Old Time RNR Magazine

„Engem nem érdekel a fényűzés, a pompa...” - Interjú Tátrai Tiborral

2021. augusztus 24. - Beardman52

tibusz3.jpg

Fékezhetetlen gitárikon, akinek 70 évesen az jelent felszabadító érzést, ha fiatalokkal oszthatja meg a színpadot. Állítja, a reflektorfény nem az ő terepe, de a gitárt korántsem akasztotta szögre, több órát gyakorol ma is. A csongrádi Tisza Presszóban a Tisza Jam Session keretein belül lépett fel nemrég, egy kiváló „válogatottal” kiegészülve. Felidéztük a múltat, kitárgyaltuk a jelent, és előre tekintettünk a jövőbe is, hiszen Tibusz elárulta, hogy egy frissen alakult, fiatalokból álló csapattal tartják életben a hazai blueszenét. Az idei év Kossuth-díjas művészével, Tátrai Tiborral beszélgettünk. 

A tavalyi évben 50 éves zenei pályád elismeréséül Artisjus-életműdíjat, a napokban pedig a legmagasabb magyar állami kitüntetést, a Kossuth-díjat is átvehetted. Mindenekelőtt szeretnénk gratulálni ezekhez az elismerésekhez, de adódik is a kérdésem, mit jelentenek ezek Tátrai Tibornak?

– Azt, hogy megöregedtem (nevet). A közelmúltban tulajdonképpen a zenei pályám ismerték el, azt, amit fél évszázad alatt letettem az asztalra. A Kossuth-díj pedig – mondhatjuk, hogy – az egész pályám megkoronázása. Számomra olyan értelemben különlegességet jelent, hogy a Kossuth-díj az, amire valahol minden művész vágyik, mert nívója van. Úgy érzem, hogy ez egy olyan méretű kitüntetés, ami jót tesz az ember egojának, és ez velem sincs másképp. 

Fiatalon félnehézsúlyú magyar bajnokságot nyertél ökölvívásban és birkóztál is. Hogyan lett mégis a zene a te utad?  

– Valami mindig ott motoszkált bennem, nem szerettem a semmittevést. Ez talán onnan ered, hogy a nagymamám nevelt, a szüleim igen korán elengedték a kezem. A nagymamám átadott nekem mindent, amit tudott a saját értékrendjéből. Keményen dolgoztak a nagypapámmal, és hát ezt a szemléletet vettem át én magam is. Lehetett az sport, vagy később a zenélés, a maximálisat adtam bele. Időben a 60-as évek második felét írtuk, ekkor „robbant fel a világ”: megjelent a beat muzsika, majd jött a rock ’n’ roll, megérkezett Jimi Hendrix. Elkezdtem koncertekre járni, és emlékszem, az első hatalmas benyomást Radics tette rám. Már a puszta megjelenésével...

Pontosan mit értesz megjelenés alatt?

– Akkoriban felejtős volt (rám mutat) a Bob Dylan póló, a szakáll, a napszemüveg, a tornacipő. Vasalt ing, nyakkendő és lakkozott csuka. Ez volt a dress code. És ott volt a Béla, a vállig érő sérójával, a cigivel, a virágmintás ingjével, a standard SG-vel, és játszotta a Cream és Hendrix dalait. Azonnal megvett...

tibusz2.jpg

Van olyan örökérvényű dolog, amire a Kapitány tanított meg?

– Biztos elcsépelten fog hangzani, de talán azt az alázatot említeném, amit akkor tapasztaltam a Bélán, amikor megismertem. A 60-as évek második felében heti négyszer 4-5 órát próbáltak a Sakk-Matt-tal, de ő még ezt követően is gyakorolt otthon, majd a hétvégén elkápráztatta a közönséget. Elhozta nekünk magyaroknak az autentikus angolszász blueszenét. Szerencsésnek érzem magam, hogy már ilyen korán megismerhettem. A gitáron való gyakorlás nekem totálisan természetes volt. Esküszöm, kapdostam a fejem, hogy ez miért nem volt divat a korabeli gitárosoknál. Nem volt feltétlenül fontos dolog, én viszont a mai napig bele vagyok őrülve a gitározásba. Megettem a hangszert, annyit gyakoroltam, és két év alatt fel is „csövesedtem”. Ha lett volna akkor egy olyan iskola, mint ma a Póka-iskola, akkor lehettünk volna 10-15-en is, de ezt a tudást magam szereztem meg, amire egyébként soha nem előnyként, hanem biztonságként tekintettem.

Ez az elhivatottság ma is kitart?

– Kitart. A COVID alatt délelőtt gyakoroltam. Három, négy, de volt, hogy öt órát is gitároztam. A nyártól ez változott, akkor inkább este vettem fel a hangszert, 5 órától egészen éjszakába nyúlóan gyakorlok. Többször operálták a kezem, szóval egészségügyi szempontból is fontos, hogy megmozgassam az ujjaim. Nem igazán az új dolgokra helyezem a hangsúlyt, nem akarok én már küzdeni. Hetven évesen már nem lehet megváltani a világot, mint mondjuk 25 évesen. Egyszerűen csak bekapcsolom a tévét és tolom a skálákat.  

Milyen zenész voltál kezdetben?

– Nagyon meg akartam mutatni. Felmentem a színpadra és vicsorogtam, erőlködtem, beleálltam az egészbe. Én akartam lenni a leggyorsabb. Persze azt tudtam a sportmúltamból is, hogy a siker nem úgy jön, hogy a kezedbe nyomják: Tessék, itt van. Abba komoly munkát kell fektetni...

tibusz4.jpg

Mit gondolsz, mikor teljesedtél ki igazán a hangszereden?

– Talán a Juventusban. Akkorra már összeszedett gitáros voltam, de nagyon komoly zenészek voltak ebben a zenekarban, akiktől rengeteget tanultam, Sipos Peti (Hungária, Juventus) teljesítményére a mai napig nem találok szavakat. Akkor nyertük meg Kovács Katival a Táncdalfesztivált. Nagyon működött a dolog. Volt egy klubunk Kőbányán, ahol minden csütörtökön jammeltünk különböző meghívott zenészekkel. Ezt azért tartom fontosnak, mert ezeken a bulikon fedeztük fel azt, hogy mennyiben fejlődünk azáltal hogy nem összeszokott formációban zenélünk. 

Most egy kicsit ugrok az időben BB. King azt mondta rólad, hogy fantasztikus zenész vagy, akire méltán lehet büszke a magyarság. Mi játszódott le akkor benned? Ott, 1997-ben a Kongresszusi Központban?

Már akkoriban is bevált volt, hogy BB. King megosztja a színpadot más zenészekkel is, nagyon széles palettát vonultatott fel ezen a színtéren. Slash, Richie Samborra, Eric Clapton... Bárkivel képes volt zenélni. Az akkori Tátrai Band menedzser jutatott el egy lemezt BB. King-hez. A ’97-es koncert már a második magyarországi előadása volt. A közös zenélés lehetősége összejött, de semmi konkrétumot nem mondtak nekem. Itt vagyok egy világsztárral, a koncertet adja a tévé, és bent ül többezer ember. A koncert előtt érdeklődtem nála, hogy mondjon már valamit, mégis mit fogunk játszani. Annyit mondott, hogy én is bluesgitáros vagyok, te is bluesgitáros vagy, és bluest fogunk játszani. Nem lettem nyugodtabb (nevet).

Hasonló módon ma már te is megosztod a színpadot számtalan feltörekvő fiatal zenésszel, akár ezt a mai estét is felhozhatnánk példának, de lemezeken is közreműködsz. Fontosnak tartod, hogy ilyen szempontból segítsd az utánpótlást?

Néhány évvel ezelőtt határoztam el ezt a dolgot. Figyeltem a kortársaimat, a hatalmas hazai zenészeket, akik amolyan megalomán módon csak a nagy dolgokban gondolkoztak. Engem nem érdekel a fényűzés, a pompa és kitaláltam, hogy fiatal bandákkal fogok zenélni. Ezen a nyáron már 5 vagy 6 ilyen koncertet adtam. Múlt héten például Borsodi Lacival koncerteztünk Gyulán. Féktelen nagy buli volt. Ez egyébként számomra is hatalmas élmény, mert azt gondolom, hogy ez egy olyan lehetőség, amit annak idején a Radics nem tudott megcsinálni a korából és a habitusából fakadóan. Nekem egyenesen felszabadító érzés, amikor látom a fiatal srácok ragyogó arcát zenélés közben. Halkan megsúgom, csináltam egy fiatalokból álló zenekart is. Olyan banda, hogy leteszitek a hajatokat, ha meghalljátok!

Épp kérdezni szerettem volna, hogy van-e bármilyen projekted a vendégszereplések mellett?

Van ám! Blues Brothers néven futunk Borlai Gergő, Gotthard Misi, Szebeni Dani is a csapat tagja. A basszusgitárosunk egy 22 éves fiatal srác, Kéri Sámuel, aki a Berklee-n vizsgázott a közelmúltban. Az a koncepciónk, hogy kizárólag bluest, vagy blues-rockot játszunk. Egy dal már elkészült és piszok jó lett, bízom benne, hogy a körülmények lehetőséget biztosítanak majd arra, hogy meg tudjuk mutatni magunkat élőben is.

Mit jelent számodra a blues?

A blueszene a legszebb dolog a világon. Mondják rá, hogy kötött műfaj, de én szeretek elrugaszkodni a pentatontól és bár imádok mollban is játszani, mindig sikerül belecsempésznem a dúrt is. Onnantól kezdve pedig jön a szabadság, hiszen ez a szabadságról szól.

 

interjú és fotók: Sebők Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr9916667338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.08.24. 15:41:49

Ez a legnagyobb jó, amit egy "öreg" adhat.
Az önzetlen tudás átadást.

Mindig is utáltam azokat az időseket, akik csak azért nem adják tovább a tudásukat, mert tombol bennük az önhittség meg a féltékenység.
Aztán sokszor kiderült, hogy ők sose alkottak, ismertek fel, pusztán csak önálló gondolat híján gyűjtöttek.

Ezért is 'járt' neki, hogy az öreg BB-vel jammelhessen egyet

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2021.08.24. 20:54:20

Tátrai megérdemli a díjakat, tényleg sok értékeset alkotott már (és remélem, fog is még sokáig).

Jók lettek a fotók, és az interjú is.

@gigabursch: +1!
Egyszer egy workshopunkon az egyik fiatal résztvevő említette, hogy a fotós iskolában, ahová egyébként jár, a fotós tanára, aki a "szakma egyik nagy öregje" egyébként, egy szakmai kérdésére azt válaszolta, hogy "ezt nem fogom neked megmondani, mert akkor kitermelem a saját konkurenciámat.". Na, egy ilyen ember miért tanít? (Költői kérdés)

A Joda visszatér 2021.08.25. 06:23:45

Ez a boksz dolog nemek új..Biztos megbánták páran, akik belekötöttek egy buli után. Aktív sportolóknak tilos használni a képességeiket civilek ellen, dehát ugye ő ekkor már nem volt aktív.:)

DrIdeges 2021.08.25. 19:23:07

...nagyon, nagyon örülök, hogy Feró is és Tibusz is megkapta a díjat. Remélem a következő a Schuster Lóri lesz!
Csodálatos, amit müvel.
Nekem az a jó zene, amikor a szöveget nem vagyok képes megjegyezni, hiába hallgatom meg 1000 x, csak a zenéte tudok koncentrálni - Tibusz produkciói ilyenek.
süti beállítások módosítása