Egy pohár bor, tradicionális hangszerek és egy felejthetetlen ikonikus hang. A Zene-Világ-Zene sorozat februári előadásán az osztrák származású művész, Ripoff Raskolnikov koncertjét tekinthették meg a szentesi Hangversenyközpontban. Az előadás előtt alkalmunk nyílt beszélgetni a zenésszel.
OTRNR: - Ausztriában született, ott kezdődött zenei pályája. Később utcazenészként az európai országok mellett a tengerentúlra is eljutott. Most már jó ideje Magyarországon él, mi vonzotta ide?
Ripoff: - Talán mindez a közönség miatt van. Az biztos, hogy nem a véletlen műve, így hozta az élet. Minden zenész magyar a zenekaromban rajtam kívül. Nagyon szeretem őket, szeretem a közönséget és ezt az országot. Nagyon jól érzem itt magam, ezért is vásároltam egy házat Vas megyében.
OTRNR: - A Raskolnikov név sokaknál Dosztojevszkijt és a Bűn és bűnhődést idézi fel. Innen ered a művészneve?
Ripoff: - Abszolút! Ott találtam rá először, és nagyon megtetszett. Körülbelül 45 éve történt minden. Egyébként a mai napig szeretem Dosztojevszkijt, szívesen olvasom, nem távolodtam el tőle, nagyon közel állnak a szívemhez és megérintenek a művei.
OTRNR: - Térjünk át a zenei vonalra! Leginkább Bob Dylan és Tom Waits nyomdokain lehetne elhelyezni az ön zenei munkásságát…
Ripoff: - Ennek a stílusnak a két legnagyobb egyénisége ez a két művész és nagyon örülök, hogy hozzájuk hasonlítod a zenémet. Ez azonban egyrészről nyilvánvaló is. Azt értem ezalatt, hogy ha például mai fejjel valaki nekiáll focizni, akkor Cristiano Ronaldo, vagy Messi lesz a példaképe, ehhez semmi kétség nem fér. Persze Tom és Robert mellett vannak még óriási kedvenceim. Dylan zenéjén nőttem fel. Ha jól emlékszem, ’62-ben jelent meg az első albuma, akkor voltam 7 éves. Nagyon megérintett a művészete, költészete, és pár évvel később már fejből játszottam a dalait. Tom Waits kicsit később jött a képbe, valamikor a 80-as években találtam rá és hasonlóan hatott rám, mint Dylan.
OTRNR: - Óriási ikonokról beszélünk, akik hatalmas életpályát tudhatnak magukénak, de mi a helyzet manapság? Látja az utánpótlást?
Ripoff: - Nem ez a legnépszerűbb műfaj a fiatalok körében, ez látszik. Azonban vannak rejtett kincsek. Nemrégiben láttam egy zenekart, a Huckleberry Guyst. Ők fiatal zenészek, és nem hiszem, hogy az országban lenne másik ilyen igazi tradicionális bluest játszó ifjú csapat.
OTRNR: - Ha a hazai vonalat nézzük, azért nem volt nehéz társakra lelni. Gondolok itt a Quimby két dalospacsirtájára, vagy épp Pribojszki Matyira, akivel közös lemezt is készített….
Ripoff: - És ez még csak a kezdet…. Kedvenc előadóim között van még Ferenczi Gyuri és Fekete Jenő is… A Jenci például most - azt hiszem, tegnap előtt - küldött nekem néhány új felvételt. Egyedül, egyszál gitárral vett fel 10-12 dalt, amik leginkább a ’30-as, ’40-es évek igazi tradicionális blues zenéiből táplálkoznak. Nagyon jó lett!! Remélem, hogy ki fogja adni!
OTRNR: - 2016-ban jelent meg az utolsó lemeze Odds and Ends címmel. Várható valami újdonság a közeljövőben?
Ripoff: - Elérkeztünk arra a pontra, hogy most már beszélünk róla (nevet). Igen, vannak új ötleteim, de még nem tudom, mikor valósulnak meg. Lehet hogy még az idén…
OTRNR: - Mit jelent az ön számára zenélni?
Ripoff: - Népzenész vagyok. Mindig úgy érzem, ha a népzene jó, az sokkal mélyebben érint meg, mint mondjuk a klasszikus zene, vagy a jazz. Szeretem azt a közvetlen hatást, amit magában hordoz. Érzelmekről szól és érzelmeket sugároz. Nekem a Rolling Stones is népzene. Ezeket az érzelmeket és ezt a közvetlen hatást keresem. Mások biztos mást keresnek, én inkább a zene kifejezésmódját. Amit csinálok, az egyszerűbb zenei forma, de ez számomra nem mérce. Úgy értem, Muddy Waters is óriási hatással van rám, és az ő zenéje is végletekig leegyszerűsített. Ettől függetlenül az érzelmek maximálisan átjönnek a zenéjéből… A zenében inkább dámás vagyok, nem sakkos!
Sebők Tamás
fotók: Vecseri Ferenc
