Erotika Morricone módra (18+)

2020. július 07. - Teakbois

02_6_10.jpg

2020. július 6-án elhunyt minden idők egyik legsikeresebb komponistája, a megkapóan egyedi és senki máséhoz nem hasonlító dallamvilágú filmzenéket ontó Ennio Morricone, akinek a becslések szerint 520 mozgóképes műben hallható a muzsikája. A rendkívül termékeny alkotó leghíresebb melódiáit (amelyek olyan filmklasszikusokhoz köthetők, mint a A Jó, a Rossz és a Csúf, a Volt Egyszer egy Vadnyugat, A profi, a Volt egyszer egy Amerika, és persze a Cinema Paradiso) a magyar zenerajongók is jól ismerik, és a maestro emléke előtt tisztelgő cikkek java része is ezeket fogja felemlegetni. Én inkább a kevésbé kitaposott ösvényt választom, főleg mivel a kedvenc Morricone-műveim az olasz géniusz „underground” munkái közül kerülnek ki.

A hollywoodi filmzene-ipar nagyágyúival ellentétben Morricone világhírű művészként sem szakított a B-filmek vagy akár a kísérletező, avantgárdabb jellegű alkotások univerzumával, és ugyanúgy tovább komponált e műfajok rendezői számára is, ha érdekesnek találta a filmjüket.  Dráma, vígjáték, háborús film, horrorfilm, dokumentumfilm, bűnügyi film, erotikus film… A kemény pornó kivételével nincs olyan zsáner, amelyben a hangmágus ne próbálta volna ki magát és ne teremtett volna maradandót. Amikor egy magát provokatívnak gondoló újságíró nekiszegezte a már idős mesternek a kérdést, hogy a hatalmas életműben akad-e olyan filmzene, amit ma már szégyell, Morricone így válaszolt: 

Soha egyetlen olyan megbízást sem vállaltam el, amely miatt utólag szégyenkeznem kellene. Egy erotikus film vagy egy horror zenéjére ugyanolyan büszke vagyok, mint a Cinema Paradiso-éra. Minden zeném a gyerekem, és mind kedves nekem. 

Ezúttal Ennio Morricone erotikus jellegű munkáiból nyújtok át az olvasóknak/hallgatóknak egy csokorra valót, amelyek ékesen bizonyítják, hogy Róma páratlanul tehetséges fia nem csupán a romantikának, de a féktelen érzékiségnek is értő zenei tolmácsolója volt. 

Vergogna schifosi (1969) – Un altro mare

02_7_6.jpg

Mauro Severino kísérletező hangvételű filmje forradalmi lázban égő és a szabad szerelem eszméjét valló hippikről szól, akiknek többsége azonban idővel szürke nyárspolgárrá válik. Egy régi bűneset kapcsán zsarolás veszi kezdetét, ami felkavarja az állóvizet és a régi baráti kör tagjait sorra felrázza tespedésükből. A film mára szinte teljesen feledésbe merült, Morricone fülledtséget árasztó soundtrack-je viszont a gyűjtők kedvencévé lépett elő. Legszebb ékköve egyértelműen az alábbi tétel, amelynek révén a maestro leghűségesebb harcostársa, a szinte minden fő művében éneklő szoprán, Edda Dell’Orso csodás hangja szó szerint varázsburkot von a gyanútlan hallgató köré és egy életre megbabonázza.

Le foto proibite di una signora per bene (1970) − Allegretto per signora

02_4_21.jpg

Luciano Ercoli annak ellenére képes volt forró hangulatú erotikus thrillert kreálni Ernesto Gastaldi hitchcocki áthallásokkal telepakolt forgatókönyvéből, hogy a várakozásokkal ellentétben ezúttal egyik dívája sem meztelenkedett benne a nézők mozikba csalogatása végett. Egy gazdag nőt (Dagmar Lassander) behálóz egy titokzatos idegen (Simón Andreu), aki közli a hölggyel, hogy a férje közönséges gyilkos, és amennyiben nem fekszik le vele, a rendőrséggel is megosztja az információt. Mit tehet ilyenkor egy hites urát bálványozva szerető asszony? Természetesen megágyaz a zsarolónak… A meghökkentő végkifejlettel ellátott klasszikust az egyik legklasszikusabb Morricone-soundtrack teszi még emlékezetesebbé, rajta az alábbi dallal, amelyben Enniónk megmutatja, hogy a Hammond-orgona alapos megdolgozását kívánó lounge rock sem áll tőle távol.

Una lucertola con la pelle di donna (1971) – La lucertola

02_2_26.jpg

Egy köztiszteletben álló vezető politikus lánya (Florinda Bolkan) unalmában mást sem csinál, mint LSD-vel felturbózott orgiákról fantáziál, vagy a csinos szomszédjáról (Anita Strindberg) álmodozik, akivel aztán szex közben végez. Amikor a vágyai titokzatos tárgyát képező hölgyet tényleg holtan találják, felmerül a kérdés, hogy vajon mennyi volt csupán a képzelet játéka a korábban látott víziók közül… A hetvenes évek egyik legsikeresebb olasz erotikus thrillerét a dühromairól, ritkán mosott ruháiról és zseniális mozgóképes ötleteiről híres Lucio Fulci rendezte. Fulci − a film zenéjét komponáló Morricone-hoz hasonlóan − a sokszínűség híve volt: horror, erotika, spagetti western, könnyed vígjáték és véresen komoly történelmi dráma egyaránt szerepelt a palettáján. A római komponista soundtrack-je rögtön magába szippantja hallgatóját, és olyan világba repíti, ahol a kéjsóvárság bármikor őrületbe csaphat át. (A La lucertola című szerzemény „videoklipjét” David Scebbe gyártotta, aki a YouTube legjobb retro filmzenei csatornájának házigazdája és jövendőbeli interjúalanyom.)

Autostop rosso sangue (1977)

02_1_4.png

Pasquale Festa Campanile író-rendező Magyarországon elsősorban A lator című regénye és filmje okán ismert (utóbbinak szintén Morricone a zeneszerzője), amelyben a Jézus mellett megfeszített két gazfickó egyikének tragikomikus „kitalált életét” meséli el. 1977-es rendezése, az Autostop rosso sangue a hetvenes évtized egyik legnyugtalanítóbb erotikus thrillere, amelyben a legendás Franco Nero által alakított, cseppet sem rokonszenves riportert és vadítóan csinos feleségét (Corinne Cléry a Holdkelte című James Bond-filmből) kitartóan terrorizálja óvatlanságból felvett stopposuk, aki történetesen egy kanos bankrabló (David Hess Wes Craven Az utolsó ház balra című sokkoló klasszikusából). A forgatáson uralkodó hangulat „milyenségére” Hess egyik anekdotájából következtethetünk: Cléry a sármos színészt megpróbálta rávenni, hogy tényleg tegye őt magáévá a nemi erőszakot felvonultató közös jelenetükben, ám Davidünk erre házastársi hűségből fakadóan nem vállalkozott. Morricone soundtrack-je egyszerre fenyegető és frivol, tökéletesen festi alá a képsorokból áradó szexualitást és agressziót.

Dedicato al mare Egeo (1979) – Cavallina a cavallo

02_1_25.jpg

02_3_25.jpg

A neves író és festő, Masuo Ikeda saját díjnyertes regényéből rendezett perzselő erotikájú japán-olasz koprodukciót a napsütötte Görögországban. A film férfi főszereplője egy Nikosz nevezetű ifjú festőművész, akibe vonzó szállásadónője és annak értelmi fogyatékos lánya egyaránt beleszeret. A korabeli szombat esti szexfilmek és a görög tragédiák fordulatait vegyítő műben az ekkoriban még nem pornósztár hazánk szülötte, Staller Ilona, azaz Cicciolina is felbukkan szexi svéd turistanőként. A Morricone által írt filmzenealbum borítóján szintén Ilona látható, aki az anyag legvidámabb hangvételű dalát feldolgozta a diszkólemezén, méghozzá a maestro hangszerelői segédletével. Alább az Edda Dell’Orso énekét tartalmazó eredeti és a Cicciolina-féle változat is meghallgatható.

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr5515986774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.