Old Time R'N'R Magazine

Muddy Waters: Egy üveg pezsgő, egy adag fű

2021. április 07. - Teakbois

muddy_22.jpg

1913 áprilisában született és 1983 áprilisában hunyt el a férfiasan tökéletes blues egyik ősatyja, Muddy Waters, aki legalább akkora hatást gyakorolt a rockzenére, mint Elvis Presley. Nélküle sosem jött volna létre (vagy egészen másféle muzsikát játszana) a Rolling Stones, a Led Zeppelin sosem írta volna meg (azaz „nyúlta volna le”) a Whole Lotta Love-ot, protezsáltja, Chuck Berry pedig talán sosem jutott volna lemezszerződéshez. A már életében legendává nemesedett amerikai énekes-gitárost hazájában sok helyen még híressé válása után sem vették emberszámba: Keith Richards visszaemlékezése szerint Muddy Waters évekkel a „befutása” után is abban a stúdióban volt mindenes és takarító, ahol legismertebb felvételei készültek. Európa viszont 1958-tól a lábai előtt hevert, a brit beat- és rockzenekarok ifjú titánjai pedig uralkodói bánásmódban részesítették, amikor ellátogatott az Egyesült Királyságba.

Mississippi állam blues-császára 1981-ben rukkolt elő kései korszakának egyik legjelentősebb dalával, a „fűhimnusz” Champagne & Reefer-rel, amelyben a blues mestere a marihuána mielőbbi legalizálását szorgalmazza. A reefer szó egy 1936-ban készült drogellenes propagandafilm, a Reefer Madness révén került az amerikai szlengbe a marihuána szinonimájaként: a film antihősei addig szívják egyik spanglit a másik után, míg bediliznek az agyukra telepedő fűködtől, és mindenféle erőszakos bűncselekményt követnek el. Muddy Waters értelmezésében a fű teljesen más tettekre sarkallja az embert: például arra, hogy álló nap csak relaxáljon, mit sem törődve a világ zajával és a társadalom elvárásaival. A sláger szövege a következőképp foglalja össze a watersi életfilozófiát: „Adj pezsgőt, ha megszomjazom, adj füvet, ha szállni támad kedvem, és küldd hozzám a nőmet, ha már unom az egyedüllétet.

A dal Waters utolsó stúdióalbumán, az 1981-es King Bee-n jelent meg, amelynek producere és társgitárosa a hófehér (albínó) blues mágus, Johnny Winter volt. Még ugyanebben az évben Muddy Waters a Rolling Stones tagjainak részvételével is előadta a Champagne & Reefer-t Buddy Guy chicagói blues klubjában, a Checkerboard Lounge-ban. Az immár kordokumentumnak tekinthető felvétel tanúsága szerint pezsgőből és fűből is ipari mennyiséget fogyaszthattak a fellépők színpadra keveredés előtt.

MÉG TÖBB TEAKBOIS-FÉLE RETRO

Diana Ross: A nőiesség diadala

Albert King: Rossz csillagzat alatt született mázlista

Screamin’ Jay Hawkins: Twin Peaks és érzéki lebujzene (18+)

George Thorogood: Velejéig romlott tesztoszteron-blues

Crosby, Stills & Nash: Guinnevere és a sziget hölgye

A Roxy Music és a dzsungel bombanője (18+)

Supremes: Jó dal a rossz időről

A Walker Brothers gengsztersirató slágere

Paul Williams: Aki furcsából lett különleges

Lynn Carey: Oroszlánkirálynő közeleg!

Glen Campbell, Jimmy Webb és a vonalvizsgáló magányossága

The Byrds: Az első dal, amelyben elhangzott a „rocksztár” szó

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr9916489138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása