Old Time RNR Magazine

Adrian Smith & Richie Kotzen: Rocktitánok mesterműve

Albumismertető: Adrian Smith & Richie Kotzen – Smith/Kotzen (2021)

2021. március 28. - Beardman52

adrian-smith-ritchie-kotzen.jpeg

Gigászok. Talán ez jutott először eszembe, amikor megtudtam, hogy az Iron Maiden és az Urchin kiválósága, Adrian Smith, valamint a Poison, a Mr. Big és a The Winery Dogs tagjaként és szólóban egyaránt sikeres nagyágyú, Richie Kotzen közös nagylemezt készítenek. A hír hallatán a kezdeti örömöm egyre inkább kíváncsiságba fordult át, hiszen mind az angol „oroszlán”, mind az amerikai „tigris” vaskos egyedi hangzásvilágáról hírhedt, felmerült tehát bennem a kérdés: Vajon hogyan érvényesül ez a két kivételes tehetség egy lemezen? A választ a március 26-án megjelent és egyszerűen csak Smith/Kotzen névre keresztelt album adta meg.

Az új kiadvány a BMG gondozásában látott napvilágot, és a 70-es évek blues és hard rock stílusjegyeit viseli magán. Az együttműködés egyesekben kérdéseket vethet fel, ám a két ikon régóta ápol baráti kapcsolatot, ráadásul egy időben egymás szomszédságában laktak Los Angelesben. A közös munkáról mindketten elmondták gondolataikat egy korábbi interjúban: 

R.K.: Mindkettőnk szívéhez közel áll a klasszikus és a blues rock világa, tehát valamilyen szinten ezek a stílusok határozzák meg a zenénket. Egy évvel ezelőtt kezdtük el a közös munkát, és nem is lehetnék elégedettebb a végeredménnyel...

A.S.: Richie egy géniusz. Óriási érzékkel vágott bele a dalszerzési folyamatba. Nála ez az egész ösztönszerű és természetes. Ő egy gitárvirtuóz, mégis végig úgy éreztem, hogy kiegészítettük egymást, megosztottuk egymással az ötleteinket és meglátásainkat a lemez minden aspektusát illetően.

A két nagyágyú mindössze 9 dalt rögzített, és talán nem meglepő, hogy Adrian és Richie a kreatív munka legnagyobb részét magára vállalta, a gitártémák mellett a basszusgitár- és éneksávok is kettejük kollaborációjában váltak teljessé. A dobok esetében már más a helyzet, ugyanis az Iron Maiden-es legenda, Nicko McBrain és Richie zenész-partnere, Tal Bergman is ütötte őket, ám a lemez több mint felén még így is a multiinstrumentalista Kotzen püföli a bőröket. A felvételek 2020 februárjában kezdődtek a Kubától keletre található Turks- és Caicos-szigeteken. A Smith/Kotzen lemezre végül Kevin „The Caveman” Shirley „tette fel a koronát”, az ikonikus hangmérnök nevéhez a keverési munkálatok fűződnek.

Nem egyszerű feladat értékelni az anyagot, hiszen mindkét főkolompos zenéjét imádom, élő legendákként tekintek rájuk. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy igazi unikumot hozott össze a két sztárzenész. Kétségtelenül egy gitárcentrikus albumról beszélünk, amelybe apait-anyait beleadtak: szépen elkülöníthetők a védjegyükké vált gitártónusok, ám ahogy Adrian is nyilatkozta, ezek leginkább kiegészítik egymást, igazi egységet alkotnak. Gitárszólókból persze van dögivel, technikásak, melodikusak, és gyakran „letépik” az ember arcát. A közös nevezőt a vokális részek terén is megtalálta a páros, ebben a szegmensben is legalább akkora profik a srácok, mint hangszereiken.

Mindent egybevetve azt gondolom, igazi felüdülés 2021-ben ilyen zenét hallgatni, a profizmus magasiskoláját mutatja be a két legenda. A lemez minden másodpercében jelen van a 70-80-as éveket idéző értékes és sallangmentes rockzene. Az album már elérhető a netes streaming szolgáltatóknál, akik pedig fizikai formában is szeretnék beszerezni ezt a különleges kiadványt, azok számára a duó egy önálló webshopot indított, ahol az érdeklődők a vörös és fekete vinylek mellett CD formátumban is megvásárolhatják a lemezt néhány exkluzív termék (póló, dedikált fotók) társaságában.

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr1816482068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása