Az Old Time R’N’R névhez hűen most startoló, havi rendszerességgel megjelenő rovatunkban a ’60-as, ’70-es évek klasszikus korongjait tesszük a mikroszkópunk alá, és egy kis múltidézéssel próbálunk népszerűséget hozni ezeknek a mára sok esetben elfeledett lemezeknek. Ha már indítunk egy ilyen rovatot, akkor próbáljuk valahogy dátumhoz kötni a megjelenéseket. Debütáló cikkhez debütáló lemez dukál, méghozzá a John Kay vezette Steppenwolf első lemezét vesszük górcső alá. John Kay egyfajta példakép számomra óriási muzikalitás és életszemlélet jellemzi a pasast.

Na de térjünk rá a lemezre. Minden kétséget kizáróan a Born To Be Wild és az eredetileg Hoyt Axton szerzeményeként ismert The Pusher feldolgozása a két gyöngyszeme a lemeznek és az Easy Rider (Szelíd Motorosok) című filmnek egyaránt.

A stúdió feltüntetésében vannak kisebb hibák, ugyanis a kaliforniai American Recording Company in Studios City-t jegyzik a rögzítés helyéül, azonban egyszerűen csak American Recorders a stúdió neve. Ez az egyetlen album a Steppenwolf történetében, mely egyszerre jelent meg mono és stereo formátumban is.

Kezdjük az elemzést a lemez egyik legnagyobb dalával, a Born To Be Wilddal. A dalt Mars Bonfire írta, aki a The Sparrow csapatában játszott együtt John Kay-jel, és akinek fivére a Steppenwolf dobosa. Az album egyetlen kislemezként megjelent dala, a Billboard Hot100 single chart-jának ezüstérmese, majd később mindenidők legjobb 100 hard-rock dalának listáján is helyet foglalt.    

A The Pushert is a Steppenwolf tette népszerűvé, azonban eredetileg egy Sparrow dalról beszélünk. Mint azt fent említettünk Hoyt Axton szerzeménye, akinek Joy To The World albumán is megjelent 3 évvel a Steppenwolf után. A Szelíd motorosok mellett a Top gear 9. évadának egyik epizódjában is hallhatjuk.

De miket is hallhatunk még a ma 49 éve megjelent klasszikuson? A lemezt indító Sookie Sookie-t a Stax Records házibandája, a Booker T. & The M.G.’s gitárosa, Steve Cropper valamint az R&B körökben szintén nagy névnek számító Don Covay írta. Egyfajta keveréke a hard-rockos koszos hangzásvilágnak és az igazi 70’s soul-funk zenének. – Ez egyébként a Steppenwolf későbbi albumain is megjelenik és véleményem szerint az egyik legnagyobb védjegyük.

A Berry Rides Again-t hallgatva – akár a címre pillantva, akár a dalszöveget olvasva, akár a zenét hallgatva – szinte másodperceken belül - a rock’n’roll nagypapája, Chuck Berry jut eszünkbe. A dallal ugyanis Chuck Berry előtt tisztelegnek.

Van itt nekünk még egy Willie Dixon átirat, a Hoochie Koochie Man. Sokat nem lehet hozzáfűzni, talán hangzásvilágában, nyújt többet az eredeti szerzeményél. Persze azoknak, akik csípik ezt a billentyűvel, koszos gitárhangzásokkal megtűzdelt stílust.

A The Ostrich-ről még mindenképpen szeretnék pár szót ejteni, hiszen az egyik kedvencem, és véleményem szerint a lemezt megkoronázó darab. A legjobban mutatja be azt a világot, amit a Steppenwolf képviselt. Ritmusos, blues-ból, funk-ból soul-ból táplálkozó, erőtől duzzadó pszichedelikus hard-rock zene a 60-as évek legvégéről. A korszak egyik zsenialitása.