Old Time RNR Magazine

Amikor Lenny Kravitz Slash-sel nyomult

Kultikus albumok: Lenny Kravitz – Mama Said (1991)

2021. április 02. - fehersolyom

34647243_a3d2cdee90ef9daf0052f748a4309590_wm.jpg

30 éve (1991. április 2-án) jelent meg Lenny Kravitz második nagylemeze, a Mama Said. Az anyag a korszak egyik legfontosabb kiadója, a Virgin Records gondozásában látott napvilágot, társszerzőként és muzsikusként pedig szerepelt rajta Kravitz gyermekkori barátja is: Slash, a Guns N' Roses emblematikus gitárosa. A lemez (az énekes-gitáros bemutatkozó albumához hasonlóan) a '60-as és '70-es évek muzsikáját transzportálta a '90-es évekbe. 

Több millió olyan nő van a világon, aki nem rugdosná ki Lenny Kravitzot az ágyából, és ugyanennyi olyan férfi, aki legalább egyszer az ő dalaival próbálta feldobni a párjával szervezett romantikus estét. Adoniszi test, genetikusan örökölt művészi hajlamok és remek dalszerzői véna: ez a robbanóelegy bőven elég volt ahhoz, hogy Lenny Kravitz első, 1989-ben megjelent debütáló  lemezével (Let Love Rule) egyből az MTV képernyőjén és a slágerlisták élén találja magát. A zenéje és az imidzse is erősen és egyértelműen a hippi korszakban gyökerezett, így meglehetősen érdekes volt a Beatles/Earth Wind & Fire/Stevie Wonder hatású zenei album egy olyan időszakban, amikor a slágerlistákat egyértelműen a sokkal keményebb hangzású hajmetál bandák (Mötley Crüe, Guns N' Roses, Poison stb.) és az épp születőben lévő N.W.A. vezette gengszter rap mozgalom ostromolta. A fülbemászó dallamok és a kockahas azonban megtették hatásukat, és Kravitz szinte azonnal az A-listás sztárok közé emelkedett: olyannyira, hogy az első és második lemezének megjelenése közötti időszakban már produceri/dalszerzői feladatokat is ellátott, és nem kisebb nevek vették igénybe a szolgálatait, mint például Madonna

Kravitz '89-es első lemezének és '91-es második dalcsokrának megjelenése közt óriási változás történt a zeneiparban: egy aberdeeni srác a kockás ingével és a felismerhetetlenségig torzított gitárjával felforgatta a világot, így a Kravitz pályatársait felvonultató dallamos rockzenekarok egyetlen éjszaka alatt kegyvesztetté váltak. Megérkezett a grunge hullám Seattle-ből, ami pár évre mindent meghatározott...pontosabban csak majdnem mindent... Lenny ugyanis a második lemezén ugyanazokat a R&B, soul, funk, és motown hatásokat használta, amik az első anyagát is jellemezték, és az ő unikális stílusú munkásságára szinte semmilyen hatással nem volt a rockzenében bekövetkezett trónfosztás. 

lenny-kravitz-david-hindley-617-409-compressed.jpg

lenny_kravitz_mama_said_1991.jpg

A hirtelen divatjamúlttá vált kortársak elvesztették szerződéseiket, a turnéikat lemondták, közben viszont a  Mama Said nem sokkal a megjelenés után dupla platina státuszt ért el, és mind az Egyesült Királyság, mind a USA eladási listáin bekerült a TOP 10-be. A lemez legrockosabb tétele, egyszersmind húzódala rengetegszer bukkant fel a Music Television adásában. A dalt társszerzőként Kravitz iskoláskori jó barátja, Slash jegyzi, aki személyes jelenlétével is hozzájárult ahhoz, hogy a minimalista klip igazán Jimi Hendrixes, vagy ha úgy tetszik, The Who-s hangulatú legyen. 

Nem Slash volt az egyetlen neves vendég a lemezen: a nyitódal, amely a Fields Of Joy címet viseli, az elismert filmzeneszerzővel, Michael Kamennel készült koprodukcióban - érződik is  a tételen, egyfajta magasztosan filmzenés hangulata van (fanfact: ebben a dalban  is Slash szólózik).

A lemezen a Kravitz egyik legnagyobb zenei hatásának tekinthető John Lennon fia, Sean is szerepelt mint dalszerző és zongorista. Sean Lennon és Lenny Kravitz közös munkájának eredménye az All I Ever Wanted című tétel.

A Mama Said lemezhez köthető a rocksztár egyik felettébb személyes élménye is: Lenny a lemez felvételének idején vált apává, így egy érzelmes dalban (Flowers For Zoe) erről is megemlékezett. Zoe Kravitz napjainkban már sikeres modell, és továbbra is remek kapcsolatot ápol édesapjával. 

Kravitz a Mama Said lemezzel megszilárdította helyét a legmenőbb sztárok között, a következő (harmadik) lemezével (Are You Gonna Go My Way?) pedig végérvényesen a legnagyobb slágergyárosok közé emelkedett.

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr5216484152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása