Május 4-én jelenik meg a Fonogram díjas Asphalt Horsemen harmadik albuma Halld, amit mondok! címmel. A GrundRecords gondozásában megjelenő lemez külön érdekessége, hogy a két angol nyelvű lemezük után most a dalok magyar nyelven szólalnak meg.

A világ egyik legismertebb dala Jimi Hendrixnek köszönhetően folyik a csapból is. Rocktörténelmi mérföldkőről van szó, amelyet azóta előadók ezrei dolgoztak fel, általában ragaszkodva a Hendrix-féle verzió hangszereléséhez és tempójához. A Hey Joe az eltelt évtizedek során zenei közhellyé vált, ipari mennyiségű bőrt húztak le róla, így aztán sokan meg is untuk ezt a pofonegyszerű, meglehetősen monoton klasszikust. Meg tud-e még vajon hökkenteni minket a féltékenységében fegyvert ragadó egyszeri ember balladája? Ha izgalmasan tálalják, akkor igen!

2009-ben a Budavári Művelődési Házban havi rendszerességgel kezdte meg működését a Szájharmonika Klub, mely április 26-án és 27-én, pénteken és szombaton óriási bulival ünnepli fennállásának tizedik jubileumát.

A klub házigazdája és megálmodója, Pribojszki Mátyás volt, és a hazai herflisek mellett több alkalommal olyan világsztárokat is vendégül láttak, mint Brendan Power, Howard Levy, vagy a holland szájharmonika együttes, a Fata Morgana.

Az idei ünnepi fesztivál programját nem csak koncertek ékesítik, a hangszer történetét is megismerhetik az érdeklődők illetve ehhez kapcsolódóan egy kiállítás is megtekinthető lesz a Budavári Művelődési Házban.

Részletes program

Április 26. péntek:

18:30 - 19:15 kérdés-felelet (Q&A), Szabó Tamás, Pribojszki Mátyás
19:30 - 20:00 Grunting Pigs koncert
20:15 - 21:00 Szabó Tamás & Igali Csanád koncertje
21:00 - 21:45 Jam Session, Örömzene

Április 27. szombat:

17:00 - tól szájharmonika kiállítás
17:30 - 18:30 Filmvetítés, "A szájharmonika története"
18:30 - 19:00 kérdés-felelet (Q&A), Pribojszki Mátyás
19:15 - 19:50 Sopron Tangó Trió (H)
20:00 - 21:00 Konstantin Reinfeld & Christoph Spangenberg (D)
21:15 - 21:45 Pawn Shop (H)
21:45 - 22:00 Jam Session, Örömzene

Facebook esemény itt!

A budapesti Ask The Dust nevű blues/rock csapat tavaly decemberben jelentette meg új nagylemezét Shall Return címmel, lássuk, mit mutat a képlet. 

A zenekar a glam hőskorszakának legszebb időszakát idézve vicces beceneveken futnak ( Múvi, Tanárúr, B. elvtárs, Fuzzy, KoMa), de a felsorolásból nyilván mindenki érzi, hogy ez itt csak Majnem Kalifornia...persze van nekik rendes nevük is, és egy ilyen remek lemez után megérdemlik, hogy ezt is megismerje a  közönség: Berta Csaba – ritmusgitár, Koós Marcell – dobok, Mátrai Márton – basszusgitár, Vecsei András – szájharmónika, ének, akusztikus gitár, Vecsei Márton – ének, szólógitár. 

Magyarországon már a 80-as években megénekelte Deák Bill Gyula, hogy "a blues nem divat, holnap kinek kell", de az Ask The Dust az a zenekar, akit ez nem igazán érdekel. Így a tagok blues-és klasszikus hard rockban gyökerező zenei világát összegyúrva állt össze a lemez 9 dala, amelyből mindössze egy szólal meg magyar szöveggel, a többi angol. 

Ez alapvetően nem gond, ennek a fajta vérbeli amerikai -blues, country és southern elemeket egyaránt tartalmazó - muzsikának jobban áll az angol nyelv. Ezzel kapcsolatban egy gyenge pont van, a kiejtés néha kicsit "magyaros", ezen talán még csiszolhat később a ATD tagsága. Az nálam külön piros pont, hogy a szájharmónika egy teljes értékű hangszerként van kezelve, ez nagyon ritka itthon (sajnos). Ebből a szempontból az Ask The Dust mondhatjuk, hogy hiánypótló. 

Ezt az apróságot leszámítva ez az anyag remek. A hangulat a lemezenalapvetően felszabadult. Persze akad egy-két melankólikusabb tétel , de ez egy blues/dallamos rock lemezen kötelező. A dalcsokor egészében azonban cáfolja azt a Magyarországon teljesen érthetetlenül elterjedt tételt, hogy a blues az egy depresszív műfaj. Az Ask The Dust egy igazi vidám-utazós-bulizós zenekar, lehet rájuk csápolni, vagy merészebbek táncolhatnak is. Én az anyag meghallgatása után kedvet éreztem egy élő koncert meglátogatásának. (aki pl. a Bobby The Hipster című dalra nem kezd el rockizni a parkett közepén, az csal). 

Hangzásba a banda kellőképpen koszos, ami -mondhatni műfaji sajátossága. Nálam vájtfülűbb vagy szőrös szívűbb ember biztos belekötne ebbe, de nincs helye kötekedésnek. Az anyagon arányosan van keverve, a hangszerek remekül kivehetőek, és autentikusan szólalnak meg. 

Összességében a csapatot nem scak a hazai blues kocsmákban és motoros találkozókon tudom elképzelni ezzel a felállással, hanem akár Nyugat Európa hasonló rendezvényein is. NKA szófordulattal élve: a zenekar kis csizsolással exportképessé válhat belátható időn belül. 

A Hoochie-Coochie Rock And Roll-t prezentáló csapat következő bulija a május 9.-én lesz a budapesti Muzikumban, bővebb info ITT. 

A The Stooges 1969-es saját magáról elnevezett albumával kinyitotta a hangos, kemény, rockzenei világ kapuját. Négy detroiti srác, akik zenéjükkel modortalanság és a deviáns viselkedés határait feszegették. Mi lett az eredmény? A rocktörténelem egyik kultikus albuma, mely idén áprilisban ünnepli 50. jubileumát.

Iggy Pop, az akkoriban Iggy Stooge-ként ismert énekes, Dave Alexander basszusgitáros, valamint az Ashton testvérpár, Scott és Ron alkotta a csapatot, melyet az MC5 kistestvéreként aposztrofáltak, és amely eredetileg a Psychedelic Stooges nevet viselte. Persze nem véletlen az MC5-hoz való kötődés, hiszen legendás detroiti csapat gitárosa, Wayne Kramer egy közös koncertezés alkalmával hívta fel az Elektra Records figyelmét Iggy Popékra, amiből - mint azt már tudjuk -  a lemezszerződés is összejött a Stoogesnak.

A lemez producere a Velvet Underground korábbi tagja, John Cale lett, aki, el is mondta, hogy a zenekar által sugárzott vadságot és energiát szeretné közvetíteni a debütáló lemezen is. Azonban jött egy aprócska bökkenő. Amikor a zenekar bevonult a stúdióba, kiderült, hogy csupán néhány közös szerzeményük van. Egyes források szerint egészen pontosan 5 dal volt, méghozzá az I Wanna Be Your Dog, a No Fun, a 1969, az Ann és a We Will Fall. Ez azonban nem volt elég a kiadónak. Iggy Pop így emlékszik vissza az esetre.

Egy öt dalt tartalmazó anyagot adtunk át a kiadónak, de ők ezt elutasították, azt mondták, hogy ez egyszerűen nem elég. Hazudnunk kellett, és azt mondtuk, hogy „Persze, nincs semmi probléma, van még pár saját dalunk!”. Persze nem volt, de villámgyorsan összehoztunk még hármat, amit a stúdióban játszottunk fel először.

Kevesebb, mint 24 óra utána lemez elkészült és április 5-én került a boltok polcaira. Sokan úgy vélik, a 60-as évek legeredetibb és leglazább albumnyitóját produkálta a Stooges a 1969-nal. A wah effekttel induló, jungle dobos, és nyers torzított gitáros dallal, és Iggy tinédzserkori frustrációját leíró dalszövegével egyszerűen megvették az embereket. Ezek az érzések később a punk stílus meghatározó alapjául szolgáltak. Nem véletlenül aposztrofálják protopunk jelzővel az együttest.

A 1969 mellett az I Wanna Be Your Dog jelent meg single-ként az albumról. A dal magában hordozta az akkori fiatalság identitását. A Sid és Nancy, A Ravasz az Agy és két füstölgő puskacső, a Szállító 3, a Rocker csajok, és A Holló 2: az Angyalok Városa című filmekben is felcsendül, utóbbiban maga Iggy Pop is játszik. 

Miért is vált a rockzene történelmének egyik meghatározó ikonjává ez az album? Egyrészt, mert brutálisan egyszerű. Gondoljunk csak a kortársakra: Jimi Hendrix, Led Zeppelin, Cream. Nem mintha őrületesen bonyolult zenéket kaptunk volna tőlük, de mellettük végletekig leegyszerűsített, amit a Stooges csinált. Neandervölgyi rockzene, modern filozófiával.

A Rolling Stone Magazin az ízetlen, hangos, ötlettelen és unalmas jelzőkkel illette a lemezt, majd egy aprócska mondattal feltették az i-re azt a bizonyos pontot. „...Tulajdonképpen ez így van jól” – írták zárásként. És valóban, elég nagyot hazudnánk, ha csak egy kicsit is komplexnek hívnánk ezt a lemezt. Úttörőnek azonban már inkább nevezném, és belegondolva a The Stooges későbbi punk mozgalomra irányuló hatásaiba, vitathatatlan, hogy a lemeznek helye van a rockzenében amúgy is igen termékeny 69’-es év legjobb kiadványai között.

Ma van az Űrhajózás Szüli- Világnapja. 1961-ben Gagarin ugyanis ezen a napon indult el első emberként az űrbe. És mi köze mindehez az old time rock and roll muzsikákhoz? Nos, a rockzene evergreenjei akarva-akaratlanul ott keringenek a végtelenben, és "háttérzenét" szolgáltatnak az emberiség mai napig tartó legnagyobb kalandjához. A zene egyébként nagyon fontos az űrben, alapvetően befolyásolja az ember pszichés állapotát, jelenleg is zajlik egy olyan nemzetközi kutatás Music For Space néven a győri Széchenyi István Egyetemen, amely azt vizsgálja, hogy milyen zenét kellene hallgatniuk hosszú távon az asztronautáknak (a végeredményt a Mars-expedícióban kívánják hasznosítani). 

Áprilisban tovább folytatódik a The Trousers tavaly ősszel megjelent ötödik nagylemezének, az itthon és számos külföldi országban is kiváló kritikákat kapott, immár bakelitlemez formátumban is kapható INVSIBLE DARKNESS-nek (MusicFashion) a promóciós turnéja. Ennek keretein belül április 12-én Budapesten, a Robot klubban lépnek fel az immár hagyományossá váló BUDAPEST ROCK CITY rendezvénysorozatuk keretein belül a Peter Kovary & The Royal Rebels, illetve bécsi barátaik, a nagyszerű Reverend Backflash társaságában, ami egy hamisítatlan rock and roll estnek ígérkezik.

(Facebook eseményhez katt a képre!)

Másnap, április 13-án Grazban, a Club Q-ban lép fel a zenekar a helyi Brownstone Inc. és a Haunted by The Remote kíséretében, ami egy öt koncertből álló, a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programja által támogatott sorozat része. A The Trousers februárban a csehországi Ostravában, márciusban a németországi Münchenben és Augsburgban, illetve a cseh Karlovy Varyban koncertezett, a mostani osztrák buli a sorozat záró állomása lesz.

 (Facebook eseményhez katt a képre!)

A külföldi fellépéssorozat mellett egy másik NKA támogatta turnén is részt vesz jelenleg a budapesti garázsrock-formáció, mégpedig a Junkies előzenekaraként. Az eseménysorozat februárban Budapesten és Szegeden kezdődött, amit márciusban Hajdúszoboszlón folytattak, az áprilisi periódusban pedig 18-ána tatabányai Roxyban, 19-én a szombathelyi Végállomásban lesz a The Trousers a Junkies vendége. A turné májusban folytatódik, és előre láthatólag további közös koncertek is várhatóak még az év folyamán.

 A koncertek facebook eseményeit itt találjátok: Tatabánya, Szombathely

További információk

I WEB I   I FACEBOOK I   I INSTAGRAM I   I YOUTUBE I    I SPOTIFY I

A The Trousers új nagylemeze már bakelit formátumban is kapható, méghozzá a kiadó, a MusicFashion oldalán!

A zenekar koncertjei a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program támogatásából valósulnak meg!

Március 22-én Szentesen a Zene-Világ-Zene sorozat keretein belül adott koncertet Magyarország és egyben Európa egyik kiváló szájharmonikása, Pribojszki Mátyás és zenekara, azaz a Jumping Matt and His Combo. Az előadás előtt beszélgettünk a nem csak a zenében brillírozó Pribojszkival.

OTRNR: – Dressed Up címmel megjelent a Jumping Matt and His Combo debütáló anyaga. Ugyan a dalok korábbról ismertek, mégis új köntösben kerültek fel a lemezre. Hogy mutatnád be az albumot?

– Évek óta jó kapcsolatot ápolunk a Custom Big Banddel (fúvószenekar) és arra gondoltunk, hogy készítünk egy közös lemezt. Azért ezeket a dalokat választottuk, mert ezeket tudjuk eljátszani (nevet). Komolyra fordítva a szót, ezek olyan darabok, amiket nagyon szeretünk ám még nem rögzítettük őket fúvósszekcióval. Alapvetően mondhatjuk azt is, hogy ez egy 3-4 lemezről összeállított válogatás, de mégis az egész új és friss.

OTRNR: – Mennyire volt nehéz átalakítani a dalokat?

– Részünkről nem volt melós a dolog, a fúvósok részéről pedig azt gondolom, hogy a Custom Big Band, azaz a Pénzügyőr Zenekar fúvósszekciója olyasfajta profizmust mutat, hogy nem jelentett kihívást számukra ez a feladat. Inkább az volt a kérdés, hogy kedvelik-e az efféle zenét.

OTRNR: – Ami, ahogy mondtad: West Coast Jumpként aposztrofálható. Mit lehet tudni erről a stílusról?

– Ez egy jó néhány évtizedes zenei műfaj, mely Amerika nyugati partjáról indult és melynek jellemzője, hogy magába foglalja a napfényt, a kellemes hangulatot, az ugrálást, és egy olyasfajta zenét, ami kicsit kontrás.

OTRNR: – Valahol furcsa is lehet a dolog, hogy napsütésről és vidámságról beszélünk, és egyben egy blues műfajról, ami maga a megtestesült fájdalom és a szomorúság.

– Alapvetően vidám emberek vagyunk. Úgy szoktuk mondani, hogy mi blues alapú zenét játszunk, de nem csak blues-t, hanem ehhez társulnak olyan műfajok, mint a funky, a rock and roll vagy a soul.

OTRNR: – Mit gondolsz, mennyire lesz időtálló ez a stílus?

– Én nagyon szeretném folytatni ezt a West Coast dolgot, mert ugrálós, ritmusos, boogie-s rock and rollról, már-már rockabillyről beszélünk, amihez társul a soul és a funky és a saját magunk egyénisége. Nem törekszünk erre, hanem egyszerűen ez van bennünk.

OTRNR: – Van egy duótok is, a Grunting Pigs (Röfögő disznók), ami inkább a tradicionális blues vonalát erősíti.

– Igen, itt van kedves disznótársam, Szász Feri, így megvan az egész ól. (nevet) Ebben a formációban nem feltétlenül a saját dalok dominálnak, hanem a kedvenc előadóink azon alkotásai, amiket mi nagyon szeretünk. Itt szabadabb a pálya abból a szempontból, hogy ketten vagyunk, és úgy érzem, hogy még így is élvezetes a műsor. A Benelux államokban nagyon szeretnek minket, hamarosan ismét arra koncertezünk, a tavasz folyamán pedig új lemezzel is jelentkezünk.

OTRNR: – Harminchat országban léptél fel ezidáig, van viszonyítási alapod. Milyen a hazai blues élet 2019-ben?

– Rengeteg jó zenekar és nagy bluesélet van itthon. A törekvések azt gondolom, meglennének, de nyilván megélhetést nem tud nyújtani ebben a kis országban. Annak ellenére, hogy sok a tehetség, mégis nehezen jut el ez a műfaj az emberekhez. Úgy érzem, hogy az egész olyan, hogy egyszer fent van, másszor pedig lent. Ha valami miatt bekerül a tévébe a műfaj, akkor egy időre népszerű lesz, de a szürke hétköznapokban nem mondhatni, hogy felkapott.

OTRNR: – Nem is volt itthon igazán meghatározó. Úgy értem, hogy a Hobo és Deák Bill Blues Band, alapvetően bluesból táplálkozik, de esetükben hangos rockzenéről beszélünk.

– Talán a Palermo Boogie Ganget említeném. Rám nagy hatással voltak, úgy érzem, hogy ők voltak az igazi hazai blues zenekar. Ott van a Fekete Jenő vezette Muddy Shoes is, ami hasonló kvalitású.

OTRNR: – … és napjainkban olyan zenésztársak, mint Szűts Gábor, azaz Little G. Weevil, vagy Ripoff Raskolnikov…

– Abszolút. Ripoffal közös lemezt is készítettünk, ami idén lesz 10 éves. Ennek apropóján újból kiadjuk. Vannak terveink a jövőre nézve, mindig újabb és újabb célokat állítok fel, nem adtam alább a zenélésből.

OTRNR: – Azért a gasztonómiát sem veted meg, békéscsabaihoz méltón kolbászokat készítesz…

– Igen. Imádom a csabai házi kolbászt, ami eredendően vastagabb kolbász a megszokottnál, és megsértődünk ám, ha szaláminak nevezik! A kolbászkészítés gyermekkorom óta jelen van az életemben. A legtöbb békéscsabai család, köztünk az én családom is tradicionálisan készíti ezeket és szép számmal fogynak.

A műfaj múltja és jelene volt terítéken

A blues zene iránti rajongásomból fakadóan a Hangversenyközpont idei sorozatának az általam egyik legjobban várt koncertje volt a pénteki. Ezt tovább tetőzte, hogy az első hangok felcsendülése után fülig érő vigyorral konstatáltam, a zenetörténelem egyik legnagyobb blues Himnuszával, Little Walter My Babe-jével kezdte műsorát a békéscsabai együttes. A továbbiakban a Dressed Up album, azaz a zenekar pályafutásának legjobb szerzeményei kaptak szerepet. Olyan boogie-s, táncra perdítő, néhol rockabilly korszakát idéző dalok, mint a Balaton Boogie, a Full Time Baby, vagy a Love is Fake. A Real Good Man, vagy az I Heard The News már a funky és a soul világába kalauzolta a hallgatóságot, ám a múltidézés sem maradhatott el, a fent említett szájharmonikás ikon mellett a blues talán legnagyobb alakjának, Muddy Waters klasszikusa, a She’s 19 years old, és Etta James előadásában híressé vált, ám eredetileg Sister Rosetta Tharpe szerzemény, a Strange Things Happening (Every Day) is felcsendült. Másfél óra zenei kalandozás számtalan stílusban és néhány feledhetetlen előadót megidézve. A Jumping Matt & His Combo jött és kápráztatott.

Fotók: Vecseri Ferenc

Gary Moore Emlékest 2019 címmel nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a brit gitárlegenda munkássága előtt tisztelgő rendezvény, melyre ezúttal is több mint 20 országból érkeznek a rajongók, érdeklődők. A nyolc éve elhunyt zseniális gitáros lemezei és dalai generációkat érintettek meg, és a több mint négy évtizedes, végtelenül színes és tartalmas pályafutása alatt a rock és blues műfajok meghatározó alakjává vált, gitárosként pedig minden további nélkül a legnagyobbak közé helyezhetjük nevét.

Április 4-én ünnepelné 67. születésnapját az egyik legnagyobb hatású blues-rock gitáros, Gary Moore. Ahogy 2012 tavasza óta minden évben, idén áprilisban is Budapesten találkoznak hazai és külföldi tisztelői, közeli barátok és családtagok, hogy egy vérbeli rock, blues-rock koncerttel adózzanak a gitáróriás emléke és zenei hagyatéka előtt. A szakmát és a közönséget egyaránt meghódító felejthetetlen muzsikus tragikus halálát követő első évben még a Petőfi Csarnokban került megrendezésre a koncert, azóta viszont állandó otthonává vált a népszerű A38 Hajó koncertterme.

Idén három formáció is fellép majd a közel három órás műsorban. A már szinte állandó szereplőnek számító hazai Run For Power - Gary Moore Emlékzenekar a ’90-es évek blues sikereire fókuszál leginkább, melyek közé becsempésznek majd néhány igazi csemegét is.  A Görögországból érkező Noely Rayn jelenleg új albumán dolgozik, de Budapesten az idén 40 éves Thin Lizzy klasszikus, a ’Black Rose’ című albumra építik majd műsorukat, melyben felbukkannak majd Gary Moore rock szerzeményei is, de alapvetően a legendás ír zenekar frontembere, Phil Lynott és Gary Moore közös munkáit elevenítik majd fel. Negyedik alkalommal lép fel az Emlékest vendégeként a kiváló finn gitáros Ben Granfelt, aki ezúttal aktuális turnéjába illesztette be a budapesti látogatást, így néhány dalt majd saját triójával is előad, de a 2017-es koncerthez hasonlóan ezúttal is fellép majd felesége, Jasmine Wynants-Granfelt énekesnő is, aki erre a napra időzítette új kislemeze, a Gary Moore örökzöld ’Wild Frontier’ feldolgozásának megjelenését.

A zenekarokhoz további vendégek csatlakoznak majd, így Gary Moore kezdetektől velünk tartó testvére, a szintén remek gitáros, Cliff Moore is. Az Emlékest közönségének szemei előtt felnőtté váló hazai tehetség, Somogyi Remig is fellép majd a koncert fináléjában, de idén első ízben Franciaországból is érkezik vendég, hiszen hazájának egyik legjobbja, Fred Chapellier blues gitáros is velünk tart. A tavalyi megemlékezéshez hasonlóan, a 10 éve Amerikában élő és zenélő Tommy Katona neve is megtalálható a fellépők között, de öt év után újra csatlakozik az Emlékest csapatához Petruska András is.

Nem kérdés tehát, hogy ezúttal is egy különleges estével, számos különböző műfajt érintő, három órás gitárorgiával, valamint megannyi felejthetetlen dallal, dallammal emlékeznek majd Gary Moore, az egyik legnagyobb hatású blues-rock gitáros életére.

Kapcsolódó hír: a koncert másnapján, április 5-én nyílik meg a budapesti RaM Colosseumban található Rockmúzeumban az az időszakos Gary Moore Emlékkiállítás, melyen rengeteg érdekesség, ritkaság kerül bemutatásra április végéig. A kiállítás április 5-én ingyenesen megtekinthető a Rockmúzeum aznapi koncertbelépőjével: Yasi Hofer Trio (DE) - www.tixa.hu/yasi_rockmuzeum_2019

További információ:

Gary Moore Emlékest 2019 Április 4., csütörtök 20:00 - A38 Hajó, Budapest

kapunyitás 19:00, pontos kezdés 20:00
Jegyárak:
4.900 Ft - elővételben március 31-ig
5.500 Ft - elővételben áprilisban és a koncert napján a helyszínen

Online jegyvásárlás: www.tixa.hu , www.a38.hu

(A koncert Facebook eseményéhez katt a flyerre!)

Bár a Mötley Crüe 2015 szilveszterének éjszakáján végleg elbúcsúzott a közönségétől a stílszerűen The End névre keresztel búcsúturné utolsó koncertjében, de mégis megoldották, hogy az elmúlt hetekben körülöttük forogjon a rocksajtó nagy része - hiába, a 'Crüe mindig is zseniális volt marketingben (is). A figyelmet nem mással érdemelték ki, mint a saját életrajzi filmjükkel.

A 2001-ben megjelent Mötley Crüe könyv, a The Dirt a várakozásokat felülmúlóan sikeres lett, és már akkor felvetődött a filmadaptáció ötlete. 

A produkció aztán majdnem két évtizedik vergődött a filmstudiók, félbehagyott castingok és folyamatosan átdolgozott forgatókönyvek tengerében, míg végül tavaly év végén jött egy hír: 2019 március 22.-én jön a kész The Dirt film a Netflix-re. 

A zenekar szokásához híven egy nagyon profin felépített kampányt nyomott ezzel kapcsolatban a social mediában, amit megfejeltek azzal, hogy- bár továbbra is inaktív zenekarnak vallják magukat- összedobtak négy új nótát.  A film főcímdalaként funkcionáló The Dirt-öt, Madonna Like  Virgin feldolgozását, a a Crash And Burn-t és a Ride with the devilt. 

A 4-esből a The Dirt jelent meg először (Machine Gun Kelly vendégrappelésével, ő alakítja egyébként Tommy Lee-t a moziban). Már ekkor lejött, hogy ha  Mötley Crüe tagjai összeülnek Mick Mars nappalijában jammelni,akkor is jobb dalt írnak poénból, mint manapság számos banda. 

Egyszóval, a zenekar komolyan felkeltette az érdeklődést a saját önéletrajzi ihletésű filmje iránt. Majd március 22.-én egy rövid Facebook posztban tudatták a közönséggel: It's here, fuckers!

És hogy sikerült az agyonhypolt mozi? Hát, sajnos felemásan. 

A film-ahogyan az alapjául szolgáló könyv is- betekintést nyújt a tagok gyerekorában, zenei előéletébe, majd az 1981-es alakulástól nagyjából 2000-ig viszi a fonalat. (a mozi utolsó képsorai tippem szerint az 1997-es turnét jelenítik meg). 

Egy szóval, közel húsz évnyi történést kellett belezsúfolni 1 óra 47 percbe. E miatt a film sokszor rohan. Bár a Crüe történetének szinte minden jelentősebb történése benne van, és hűen követi a könyvben leírtakat (tényleg csak pár dolog hiányolható), de ezek sok esetben le vannak tudva néhány mondatos jelenetekkel. Azok számára, akik rajongóként nem ásták be magukat a sztoriba, nem olvasták a regényt, vagy esetleg a Heroin Naplókat, sokszor nem lesz elég hangsúlyos, hogy mi miért történik, mi miből következik. 

Pedig a Mötley Crüe története nagyon tanulságos. Nem csak zenei értelemben...

Természetesen nagy jelentősége van a "drog, szex, és rock and roll" szentháromságának, és a 80-as évek glam rock feelingjének. (ezt a mozi egyébként remekül adja át, néha eldönthetetlen, hogy ez most egy felületes TV film, vagy direkt ennyire "celebes" hangulatú.). A szex, és drogos jelenetek viszont sokszor meghökkentően naturalisztikusak- mondjuk ezektől a srácoktól nem is vártunk mást....nem véletlen, hogy egy másik "fullkretén" társaságról, a JackAss-ről is filmet készítő Jeff Treamint kérték fel rendezőnek. 

Ehhez a magával ragadó érzéshez egyébként rengeteget hozzátesznek a jelmezek és a díszletek. Az alkotók nagyon komolyan,  korhűen levették a 80-as évek outfitet, bútorokat, autókat, sőt még arra is figyeltek, hogy a tagokat játszó színészekre is a megfelelő időrendben kerültek fel a tetoválások, úgy, ahogy a való életben. 
A Mötley történetét alapjaiban befolyásoló emberi drámák - Nikki heroinfüggése, Tommy szerelmi válságai, Mick betegsége, és Vince gyermekének elvesztése- és a nagyon kemény üzleti döntések, szerzői jogi csaták viszont kevesebb figyelmet kaptak.

Összességében, ez egy nagyon feelinges mozi, lejön belőle a "win it all, or lose it all, we are The Mötley Crüe" életérzés. Megelevenedik előttünk a legveszélyesebb rockbanda, ami egyemberként és zenekarként többször volt a csúcson, és a gödör legalján is, de mindig visszataláltak egymáshoz, és közönséghez, és a zenéhez. 

A rohanós és sűrű vágta miatt azonban továbbra is ajánlom a világ legveszélyesebb zenekarának legőszintébb életrajzi írását, a The Dirt-öt elolvasásra. Akár a film megtekintése előtt, akár utána...