Old Time RNR Magazine

Alice Cooper egy pap miatt maradt Alice Cooper

2021. augusztus 19. - Teakbois

cooper_04.jpg

Bár ő a shock és a horror rock egyik ősapja, Alice Cooper (akit valójában Vincent Damon Furnier-nek hívnak) jó ideje hívő keresztény: a zenéje és a színpadi imázsa nem alakult át ennek hatására, az életvitele viszont annál inkább.

Alice Cooper 2019-ben Greg Laurie prédikátornak adott tévéinterjút, amelyben részletesen beszámolt arról, hogy a 80-as években volt egy olyan pont az életében, amikor majdnem nyugdíjazta híres művésznevét.

Annyira elhatalmasodott rajtam a drogfüggőség, hogy imádott feleségem, Sheryl Chicagóba költözött a közös otthonunkból, hogy ne kelljen végignéznie a teljes leépülésemet. Mindent megpróbált, de képtelen volt segíteni rajtam. Csak a kokainra hallgattam, őrá nem. Aztán egyik nap belebámultam a tükörbe, és arra gondoltam: milyen csúnya ma a sminkem. Végül rájöttem, hogy amit arcfestésnek néztem, valójában a képemre alvadt vér. Ekkor tudatosult bennem, hogy hallucinációk kínoznak. Lehúztam a maradék kokómat a klotyón, majd felhívtam Sherylt. „Befejeztem. Nincs több drogozás” – jelentettem ki. „Rendben. Bizonyítsd be” – felelte. Az egyik feltétele az volt, hogy kezdjünk el együtt rendszeresen templomba járni. Mindig tudtam, hogy egyszer el fog jönni a pillanat, amikor megtalálom Jézust. A gyülekezethez tartozás segített a leszokásban, és józanul úgy éreztem, semmi közöm már Alice Cooperhez, nem akarom többé így hívni magam. A lelkészünk azonban lebeszélt a név elhagyásáról. „Maradj továbbra is Alice Cooper, de a rocksztárokra jellemző kicsapongó életmódot cseréld Jézusnak tetsző életre. Mutass példát az embereknek” – mondta. Igyekszem követni a tanácsát.

Cooper apja mellesleg prédikátor volt, és az énekes már a megtérése előtt is rokonszenvezett a kereszténységgel, ahogy ezt az alábbi 1977-es dala is tanúsítja.

MÉG TÖBB TEAKBOIS-FÉLE RETRO:

Amikor Alice Cooper fegyvert fogott Elvis Presleyre

Alice Cooper választási gúnydala

Alice Cooper „tejelni” kezdett

Alice Cooper kalandja James Bonddal

Kane Roberts: A rock géppisztoly-gitáros Rambója

Mi a frász történik az Árnyzónában? (18+)

A békabirodalom visszavág (18+)

Egy magyar zseni (szex)kalandjai (18+)

Ken Russell és a világ legszexibb operafilmje (18+)

Mindenre kapható modellek életveszélyben (18+)

Az „elszálló” ügyvéd és a bájos hippilány (18+)

Cápa- és kincsvadászat Vad Kornéllal (18+)

A simlis bankrabló és a vagány szende (18+)

A két Derek, Donald Trump és a kéjsóvár szellem (18+)

Sophia Loren elátkozott románca (18+)

A tanárnő, aki a diákja tüzével játszott (18+)

Franco Nero, a rettenthetetlen cápavadász (18+)

Két fejjel sem fenékig tejfel az élet! (18+)

Így nem lehet egy hölggyel bánni! (18+)

Fekete Éva, a legszebb kígyóbűvölő (18+)

James Bond kedvese az óriásaligátor ellen (18+)

A zsoldos, aki lesmárolta a diktátort (18+)

A magánkopó és a kéjsóvár díva (18+)

Végzetes telefonhívás (18+)

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr8815021678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.08.20. 14:01:12

Hála az Égnek Cooper maradt aki maradt.
süti beállítások módosítása