Old Time RNR Magazine

Az Amberjack mutatja az utat az ígéret földjére

2020. február 19. - Sebők_Tamás

amberjack2020-szines.jpg

A 2017-es Storm című nagylemezt követően májusban második albumával jelentkezik a budapesti vintage rock ötösfogat, az Amberjack. A srácok már az album finisében járnak, a tavaly megjelent On Your Knees című nóta után itt nálunk debütál a csapat új klipdala, a Promised Land. Ebből az apropóból kaptuk mikrofonvégre Láng Vince énekest, Remete Marcell gitárost, és Németh Csaba basszusgitárost.

Sziasztok Srácok! Mielőtt belevágnánk az újdonságokba, kérlek, meséljetek egy kicsit a tavalyi esztendőről, hiszen történt egy s más az Amberjack háza táján.

Vince: – Volt némi turbulenciánk, de alapvetően nagyon izgalmas évünk volt. Voltak brutáljó koncertjeink, de ezzel szemben néhány olyan is, ahol az operettműsor „Hajmási Péter, Hajmási Pálja” után röffentettük be a MesaBoogie-t, a közönség pedig rock helyett inkább még egy kört szeretett volna a Csárdáskirálynőből. De nem kapták meg!

Marci: – Néhány tagcserén is átestünk; februárban korábbi dobosunk, Kocsis Dani elbúcsúzott tőlünk. Őt Móczó Martin, a 20 éves ifjú „John Bonham” váltotta, aki ugyanúgy Kőbányára jár zeneiskolába, mint mi régen. Az ősszel pedig Nagy Márkkal, a korábbi gitárosunkkal is elváltak útjaink. Azóta egygitáros felállással folytatjuk a munkát. Az új lemez már ebben a „Deep Purple”-felállásban fog elkészülni.

Beszéljünk egy kicsit erről a lemezről! Hol tartanak a munkálatok, illetve várhatóan mikor hallhatja majd a közönség?

Vince: – Gyakorlatilag a 2017-es Storm c. nagylemezünk megjelenése óta dolgozunk ezen az anyagon. Arra akkor nem került fel egy dal… Na az ezen sem lesz rajta. Meg kellett küzdeni ezért a lemezért, nagyon nehéz szülés, de most már tényleg finishben az új lemez, amelynek címe Audiopsy lesz. A felvételeket, ahogy eddig is, Makay Andris hangmérnökkel csináljuk márciusban a SuperSize Stúdióban.

Marci: – Tizenegy dallal dolgozunk, ebből már kettőt rögzítettünk. Pontosabban tavaly megjelent az On Your Knees klipes dal, és most bemutatjuk a Promised Land-et is. A lemez májusban jelenik meg, mindenkit várunk a lemezbemutatóra, amely május 1-én lesz a Mika Tivadarban!

Promised Land: Sokat sejtető cím, mi jellemzi a dalt?

Marci: – A zenei alap az én ötletem volt. A verse, az intro, a refrén már két hónappal azelőtt összeállt, hogy megmutattam a srácoknak. A dal zenei alapja az alkotótáborban nyerte el végleges formáját.

Vince: – A szövegírásban sokszor inspirál, ha megkérdezem a dalszerzőt – jelen esetben Marcit –, hogy hogyan is álmodta meg a dalt, milyen történet társul az általa elkészített zenéhez. A legtöbb esetben erre nagyon rövid választ ad: SZEX! Én már idősebb vagyok, így ez a történet nálam szerelemmé változott. A Promised Land egy szerelmes dal, egy srácról, aki hosszabb időre külföldre költözik, pl. Angliában mosogat, vagy Irakban katonáskodik, ez nagyjából mindegy. Aztán amikor újból hazajön, és a kedvesét a karjaiba zárja… És utána a szex, de az már igazából nem része a dalnak. 

Hogy kell elképzelnünk ezt a Marci által említett alkotótábort? 

Vince: – Nagyon szerencsések vagyunk, hiszen a menedzserünk, Hámori Eszter családjának Balatonalmádiban van egy nyaralója, mi pedig telente lemegyünk oda, Marci hozza a hangkártyáját, a hangszereket, elektromos dobot és ott írjuk a dalokat. Sok zenekar választja azt, hogy elvonul a kreatív folyamatokra, mi is ezt érezzük a leghatásosabbnak. A lemez jelentős része Balatonalmádiban született, most már inkább csak csiszolgatjuk, mint a gyémántot.

Dalszövegekkel mi a helyzet? Azok is a táborban születtek? 

Vince – Vannak, akik otthon leülnek a laptop elé, és addig nem kelnek fel, amíg ki nem erőszakolnak magukból egy dalszöveget. Én nem ezt a módszert követem, hanem azt, hogy amikor a többiek keresik a billentyűsound-ot, vagy órákig jammelgetnek a táborban, akkor én kimegyek a teraszra, és írok egy szöveget a feldemozott zenei alapra. Megpróbálom meghallani, hogy nekem mit énekel a zene. Néha sikerül, máskor meg ott van a laptop előtt ücsörgés. Azt szokták mondani, hogy akkor kerül kreatív hangulatba az ember, ha nem igényel nagy figyelmet az a dolog, amit épp csinál. Például, ha zuhanyzom, vagy kutyát sétáltatok, akkor jönnek az ötletek. Sok dalszöveget köszönhetek Georgiának, a spánielemnek. 

80732475_1406508746188791_4264143887674638336_n.jpg

Kanyarodjunk még vissza az új albumhoz. Milyen újdonságokat hordoz magában a második nagylemezetek?  

Marci: – Alapjaiban véve számunkra az egy gitáros felállás a legnagyobb újdonság, ezáltal a billentyű jóval nagyobb szerephez jut, mint korábban. Szerintem nagyon jól fog együttműködni a két hangszer.

Csabi: – Én úgy érzem, hogy kevésbé lesz bluesos és inkább jobban heavy. Súlyosabbak a gitártémák és kevesebb blues-fűszert kapnak a dalok, de azért nem stonerre kell gondolni.

Marci: – Élőben majd az lesz! (nevet) De én nem tudok nem blues-osan játszani, nyugi.

Vince: – Azért lesz még bőven újdonság. Billentyűsünk, Budai Beni a Nord Electro mellett Nord Leadet is használ majd, ami teljesen más karaktert tud adni a dalokhoz. A sokféle billentyű-hangszín mellett, amelyeket maga kever ki a boszorkánykonyhájában, egy olyan hangszer is megjelenik a lemezen, amit korábban még sosem hallhattatok tőlünk. De ezt a poént nem szeretném előre lelőni, észreveszitek majd, megígérem. 

Tavasszal nekivágtok a koncertezésnek is, hogy néz ki a közeljövő az Amberjack életében?

Vince: – Ahogy kilépünk a stúdióból, beülünk a buszba, és indulunk játszani. A kreatív időszak alatt tudatosan felfüggesztettük a koncertezést, mert minden energiánkkal a dalokra koncentráltunk. Utána jöhetnek a bulik. Március 26-án a SZERR Fesztiválon lépünk fel Szegeden, április 3-án a Barba Negra Klubban a Bikini előzenekara leszünk, május elsején pedig lemezbemutató a Mikában, ahol eljátsszuk az összes új dalt!

A második lemez előterében mennyire nehéz érvényesülnötök a magyar zenei életben?

Marci: – Két szó: K@@va nehéz!

Vince: – Ha nyitott szemmel jár az ember, akkor látja, hogy melyek azok a produkciók, amik megtöltik a legmenőbb koncerthelyeket. Nem mi. Szerintem túlzás azt mondani, hogy mostohagyerek, de azt mindenképp állíthatjuk, hogy nem Magyarország az a hely, ahol a legkönnyebben érvényesülhet egy vintage rock zenekar. Viszont mi nem is ezért csináljuk, hanem mert nekünk ez a zene tetszik. Ha másnak is, akkor szívesen látjuk bármelyik koncertünkön!

És most következzen az új klip, a Promised Land az Amberjack májusban megjelenő következő nagylemezéről.

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr6315476570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása