Old Time RNR Magazine

Paul McCartney tokiói letartóztatása

2021. január 16. - Teakbois

04_35.jpg

1980. január 16-án tartóztatták le a tokiói Narita Nemzetközi Repülőtéren Paul McCartneyt, ugyanis nagyjából 200 gramm füvet találtak a bőröndjében. Ezen már csak azért is megdöbbentek a Beatles egykori tagjának barátai, mert pontosan tudták, mennyire örült McCartney, hogy hosszas huzavona után végre 11 állomásos turnéra érkezhetett Japánba, ahová pont a korábbi, szintén drogügyek miatt bekövetkezett letartóztatásai okán nem kapott éveken át belépési engedélyt.

McCartney meg sem próbálta elrejteni a fűadagját, a bőröndjét ellenőrző vámtiszt a ruhái tetejére dobva találta meg benne a droggal teli zacskót. A sztár és Wings nevű kísérőzenekarának mind a 11 fellépését azonnal lemondták, McCartneyt pedig egy olyan fogházba vitték, ahová csakis drogfogyasztókat és -árusokat zártak. Úgy tűnt, akár hét év letöltendőt is kaphat, ám január 25-én szabadon engedték és kiutasították az országból. Fogsága alatt az énekes-basszusgitáros nem kért különleges elbánást: együtt étkezett és zuhanyozott a rabtársaival, a cellájában pedig a felesége által behozott sci-fi könyveket olvasgatta. Érdekes módon Gombafejű ex-kollégái közül egyedül az biztosította együttérzéséről, akivel a legkevésbé jött ki, amíg a csapat tagja volt: George Harrison táviratban biztatta kitartásra, Ringo Starr és John Lennon viszont semmilyen formában nem vették fel vele a kapcsolatot.

03_26.jpg

Egyes korabeli pletykák szerint a letartóztatás mögött nem más állt, mint John Lennon második felesége, Yoko Ono, aki szívből utálta az őt ugyancsak szívből utáló Paul McCartneyt. Saját férjétől tudta meg még a ’70-es évek elején, hogy McCartney mennyire fittyet hány a törvényekre minden egyes turnéján, és mivel soha nem állítják meg a vámosok, szokásává vált, hogy olyan természetességgel viszi magával a füvét, mint a trikóit vagy a borotvahabját. Onót rendkívül felbőszítette a hír, hogy a japán turné alkalmával McCartney a tokiói Okura Hotel elnöki lakosztályában kíván megszállni, ahol Ono és Lennon minden nyáron eltöltöttek egy hetet. Az Ono−Lennon házaspár elképesztő mennyiségű ezoterikus csacskaságban hitt, és Ono úgy vélte, McCartney be fogja szennyezni a lakosztályt az aurájával, ami rossz hatással lesz az ő és a férje karmájára, amikor hónapokkal később megint ugyanott időznek majd. Ezt megakadályozandó, szépen felhívta egy magas rangú rendőrismerősét Japánban, és leadta a drótot McCartney nemtörődöm fűszállítási módszeréről. A megalázás betetőzéseképp pedig egy hét múlva ő járt közben a bekasztlizott zenész érdekében, hogy megússza kiutasítással börtön helyett, és ezt aztán a tudomására is hozta.

02_49.jpg

Paul McCartneyt 1984-ben tartóztatták le ismét fűbirtoklásért: ezúttal a barbadosi villájában ütöttek rajta, miután a tengerparton beszerezte a heti adagját. 1972-ben kétszer is pórul járt: először akkor vették őrizetbe, amikor az aktuális turnéja svéd állomására füvet postázott neki a dílere (ezzel a módszerrel akkoriban rengetegen éltek, mivel a csekély mértékű postai ellenőrzésnek köszönhetően minimális volt a lebukás veszélye), másodszor pedig akkor, amikor feljelentették, hogy füvet termeszt a skóciai farmján. McCartney az utóbbi ügy kapcsán azzal védekezett, hogy fogalma sem volt, milyen magokat ültetett el: a rajongói küldték neki azokat, ő pedig nem tudta, hogy marihuána sarjad majd belőlük. A világhírű muzsikus az USA-ban 1975-ben keveredett bajba: Los Angelesben azért állították meg az autóját a rendőrök, mert egyrészt áthajtott a piroson, másrészt a kocsiban olyan sűrű joint-füst terjengett, hogy ki sem lehetett látni az utastérből. McCartney felesége, Linda is a férjével utazott, és mivel amerikai állampolgár volt, magára vállalta Paul helyett a fűbirtoklást, így őt tartóztatták le (tekintélyes összegű bírság megfizetése után szabadon távozhatott).

Ráadás: 

Az 1966-os Beatles-dal, amelyet Paul McCartney állítása szerint a fűről írt.

MÉG TÖBB TEAKBOIS-FÉLE RETRO:

Amikor James Bond beszólt a Beatlesnek

A betörő, aki pizzát sütött George Harrison házában

Brian Wilson írta Paul McCartney kedvenc dalát

John Lennon utolsó kemény rockdala

Amikor John Lennon UFO-t látott

Amikor John Lennon fia Chuck Berryvel énekelt

John Lennont nem érdekelte az Apokalipszis most

John Lennon, a „vécés bácsi”

Ringo Starr különös házassága (18+)

Elton John, John Lennon és egy rendhagyó kakukkos óra

Lennon élt, Lennon él, Lennon élni fog – 10 híres dal a Beatles vezéregyéniségéről

A Beatles dobosáról szóló szerelmes dalt énekelt Cher

Mick Jaggerért lobbizott a Beatles

George Harrison utálta Neil Youngot

John Bonham dobolt Paul McCartney Grammy-díjas dalában

A Beatlesszel akart dolgozni Fellini

A „walesi bárdok”, akiket a Beatles karolt fel

Amikor George Harrison fellépett egy Deep Purple koncerten

Menekülő banda – Paul McCartney legfurcsább lemezborítója

A vámpír légi balettje − Harry Nilsson, akiért az egész Beatles rajongott

Napfény Superman, David Lynch és a Beatles

10 dal, amelyet a Beatles elfelejtett megírni

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr3716392496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása