Old Time RNR Magazine

Tolvajtempó Rod Stewart módra

2020. május 01. - Beardman52

lamborghini_rod_stewart_getty.jpg

Amerika a lehetőségek országa, tartja a mondás, ám akadnak, akik nem járnak kellő szerencsével az Újvilágban: Rod Stewart, a rekedtes hangú élő legenda is közéjük tartozik. A brit rocksztárt régóta csábította a napfényes Kalifornia, ám miután fényes nappal kirabolták az utcán, úgy döntött, visszaköltözik a ködös Albionba. De mi is történt pontosan? Ezt meséljük el most nektek.

1982 áprilisában Stewart a méltán híres Sunset Boulevard-on vásárolgatott, majd amikor dolga végeztével visszament az egyik mellékutcában parkoló 1977-es Porsche 911 Carrera Turbojához, elé lépett egy fegyveres férfi. Az énekes nem volt egyedül, 3 éves kislánya, Kimberly és a titkárnője, Martha Baher is elkísérte. A támadó pisztolyt szegezett a rocksztárra, majd az autó kulcsát követelte, amit meg is kapott. Stewart azt hitte, megpróbáltatásai ezzel véget értek, ám másodpercek múlva ismét a fegyver csövével nézett farkasszemet. Így emlékezett vissza a feszült pillanatokra: 

Kiszállt, visszajött hozzánk, és azt mondta: „Nem tudom elindítani.” Oda kellett mennem vele az autóhoz – miközben végig rám fogta a fegyvert –, és működésbe kellett hoznom neki a Porschét, ami egy gombbal indult...

Az esetet Stewarték sérülés nélkül megúszták, ám a Porsche mellett az énekes pénztárcájával és újonnan vásárolt árucikkeivel is gazdagabb lett az elkövető. Az intézkedő rendőr később azt mondta a rocksztárnak, hogy az autótolvajok kedvencei közé tartoznak az európai luxuskocsik, és hozzátette, az sem valószínű, hogy a rabló felismerte Rodot. A félelmetes eset felnyitotta Stewart szemét a tekintetben, hogy a pompásnak hitt Hollywood talán mégsem elég biztonságos hely, és érdemes lenne visszaköltözni az Egyesült Királyságba. Az incidenst követően az énekes szomszédját is kirabolták, Stewart pedig erről értesülve gyorsan visszatért szülőföldjére.

rod_160.jpg

Ám nem ez volt az utolsó alkalom, hogy valaki meglovasította az autók iránt különösen rajongó rocksztár egyik gyöngyszemét. 2004-ben az immár ismét az USA-ban élő énekes kertésze a kirúgását követően úgy gondolta, a főnök Dodge Viperével távozik. Nem jutott azonban messzire, ugyanis pár kilométernyire Stewart floridai birtokától árokba hajtott, és a kiérkező rendőrök elfogták. 11 évet kapott, mivel nem csupán Rod autóját fújta meg, de előtte a rocksztár hölgyszomszédját is megpróbálta megerőszakolni.

Most pedig hallgassuk meg Rod Stewart és Elton John közös autós dalát:

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr9815647174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása