Túlzás nélkül állíthatom, hogy a rocktörténelem egyik legfontosabb lemezének történetéről olvashattok az elkövetkező percekben. Arról, hogyan örökítette meg pusztító színpadi energiáját egy lemezen - pontosabban hogyan rúgta be az ajtót debütáló korongjával – a detroiti szcéna egyik vezérbandája, az MC5. Tartalmas, hosszú évtizedekre nyúló karrierről az ő esetükben nem beszélhetünk, ám amivel megörvendeztették a nagyérdeműt az minden bizonnyal kortalan kincsként marad fenn a jövőben is. Különösen igaz ez debütáló albumukra, az 55 éve megjelent 'Kick Out The Jams'-re, melynek kiadása nem zajlott komplikációmentesen...
1968-ra valószínűleg nem élt olyan ember Detroitban és környékén, aki ne hallott volna az elsöprő erejű MC5-ról. A zenekarról, amely szinte minden este színpadra vitte a környék klubjaiban – köztük a legendás Grande Ballroomban – az akkorra világhírnevet magukénak tudó bandák slágereit.
„ – Még azelőtt ismertem őket, hogy saját dalokon kezdtek dolgozni. Akkor csupán egy nagyvárosi feldolgozás-zenekar voltak. Egy k**vajó coverband. Hendrixet, Stones-t, és The Who-t is feldolgoztak sajátos stílusban. Kidobták az egészből a blues-t, és csak a kőkemény rockzene maradt ” – emlékezett vissza egy interjúban a punk-keresztapa, Iggy Pop.
MC5 koncert a Grande Ballroomban. credit: Charlie Auringer
A Wayne Kramer vezette MC5 nevét 1969-re néhány single kiadása után nem csupán Michigan államban véste eszébe mindenki, hiszen országos turné keretében is megmutatták magukat az államokban, mint a menő bandák előzenekarai. Erre azért fontos kitérni, mert idővel a headliner csapatok vesztére a közönség óriási ráadásokat követelt az MC5-tól nyilván a főbandák idejét rabolva ezzel.
A csapat szekerét igencsak megtolta egy a Rolling Stone Magazine-ban megjelent publicisztika, mely ’Kick Out the Jams’ címmel látott napvilágot 1969 januárjában Eric Ehrmann tollából a borítón pedig Rob Tyner látható dús hajkoronájával. Egy hónappal később, ’69 februárjában azonos címmel megjelent a zenekar első nagylemeze amolyan rendhagyó módon, live albumként.
„ – Az emberek azt gondolták, hogy ez valami olyan örökérvényű filozófiára utal, hogy „vetkőzd le a korlátaid!”, de amikor megírtuk a dalt, nem igazán ezt az üzenetet akartuk átadni vele. Amikor a Ballroom [Grande Ballroom] házi zenekara voltunk és hetente léptünk színpadra sok más bandával közösen, igazi punk attitűddel felvértezve üvöltöttük le a színpadról őket. KICK OUT THE JAMS!! – ordítottuk, amikor elkezdtek jammelni…
Mai fejjel belegondolva ezek a szállóigék minden hallgatónak, rajongónak mást jelentenek. Mindenki magának érzi valamilyen kontextusban. Véleményem szerint ez a rockzene szépsége” – Wayne Kramer (1999)
A ’Kick Out The Jams’ album az MC5 1968. okóber 30. és október 31-i koncertjének állít örök emléket, melyet természetesen a már említett Grande Ballroom-ban adtak. Sokan úgy vélik a zenekar csúcsformát nyújtott mindkét napon. Egy biztos, a lemez első hangjainak felcsendülésétől megidézi egy füstös, dohos, szakadt klub pusztító erejű koncertjének hangulatát. A ’Ramblin Rose’ és a Kick Out The Jams, atombombaként robbantja be a lemezt, ám volt egy kisebb csavar is a korong megjelenésének történetében:
„Tudtuk, hogy a Kick Out The Jams sohasem kerülhet be a rádiókba, ezért a dal kislemez változatán a „Kick Out The Jams Motherfuckers”-t „Kick Out The Jams Brothers and Sisters!”-re cseréltük. Szóltunk a kiadónak, hogy várják meg, amíg egyre feljebb kúszik a listán, csak utána adjuk ki az albumot. – Wayne Kramer.
Ezzel az MC5 megcsinálta a maga kis Motherf*ckergate-botrányát, ugyanis a dal óriási sikerén felbuzdulva lelkes fiatalok özönlötték el a lemezboltokat a Kick Out The Jams album megjelenésekor, majd egész Amerikában visszhangzott a konzervatív felháborodás a korong második tételében Fred Smith és Wayne Kramer brutális introját megelőzően.
A csapat húzása nagy port kavart az Elektra kiadónál, mindenáron a dal eredeti, a kislemezen megjelent változatával szerették volna kiadni a lemezt. A neves detroiti lemezbolt, a Hudson’s azonnal bevette polcairól az albumot. A zenekar ezért fizetett hirdetést adott fel egy helyi underground lapban, a Fifth Estate-ben "STICK ALIVE WITH THE MC5, AND FUCK HUDSON'S!" címmel, mely az Elektra logóját is tartalmazta, így a zenekar nem csak a lemezboltból, de a kiadótól is repült.
Az Elektra és a Hudson’s közjátéka azonban nem szabott gátat a lemez hihetetlen menetelésének. A pozitív kritikák és a több mint 100.000 példányos értékesítés mellett a Kick Out The Jams 23 hétig tanyázott a Billboard listán.
Nem is csoda, a lemez mára a rocktörténelem egyik megkerülhetetlen mérföldkövévé vált. A zenekar legjelentősebb dalai: a Kick Out The Jams, a Motor City is Burning, a Starship, vagy a Rocket Reducer No. 62 egytől-egyig a korszak, a detroiti szcéna és a proto-punk stílus alaptételei. Az MC5 története kiválóan mutatja be, hogy indult el a 60-as évek végének underground szcénájából egy az elveihez vasmarokkal ragaszkodó banda a világhírnév felé vezető úton, és hogy hogyan váltak tagjai a stílus meghatározó egyéniségeivé.
Wayne Kramer emlékére… (1948-2024)
