Old Time RNR Magazine

Magyar nyelvű albummal jelentkezik az Asphalt Horsemen

2019. április 25. - Sebők_Tamás

asphalt_horsemen_foto_2.jpg

Május 4-én jelenik meg a Fonogram díjas Asphalt Horsemen harmadik albuma Halld, amit mondok! címmel. A GrundRecords gondozásában megjelenő lemez külön érdekessége, hogy a két angol nyelvű lemezük után most a dalok magyar nyelven szólalnak meg.

Az új anyagon helyet kapott 5 vadonatúj dal és 4 régi. A banda a már jól kitaposott ösvényről persze nem tér le, muzsikájuk alapvetően a Hard Rock, illetve a Southern Rock keretein belül mozog, egy cseppnyi blues-zal és egy kis country-val fűszerezve. A dalokból a magyar nyelv ellenére is süt a jól ismert amerikai életérzés. Szövegeik továbbra is tükrözik azokat az értékeket, melyek számukra fontosak.

A régi dalok a két korábbi lemez nagy közönségkedvencei közül kerültek ki, és a hozzájuk készült új szövegek nagyon jól megmutatják a zenekar életigenlő hozzáállását azoknak is, akiknek korábban nem sikerült megbarátkozniuk az angol nyelvű szövegekkel. Az új szövegek ugyanis alapvetően megtartották az eredeti tartalmukat, és a srácok úgy érzik, nagyon jól sikerült átültetni azok mondanivalóját magyar nyelvre. Az új szerzemények szövegeit olyan valós élethelyzetek ihlették, melyeket saját környezetükből merítettek.

Az új lemez zenei alapjait a banda egy színházteremben teljesen élőben rögzítette. A hangszerelés maradt a klasszikus, gitárcentrikus, lendületes, riffelős Hard Rock. A hazai viszonylatban elementáris hangzás Hidasi Barnabás munkáját dicséri.

Az album megjelenésének napja egybe esik a lemezbemutató koncerttel, aminek vendége Jesse James és Bandája. A budapesti Dürer Kertben a rendezvény 19:30-kor veszi kezdetét.

 

asphalt_horsemen_mockup.jpg

Dallista:
1. Még lélegzel
2. Halld, amit mondok!
3. Eltékozolt idők
4. Megteszem, ha kell
5. Minden pofonnak megvan a helye
6. Te vagy a levegő (Thank You)
7. A mának élj! (Seize The Day)
8. Gyerünk! (Ride On)
9. Rajtad áll (Wasting Time)

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr9314786366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása