Old Time RNR Magazine

Amikor John Lennon az anyjáért üvöltött

2021. május 02. - Teakbois

lennon_30_1.jpg

John Lennonnak cseppet sem volt könnyű gyerekkora: az édesanyja 5 éves kora után nem akart törődni vele, ezért a nővérére, Mimire bízta a nevelését, édesapja pedig hajópincérként dolgozott, és inkább a tengeren élte a világát, mint családjával. Ráadásul Lennon pont akkor veszítette el végleg az anyját, amikor végre elkezdtek közelebb kerülni egymáshoz, mint korábban bármikor: Julia Lennont 1958-ban, nem sokkal fia 18. születésnapja előtt halálra gázolta egy szolgálaton kívüli részeg rendőr.

A legendás rocksztár összesen három dalt írt az édesanyjáról: az 1968-as Julia a Beatles közismert számai közé tartozik, a Lennon szólórepertoárjához tartozó 1970-es My Mummy’s Dead pedig egy 52 másodperces, demó minőségű kis szösszenet a Plastic Ono Banddel készített első albumán. E lemez nyitódala az elképesztő drámai erővel rendelkező Mother, amelyben John Lennon olyan szinten mezteleníti le a lelkét hallgatói előtt, ahogyan szinte egyetlen más előadó sem tette azt meg sem előtte, sem utána.

primal_scream.jpg

Arthur Janov The Primal Scream című művének első kiadása 

Lennont a rajongói elárasztották mindenféle csecsebecsével, sőt könyveket is gyakran küldtek neki. Az egyik neki szánt kötet Arthur Janov amerikai pszichológus 1970-ben megjelent The Primal Scream (Őskiáltás) című értekezése volt (mellesleg 1982-ben erről nevezte el magát az egyik legnépszerűbb skót zenekar, a Primal Scream). Janov úgynevezett üvöltésterápiát ajánlott a pácienseinek, amelynek során kikiabálhatták magukból felgyülemlett traumáikat. Lennon és a felesége, Yoko Ono is elolvasta az ajándékkönyvet, majd mindketten kezeltették magukat Janovval. John az így szerzett élményei hatására írta a Mother-t, amelyben az anyja („Megszültél engem, de sosem voltál az enyém.”) és apja („Akartalak téged, de neked nem volt szükséged rám.”) által okozott lelki sebeit igyekezett begyógyítani („Mama, ne menj el; papa, gyere haza!”).

lennon_julia_22.jpgJohn Lennon az édesanyjával, Juliával 

A vészjósló templomi harangzúgással induló és Lennon fájdalmasan elüvöltött énektémáit felvonultató dalban a szerző zongorázott, Ringo Starr dobolt és a Beatles Revolver című 1966-os albumának borítóját tervező Klaus Voorman basszusgitározott. Ringót sokan hajlamosak egy vállrándítással elintézni, mondván, csak pofonegyszerű dobtémákat üt, és enyhén szólva nem tartozik szakmája krémjéhez. Kétségtelenül nem ő a világ legtechnikásabb dobosa, viszont a játéka maximálisan kiszolgálja a zenét, a dobtémái pedig ugyanolyan jellegzetesek, mint a csapata melódiái. Ahogy Dave Grohl, a Foo Fighters vezére egyszer találóan megjegyezte: a Beatles-dalokat akkor is fel lehet ismerni, ha minden énektémát és hangszeres sávot lekeverünk, és csak a dobolás marad. Ringo a Mother-ben is olyan témákat játszik, amelyek elsőre nem tűnnek bonyolultnak, ám jól és ilyen húzással csak a legtehetségesebbek tudják előadni őket.

A Mother annyira személyes és lelkileg megterhelő dal, hogy csak kevesen merték feldolgozni. A két legjelentősebb újragondolás szerintem Barbra Streisandnak és Ted Neeley-nek köszönhető. A sokak által a világ legjobb énekesnőjének nevezett Streisand a tőle megszokott lélegzetelállító hangszálakrobatikával interpretálta a dalt, de szerencsére az érzelmi töltetről sem feledkezett el. A Jézus Krisztus Szupersztár 1973-as filmverziójának Megváltójaként elhíresült Neeley pedig felkavaró gyengédséggel énekelte a sorokat, amelyek Lennonból nyers keserűséggel törtek elő.

MÉG TÖBB TEAKBOIS-FÉLE RETRO:

Paul McCartney és Stevie Wonder fekete-fehér slágere

Gary Moore volt George Harrison kedvenc gitárosa

10 alkalom, amikor a Beatles tagjai álnév mögé bújtak

Paul McCartney tokiói letartóztatása

Amikor James Bond beszólt a Beatlesnek

A betörő, aki pizzát sütött George Harrison házában

Brian Wilson írta Paul McCartney kedvenc dalát

John Lennon utolsó kemény rockdala

Amikor John Lennon UFO-t látott

Amikor John Lennon fia Chuck Berryvel énekelt

John Lennont nem érdekelte az Apokalipszis most

John Lennon, a „vécés bácsi”

Ringo Starr különös házassága (18+)

Lennon élt, Lennon él, Lennon élni fog – 10 híres dal a Beatles vezéregyéniségéről

A Beatles dobosáról szóló szerelmes dalt énekelt Cher

Mick Jaggerért lobbizott a Beatles

George Harrison utálta Neil Youngot

John Bonham dobolt Paul McCartney Grammy-díjas dalában

A Beatlesszel akart dolgozni Fellini

Amikor George Harrison fellépett egy Deep Purple koncerten

Menekülő banda – Paul McCartney legfurcsább lemezborítója

A vámpír légi balettje − Harry Nilsson, akiért az egész Beatles rajongott

Napfény Superman, David Lynch és a Beatles

10 dal, amelyet a Beatles elfelejtett megírni

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr4116518420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csodálatos Kovács Lajos 2021.05.03. 14:26:10

Szép anyja volt. Az a ház ott a háttérben meg elég pukkanat.
süti beállítások módosítása