatkozott (ez volt a Garth Rockett & The Moonshiners, van egy nagyon jó videó a YT-on erről a turnéról!), a többiek meg úgy vették, hogy ezzel demonstrálta a kilépését, és szépen kirúgták. Csak egy gond volt: három lemezre szólt a szerződése Gillan-nek, és még csak kettő jelent meg vele (Perfect Strangers és a THOBL). Így hát kiadtak egy korábban rögzített kaliforniai koncertet Nobody's Perfect címmel dupla koncert lemezként (milyen jó kis anyag az is!), és már meg is volt oldva a probléma ... :-)

DA

Kukubenko 2021.05.28. 08:51:38

Messze a legjobb szám az albumon a The Spanish Archer.

gigabursch 2021.08.18. 14:43:50

Szanaszét röhögtem magam.
süti beállítások módosítása