„Space Goat mother...” a többit már tudjátok! A Monster Magnet ászának, Dave Wyndorfnak a szavai jutottak először eszembe, mikor meghallgattam a minimal Bogart legújabb lemezét, a Space Goat-ot, ami decemberben jelent meg. És hogy mire is ez a furcsa szójáték? Egyszerű! Legalább annyira csípem a szegedi srácok anyagát, mint a Monster Magnet Powertrip c. lemezét.  

Nah de akkor lássuk is ezt az instrumentális pszichedelikus stoner blues rock egyveleget! Jimi Hendrix Foxy Lady-jét idézi az albumot indító Stoned Centaur introja. A bekapcsolódó szájharmonika hatalmas lazaságot, füstös hangulatot kölcsönöz a dalnak. Tetszenek a témák, azok váltakozása. A srácok nem engedik, hogy beleunjon a hallgató a dalba, szépen fűzik fel egy szálra az egymást követő témákat. Imádom a gitárszólót és a hangzását is: recsegős fuzz! Respect!

A Slow Burn óriási pszichedelikkel indul, jól felvezeti a dalt az összjáték és a dallamvilág. Úgy érzem, kicsit későn jön a váltás, de amikor beköszön, akkor odaköszön rendesen és akkor óriási világot nyit meg a dal végére, amit viszont kicsit rövidnek érzek. Ettől függetlenül nagy kedvenc ez a dal is.

Egy fülbemászó és tempós gitárriffel indul a lemez harmadik dala, a Forest. Tetszik a riff, igazi ős-stoner világot idéz. Szintén csipázom, ahogy a tempó szépen visszaül, majd a végén jön a kiütés, és jön a katarzis! Egy koncerten könnyen közveszélyes lennék ennél a résznél!

A Seas ’n’ Mountains basszusfutamai elsőre Flea-t juttatták eszembe. Persze nem a vadállat Flea-t, ám meg is néztem egy pillanatra, hogy hogy keveredett ide egy RHCP nóta? Nagyon szépen duruzsol az a basszusgitár! A téma pedig igazán fülbemászó. Tetszik, hogy elég sokáig viszi a dalt a harmonikával párban, majd a végén érkezik a gitár is, hogy nyomatékosítson, és felhúzza a dalt. Egy igazi elszállós nóta. Tengereken és hegyeken túlra repít.

A The Guild Navigatort egy igazi örömzenélésnek érzem. Míg az előző daloknál érezhető volt egy-egy váz, vagy szerkezet, itt inkább egy óriási jam session-t érzek. Felszabadult, és ez nagyon pozitív számomra.

Ha már voltak tengerek és hegyek, akkor jöjjön a sivatag is. A Desert című dal elejében kerestem valamit. Valami furfangot… Aztán megérkezett! Körülbelül a dal felénél egyszer csak berobbant. Mintha megnyílt volna alattam a föld. Nem lövöm le a poént! Hallgassa meg szépen mindenki! Érdemes!

A lemezt záró Wormhole elég sötét, már-már túlvilági hullámvasútként jellemezhető. Érthetetlen ritmusok, zúzás, csillapodás, majd jöhet egy cunami a végére, hogy elsodorjon mindent és mindenkit.  

A leadben már utaltam rá, hogy rettenetesen bejön ez a lemez. Egyrészt megmutatják a srácok, hogyan is lehet itthon összehozni egy jó instrumental zenekart. Nagyon értik ezt az egészet, jól összeszokott a csapat ez érezhető. Másrészről ott van a profizmus egytől-egyig minden tagban, ezt máshogy nem is lehetne csinálni. Engem elkápráztatott. Köszi srácok!  

Sebők Tamás