Old Time RNR Magazine

Paul Williams: Aki furcsából lett különleges

2020. szeptember 19. - Teakbois

9441b294888d566afd5bee0f2536bab5.jpg

Annak, hogy a gulyáskommunizmus évtizedeiben mennyire szelektáltan és megkésve jutottak el Magyarországra a tengerentúlról a popkulturális információk, egyik legszomorúbb következménye, hogy több olyan legendás „retro” alkotó sem került be a hazai köztudatba, aki az USA-ban nem pusztán népszerűnek számít, de konkrétan az élvonalba tartozik. Így járt a nagy amerikai zeneszerző, énekes és alkalmi karakterszínész, Paul Williams is, akinek megannyi listavezető sláger és emlékezetes filmszerep fűződik a nevéhez, mégsem hallott róla nálunk szinte senki. 

Paul Williams 1940. szeptember 19-én született a nebraskai Omahában egy építészmérnök apa és egy háztartásbeli anya gyermekeként. 13 évesen vesztette el az apját egy autóbalesetben, és innentől kezdve leginkább a nagynénje nevelte a különc kamaszt, akit a szülei kísérleti fázisban lévő növekedésserkentő készítménnyel tömtek, abban bízva, hogy ettől a testi fejlődésben kissé visszamaradt csemetéjükből szép szál felnőtt lesz majd. A szer hatására azonban pont a remélt változás ellenkezője következett be, így aztán Paul gyerekképű és gyerektermetű marad élete végig, ráadásul 30 éves koráig gyakran nézték legfeljebb 12-nek, amitől enyhén szólva nem volt elragadtatva. Idővel nem csak ő, de testvérei is sokra vitték: John J. Williams a NASA rakétatudósa lett, aki a Mercury- és Apollo-programokban való részvételéért megkapta az intézmény legmagasabb fokozatú kitüntetését 1969-ben, másik fivére, Mentor Williams, pedig hozzá hasonlóan zeneszerzőként ért el sikereket, ő írta például a Dobie Gray megaslágerét, a Drift Away-t.

paul_williams_22.jpg

Williams eleinte hollywoodi filmkarrierre vágyott, és egy rövid ideig úgy tűnt, valóra válik az álma: beválogatták az 1966-os Üldözők szereplőgárdájába olyanok mellé, mint Marlon Brando, Jane Fonda és Robert Redford. (A női főszerepre Faye Dunaway – akiről társblogunk, a Régi idők mozija oldalán olvasható remek cikk – is pályázott, de a castingról azzal küldték haza, hogy nem elég szép filmszínésznőnek, maradjon inkább a színháznál. Egy évvel később, a Bonnie és Clyde sikerét látva, a felelősök valószínűleg eljátszottak az öngyilkosság gondolatával.) Williams három hónapon át forgatott, ám végül csak pár nyúlfarknyi jelenete maradt a filmben, a többi a vágószoba padlóján végezte. Ezt követően döntötte el, hogy végérvényesen a zenének szenteli magát. Először pszichedelikus folk rockot játszott a Holy Mackerel nevű kérészéletű formációval, amely a hippi favorit Jefferson Airplane-nel is baráti viszonyba került, ám hamar rájött, hogy egészen másféle zenei közegben érezné otthonosan magát: 

Akkoriban mindenkinek a Beatles és a kaliforniai virággyerekek voltak a kedvencei, nekem viszont a Beatles mellett Cole Porter, Frank Sinatra és Bing Crosby, vagyis mindazok, akik idejétmúltnak és szinte már kínosnak számítottak. Elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, én bizony a saját bizarr ízlésemmel és hatásaimmal leszek sztár, és mivel állhatatos ember vagyok, véghez is vittem, amit elterveztem.

Williams első komolyabb „zenekaron kívüli” zeneszerzői munkája a Biff Rose-zal komponált 1968-as Fill Your Heart volt, amelyet Rose-on és Tiny Timen kívül David Bowie is rögzített – Bowie a rock-mérföldkő státuszú 1971-es albumán, a Hunky Dory-n jelentette meg. Rose olyannyira tehetségesnek találta Williamset, hogy az apró és furcsa külsejű komponistát annak legjobb barátjával, a szintén zeneszerző Roger Nicholsszal együtt beajánlotta az A&M lemezcéghez. Az óriásvállalat égisze alatt Williams először egy Nicholsszal közösen írt dalokkal telerakott, ma már sunshine pop (a ’60-as évek kedvelt könnyed műfaja, amelyet éteri többszólamú vokálok és nagyzenekari hangszerelés jellemeznek) alapműnek minősülő szólóalbumot (Someday Man) adott ki, majd önállóan és társszerzőként is ontani kezdte magából a másoknak írt slágereket.

A zenemágus három listavezető számmal – köztük a duó legismertebb dalával, a Rainy Days And Mondays-szel − ajándékozta meg a Carpenterst, két megaslágerrel látta el a rádióbarát rockot játszó Three Dog Night-ot, valamint Barbra Streisand társszerzőjeként megírta a listavezető Evergreen-t, amely máig a nagyszerű énekesnő leghíresebb dala. A Csillag születik című zenés film 1976-os verziójában elhangzó számért Williams és Streisand megkapta a legjobb filmes betétdalnak járó Oscart.

Szép sikereket aratott Williams műveivel a feminista popikon Helen Reddy és a Monkees is – a Beatles amerikai riválisának titulált zenekarnak Williams 1969-ben annak ellenére remek dalt kreált Nicholsszal a Someday Man képében, hogy a csapat pár évvel korábban nem volt hajlandó bevenni a tagjai közé az akkor még pályakezdő zsenit.

A Paul Williams-féle komponálási stílus (büszkén vállalt szentimentalizmus, nem kevés öniróniával és melankóliával fűszerezve) rendkívül jövedelmezőnek bizonyult, ezért a hetvenes években a zeneszerző nyaktörő tempót diktált magának. Egyik kasszasiker projektje követte a másikat: szólóalbumokat adott ki (szerepeltek rajtuk a mások által korábban sikerre vitt dalai saját maga által énekelt változatai is), egyaránt írt komplett filmzenéket és filmes betétdalokat (a Muppet Show mozifilmes verziójában elhangzó Rainbow Connection-ért Oscar-díjra jelölték), ismét színészi feladatokat vállalt, valamint csípős humora okán a legnézettebb beszélgetős műsorok visszatérő vendége lett.

sddefault-13.jpg

Egyik leghíresebb „poénkodása” az volt, amikor 1973-ban Johnny Carson talkshowjában a filmbéli majomjelmezében népszerűsítette A majmok bolygója széria ötödik részét, és még egy dalát is előadta nótázás közben dohányzó emberszabásúként. Három filmszerepe különösen emlékezetes: Brian De Palma bizarr 1974-es zenés horrorjában, A Paradicsom fantomjában Williams (aki a film soundtrack-jét is jegyzi) egy sátáni lemezproducert alakít, akinek a címbéli komponista „fantom” szó szerint eladja a lelkét és a tehetségét. A Stone Cold Dead című obskúrus kanadai thrillerben a romantikus dalok mestere egy felső kategóriás örömlányokat futtató strici szerepében brillírozik, a Burt Reynoldsot világsztárrá tevő Smokey és bandita akcióvígjátékokban pedig a komikus látványt nyújtó Enos testvérpár mini tagjaként bukkan fel.

phantom-of-the-paradise-1974-u-billboard-1548-768x433.jpg

3htcam.jpg

Williams a nyolcvanas évek elejére teljesen kiégette magát, amit elsősorban drogfüggőségével idézett elő. Amint észrevette ugyanis, hogy kokaincsíkok tucatjait felszippantva sokkal pörgősebben megy a dalszerzés és a tévés jelenésekhez szükséges kacagtató beszólások kitalálása, képtelen volt visszafogni magát, és fokozatosan a tudatmódosító szerek rabjává vált. 1989-re már szinte ki sem mozdult otthonról, alig komponált, és csak a káros szenvedélyének élt. Ekkor azonban a családja kedvéért megemberelte magát, és a megtisztulás útjára lépett. Iggy Pop mondta magáról egyszer, hogy mióta leszokott a drogokról, szar zenét csinál. Williams esetében inkább arról van szó, hogy mióta józan életet él, nem igazán foglalkozik zenéléssel. Olykor felbukkan persze egy-egy új szerzeménye ilyen-olyan lemezeken és filmekben, de ezek – noha kiválóak – nem érik el a régi slágerei színvonalát; az ideje nagy részét ma már az ASCAP (a szerzői jogokkal foglalkozó magyar ARTISJUS amerikai megfelelője) elnöki tisztségével járó feladatai emésztik fel.

143101971.jpg

A zseniális komponista A Paradicsom fantomja Blu-ray kiadásán szereplő interjújában (amelyben nagy rajongója, az Oscar-díjas rendező, Guillermo Del Toro a kérdező) így fogalmazta meg ars poeticáját: 

Kiskoromtól kezdve furcsának tekintettek az embertársaim. Az a célom, hogy furcsa helyett különlegesnek tartsanak. 

Paul Williams minden idők egyik legjobb és legegyedibb zeneszerzője, a dalait pedig felemelő élmény hallgatni. Őszintén ajánlom őket azoknak, akik puszta furcsaságok helyett valami igazán különlegesre vágynak.

MÉG TÖBB RETRO:

 

Grace Slick be akarta drogozni az amerikai elnököt

 

Jefferson Starship: Hippi romantika és a szex csodája (18+)

 

Meat Loaf: „Az újságíróknak néha be kell húzni egyet…”

 

A „walesi bárdok”, akiket a Beatles karolt fel

 

Liszt Ferenc, az első rocksztár (18+)

 

Napfény Superman, David Lynch és a Beatles

 

Yes: Életrevaló igenemberek

 

Kansas: Topeka maszkos hősei

 

Cher és a megváltó szerelem

 

Amikor Meat Loaf számára Cher volt az ideális nő

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr7516206948
süti beállítások módosítása