Old Time RNR Magazine

Merrell Fankhauser: A dzsungellakó rocksztár

Kultikus albumok: Merrell Fankhauser – Maui (1976)

2021. február 08. - Teakbois

merrell_20.jpg

A hetvenes évek közepére a hippi álomból nem sok maradt: a virággyerekek rosszul szervezett mozgalma a woodstocki fesztivál után nem sokkal esztelen drogmámorban felőrölte önmagát, a pszichedelikus rockzene furcsa esztétikáját felváltotta az ismét népszerűvé váló blues nyersesége, majd a vegytiszta hard rock keménysége. Ennek hatására egy ekkoriban már régóta a pályán lévő, a neves szakmabeliek és egyéb vájtfülűek körében meghatározó alaknak számító gitáros-énekes fogta magát, a hangszerét, az aktuális barátnőjét, és szépen elvonult Maui szigetén az őserdőbe, hogy megvalósítsa a saját poszthippi álmát. Az eredmény az évtized egyik legkülönlegesebb és egyben legszebb zenei produkciója lett.

A Kentucky állambéli Louisville-ben született Merrell Fankhauser karrierje az 1960-as évek legelején indult Kaliforniában, ahol megalapította a surf rock él(hullám)lovasának számító The Impacts-ot, amelynek első nagylemeze, az 1963-as Wipe Out! a deszkáikkal jó időben rögtön a tengerpartra igyekvők, a házibuli-mániások és a táncparkett ördögeinek kedvencévé vált szerte Amerikában. Ezt követően a szerény, ám roppant céltudatos muzsikus The Exiles és Fapardokly nevű csapataival a beat műfajjal kísérletezett, majd H.M.S. Bounty és MU néven alapított az azóta eltelt évtizedek során legendássá nemesedett pszichedelikus rockzenekarokat (a MU tagja volt Jeff Cotton is, Captain Beefheart rendkívül tehetséges gitárosa).

merrell_22.jpg

Merrell végül a zeneipar packázásait, az elmaradó jogdíjakat, MU-béli kollegáinak szektás kereszténnyé válását és az általános, elfelszínesedő közhangulatot megelégelve 1974-ben úgy döntött, hogy kivonul a modern civilizációból, és Maui festői szigetének dzsungelében üti fel tanyáját afféle húrnyűvő Robinson Crusoe módjára. A radikális életmódváltásban és vegetarianizmusban szerelmét, Mary Lee hegedűsnőt is érdekeltté tette, és együtt vágtak bele a nagy kalandba. Merrell számára az sem volt utolsó szempont, hogy állítólag Maui őserdejének mélyén rejlenek az egykori zenekarával azonos nevű őskontinens, MU építményeinek romjai, és lelkes amatőr archeológusként ezekre is szívesen rábukkant volna.
merrel3.jpg

Merrellünk egy kétszintes faházat emelt az erdőben, amelyet csak Tarzan-lakként emleget a mai napig. A ház egy takaros kis tó és a hozzá tartozó vízesés mellett állt (az utóbbi ihlette a Maui album Waterfall című dalát). Hamarosan rá kellett döbbenniük, hogy a civilizációtól való elszakadás pénztelenséget eredményez, ami bizony nem túl előnyös állapot. Merrell és Mary ezért rendszeresen bejártak a dzsungelből a városba duóként vagy zenészbarátaikkal koncertezni, a fellépések után pedig hajnali 2 vagy 3 körül estek haza az őserdőbe, miután átkeltek a faházuk felé vezető ingatag és viharvert hídon. Szegény híd egy különösen szeles éjszaka annyira imbolygott alattuk, hogy a hangszerestül belepottyantak a folyóba. Merrell így emlékezett vissza az eseményre Calling From A Star című önéletrajzi kötetében:

A fuldokló zenészt arról lehet felismerni, hogy képtelen veszni hagyni a hangszerét, a feje fölé tartva próbál kievickélni a vízből. Szerencsére sem a Martin gitárom, sem Mary drága hegedűje nem sínylette meg túlzottan a vízi kitérőnket. A partra vergődve hisztérikus nevetésben törtünk ki, így oldódott a stressz. 

Amikor nem az elemek tombolásával vagy a dzsungeli mindennapok egyéb nehézségeivel küzdöttek, a pár hihetetlenül kreatív zenei munkát végzett, és sorra születtek a Merrell agyából kipattanó, majd Mary kíséretével kiegészülő zseniális szerzemények. Az izoláció és a szó szerinti egy húron pendülésük hatására hippibb dalokat hoztak össze a hippikorszak fő slágereinél, amelyekbe nem kevés egzotikus, a helyszín hangulatát kifejező zenei megoldás vegyült. 1975 végén Los Angelesbe utaztak rögzíteni az albumot. A felvételek a hollywoodi MCA stúdióban készültek, a produceri feladatokat pedig Dino Airelli látta el, aki a George Harrison által létrehozott Dark Horse Records megbízott vezetője volt. Harrisont érdekelni kezdte Merrellék anyaga − különösen a himnikus refrénnel rendelkező, misztikus On Our Way To Hana nyűgözte le, és kijelentette, hogy slide gitározni akar benne, de erre végül egyéb elfoglaltságai miatt nem került sor.

Az albumot végül San Franciscóban fejezték be, és ugyanarra a sorsra jutott, mint Merrell sok más produkciója: szépen fogyott a maga idejében, de főleg zenészkörökben és Japánban (ahol valamiért szinte minden amerikai és európai zenei kuriózumot elképesztő lelkesedéssel fogadnak a hallgatók), majd idővel kultikussá nemesedett. 1997-ben jelent meg CD-n a svéd Subliminal Sounds Records gondozásában, 8 bónuszdallal. 

A zene legyen szép. Ha nem az, akkor számomra érdektelen” – nyilatkozta egyszer Steve Howe, a Merrellével hangulati szempontból rokon muzsikát játszó Yes gitárosa, aki egyike a világ legjobb húrnyűvőinek. Leginkább úgy tudnám jellemezni a Maui albumot, hogy teljes mértékben megfelel Steve elvárásainak és megérdemli a figyelmét. Merrell mestere annak, hogyan kell érzelmes, ám mégsem émelyítően szentimentális, fogós dalokat írni, amelyekből árad a humánum (fellengzősen hangzik talán, de így van). Az olyan számok, mint a The Source vagy a We Were All Free lágy akusztikus melódiáikkal egy ideális képzeletbeli világba repítenek el, mások – mint például a Garden In The Rain vagy a Sail It All Over The Ocean – a szigetvilági lét örömeit idézik fel, de akadnak a lemezen hagyományos, ám távolról sem sematikus romantikus szerzemények is (Lovely LadyI Saw Your Photograph). A pár évvel a Maui album 1976-os megjelenése után készült bónuszdalok olyannyira illenek a CD-re, hogy számomra csak velük együtt kerek egész a lemez. Ezek a hippi álom átmentéséről (Peace In The WorldMatthew’s Dream) és Merrell buddhizmus iránti rokonszenvéről (Dharmic ConnectionOceans Of Intelligence) szólnak, de akad köztük egy igazi space rock sláger is (a Calling From A Star az énekes-gitáros egyik legismertebb dala, önéletírásának is ezt a címet adta).

Végezetül már csak annyit mondanék, hogy mindenkinek merem ajánlani ezt a különleges albumot, aki szeretne egy kicsit kiszakadni a hétköznapi valóságból, és úgy relaxálni, hogy közben nem kínos New Age szintetizátorzene szól, hanem egyedi, minőségi akusztikus pszichedelikus muzsika az underground retro rock egyik jeles képviselőjétől. Merrell és Mary végül hét évet töltöttek az őserdőben: a kapcsolatuk nem állta ki az idő próbáját, közös lemezük viszont időtálló klasszikusnak nevezhető. Merrell 2019-ben a teljes Maui albumot bemutatta egy rádióműsor keretében:

A cikket illusztráló képek Merrell saját fotógyűjteményéből valók. A közvetlen és barátságos zenésszel két interjút is készítettem: az eddigi életművéről szólóért ide, a 2020-ban 20 évessé vált Return To MU című albumáról szólóért pedig ide klikkeljetek (mindkettő angol nyelvű).

http://www.merrellfankhauser.com/

https://www.facebook.com/merrell.fankhauser

https://www.amazon.com/Calling-Star-Merrell-Fankhauser/dp/1908728388

MÉG TÖBB TEAKBOIS-FÉLE RETRO:

Starman With A Guitar – Merrell Fankhauser’s Musical Journey Through Time And Space

Merrell Fankhauser’s Return To MU – The 20th Anniversary Interview

Steve Marriott esete az ólomkatonával

Styx: Mozinosztalgia és sátáni üzenetek

Rod Stewart és a legformásabb lábak (18+)

Lucifer mágikus zenelakomája

Yes: Asztrális utazás a prófétával

Yes: Életrevaló igenemberek

Dalban küldi el a búsba Donald Trumpot a Yes énekese

Amikor a közönség szó szerint elszállt a Yes-től

John Entwistle és Chris Squire: Az Ökör és a Hal méregerős duója

Amikor majdnem megszületett a Yes Zeppelin

Steve Howe: Aki az istenekkel pendül egy húron

Steve Howe: Amikor a Queen segítségre szorult

Kansas: Topeka maszkos hősei

Steve Walsh: A rocksztár, aki mindig szándékosan állt fejre

Az Aerosmith énekese nem tudta áramtalanítani a Kansast

Supremes: Jó dal a rossz időről

A Walker Brothers gengsztersirató slágere

Paul Williams: Aki furcsából lett különleges

Lee Kerslake (Uriah Heep): A nyugodt erő birtokosa

Lynn Carey: Oroszlánkirálynő közeleg!

Glen Campbell, Jimmy Webb és a vonalvizsgáló magányossága

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr1916418606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása