Old Time RNR Magazine

The Cramps: Pogó a diliházban (18+)

2020. október 21. - Teakbois

cramps-large.jpg

Az 1976 és 2009 között létezett Cramps minden idők legbizarrabb rockformációi közé tartozik: az olcsó ’50-es és ’60-as évekbeli B-horrorfilmek és ponyvaregények világából vett mondanivalójukat punkos hányavetiséggel elegyített rockabillybe csomagolva szabadították a világra (ezt hívják manapság psychobillynek), és szinte már megalakulásuk évében kultikussá váltak. A zenekart a rock legextravagánsabb házaspárja irányította: a semmiféle énekhanggal, viszont óriási karizmával rendelkező és mindig szórakoztató frontember, a mikrofonszopás gyakran tűsarkúban feszítő nagymestere, Lux Interior (civilben Erick Lee Purkhiser), valamint a férje színpadi zúzásait rezzenéstelen faarccal figyelő vörös gitáros díva, Poison Ivy Rorschach (eredetileg Kristy Wallace).  1978. június 16-án a később profivá érő, de ekkoriban a zene helyett inkább a polgárpukkasztó zajkeltésben jeleskedő Cramps az évtized legmeghökkentőbb koncertjét adta a kaliforniai Napa megye azonos nevű városának elmegyógyintézetében.

A zenekar tagjai kollégáiktól, a Screamers punk legényeitől hallottak arról, hogy egyre több kaliforniai diliház szervez rockkoncerteket az ápoltak szórakoztatására, sőt a vezetőség egyenesen terápiás jellegűnek gondolja az efféle eseményeket. A Screamers is részt vett már egy ilyen rendezvényen: a Los Angeles-i Camarillo Elmegyógyintézetben vadította meg az egybegyűlteket, a radikális és újszerű eljárásokat preferáló személyzet legnagyobb megelégedésére. Luxunk szerint végül az alábbiak miatt vállalta el a csapata a bulit (az interjúrészleteket Dick Porter Journey To The Centre Of The Cramps című 2015-ös könyvéből fordítottam): 

A Screamers énekese élvezettel taglalta, hogy egy őrült nő felkapaszkodott a koncert alatt a színpadra, és végig a saját mellét dörzsölgetve követte őt. Ennek hallatán úgy véltem, pont ebbe a közegbe való a mi műsorunk is, mivel régóta untuk már, hogy nem a megfelelő közönségnek játszunk, túlságosan normális emberek járnak a fellépéseinkre.

lux_ivy_32.jpg

A Cramps bedobta a kaliforniai köztudatba a hírt, miszerint szívesen adna koncertet bolondoknak, és hamarosan jelentkezett is náluk a napai elmegyógyintézet: tárt karokkal várták hőseinket. Lux így emlékezett vissza a koncerten uralkodó hangulatra: 

Szinte azonnal hatalmas káosz alakult ki… Több férfi és női ápolt elkezdett egymással dugást imitálni a zenénkre, egyesek a falat nyalogatták, mintha csak a legízletesebb fagylalt lenne, mások meg egyszerűen csak odaálltak mellénk, miközben játszottunk, és cseppet sem zavartatva magukat attól, hogy egy szavukat sem halljuk, elkezdtek beszélni hozzánk. A leglenyűgözőbbek viszont az ápoltak pogózási módszerei voltak. Ennyi elképesztő mozdulatfajtát sosem láttam korábban, és pláne nem egyszerre. Tényleg a nekünk való tömeg előtt produkálhattuk magunkat!

mv5bzdnmngzlmdatyzhmzi00mjfkltg3ytctzjhjymvkndc1y2m0xkeyxkfqcgdeqxvynjywotk0mtg_v1_sy1000_cr0_0_1498_1000_al.jpg

Ivy ugyancsak elismerően nyilatkozott a közveszélyes őrültek aznapi teljesítményéről: 

Azt hittük, egy rakás benyugtatózott és bambán maga elé bámuló szerencsétlen fog várni ránk, de pont az ellenkezőjét kaptuk: megannyi ugrándozó és magából kivetkőzött elmebeteget. Legszebb álmunkban sem kívánhattunk volna felemelőbb élményt. Nem ismerték a zenénket, de úgy beindultak tőle, mintha már ezer éve imádnák.

the-cramps.jpg

A New York Rocker magazin újságírója, Howie Klein szintén a helyszínen tartózkodott, hogy később cikkben örökíthesse meg az utókor számára az eseményeket: 

Voltam már pár rockkoncerten életemben, de ennyire lelkes közönséggel sehol sem találkoztam. A Cramps műsorának közepe táján az egyik ápolt odament a főápolóhoz, és őszinte érdeklődéssel megkérdezte tőle, hogy a zenekar nem a T-kórteremből szabadult-e ki. Mint kiderült, itt tartották a legsúlyosabb eseteket, akiknek esélyük sem volt a gyógyulásra és csak igen ritkán került le róluk a kényszerzubbony. A What’s Behind The Mask című nóta alatt egy nő felugrott Lux hátára, és jó ideig vitette magát vele, közben néha beleordibált a mikrofonba is. Aztán meg is szerezte Luxtól a mikrofont, és eltartott egy ideig, amíg a frontember vissza tudta venni tőle. Az este legemlékezetesebb látványát viszont azok a középkorú, hétköznapi családanya-ruházatot viselő őrült nők nyújtották, akik a retiküljüket rázva pogóztak.

Lux már a színpadon értesült a T-kórtermes eredetmítoszról: 

Egy idő után a közönség elkezdte skandálni, hogy „T-kórterem! T-kórterem!” Fogalmunk sem volt, miért csinálják, de a buli után megtudtuk, hogy ez az a hely az épületen belül, ahonnan nincs visszatérés. Büszkék voltunk rá, hogy minket is oda valónak éreztek. A fellépésünk alatt egyébként többen kihasználták a kavarodást, és megszöktek, de amikor rákérdeztünk, nem lesz-e ebből baj és nem kellene-e utánuk küldeni egy brigádot kényszerzubbonyokkal, az ápolók a legnagyobb lelki nyugalommal azt felelték, hogy nem: „Sosem okoznak galibát, és mivel képtelenek ellátni magukat, visszaszállingóznak, amint megéheznek.” Az ápolók viselkedését néha furábbnak találtam az ápoltakénál: ha nem lett volna az előbbieken fehér egyenruha, nem igazán tudtam volna megkülönböztetni őket a dilisektől.

Ivy két „rajongóra” különösen élénken emlékszik ennyi év távlatából is: 

Volt egy nő közvetlenül a színpad előtt, aki végig azt ordibálta, hogy a nagybácsikája titkos ügynök, és ha akarjuk, szól neki, hogy vigyen el minket a legszigorúbban őrzött bázisokra látogatóba. Rémlik egy cowboykalapos pasas is, aki meg szinte sírt a meghatottságtól, hogy rock and rollt hallhat a diliházban: azt mondta, sosem hitte volna, hogy a kedvenc zenéje még ide is „követni fogja”.

cramps_1978-1981_22.jpg

Na és hogyan értékelte utólag a vezetőség a terápiás célzatú, ám sem közelről, sem messziről szemlélve nem annak tűnő koncertet? Luxot idézem: 

Azt hittem, a fellépésünk után minimum feljelentenek, elvégre még biztattuk is a betegeket, hogy vessék le a gátlásaikat, de nem így történt. Az igazgatóság olyannyira elégedett volt velünk, hogy egy ajánlólevelet ígértek, amellyel egyéb elmegyógyintézetekben is kaphatunk fellépési lehetőséget. Sajnos végül nem érkezett meg a levél, pedig nagyon vártam: bekereteztem volna, hogy aztán kirakhassam a falra otthon, mint annak bizonyítékát, hogy talán nem is én vagyok a legőrültebb a világon − akadnak tisztes nyárspolgárok, akik jócskán felülmúlnak engem.

93de2f0cccfe15f3f85de42617c7b610.jpg

A napai koncerten egy amatőr „kamerázó” is jelen volt, és az általa felvett anyag később VHS-en és DVD-n is megjelent.

Ráadás:

William Shatner (Star Trek, T. J. Hooker) 2017-es Cramps tribute dala Billy Sherwood (Yes, World Trade, Circa) közreműködésével.

MÉG TÖBB RETRO ÉS BIZARRSÁG:

 

Puccini találkozása a pornósztárral (18+)

Paul Williams: Aki furcsából lett különleges

Merrell Fankhauser: A rejtelmes sziget hangjai

Lee Kerslake (Uriah Heep): A nyugodt erő birtokosa

Liszt Ferenc, a kanos rocksztár (18+)

Meat Loaf: „Az újságíróknak néha be kell húzni egyet…”

A Cult énekese A Gyűrűk Ura sztárját utánozta

Grace Slick be akarta drogozni az amerikai elnököt

Jefferson Starship: Hippi romantika és a szex csodája (18+)

Scorpion: A magyar Skorpiókirály bandája

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr4416250262
süti beállítások módosítása