Fotó: Vecseri Ferenc
Közel másfél évtized után a tavalyi évben költözött haza az Egyesült Államokból Little G Weevil. A magyar blues zenész akusztikus trio és elektromos nagyzenekari formációjával járja az országot, ezek mellett életrajzi könyvén és legújabb nagylemezén is dolgozik. Február 21-én a szentesi Hangversenyközpontban adott koncertet, amelyet megelőzően sikerült sort kerítenünk egy rövid beszélgetésre.
Ugorjunk vissza egy kicsit a kezdetekhez. Dobosként indult a zenei pályád, és eleinte a heavy metal műfaj volt a kedvenced. Hogyan jött a gitár és a blues?
A testvérem vásárolt egy John Lee Hooker albumot. Tizenhat éves lehettem ekkor, de már nem volt ismeretlen számomra a műfaj. Megérkezett a próbáról, kezembe adta a kazettát, és azt mondta: Ez szerintem tetszeni fog neked! Ez így is lett, egyik napról a másikra beleszerettem a bluesba. Az akkor már több száz darabra nőtt metal-kazettagyűjteményem pedig szépen letöröltem.
Tehát tinédzserként ihletett meg a blues műfaj, de ma is ugyanazt jelenti számodra, mint kezdetben?
Akkor úgy éreztem, hogy ez egy bensőséges, meghitt és őszinte műfaj. Ez volt az, ami igazán megfogott engem. A dolog pikantériája, hogy most, huszonakárhány év elteltével is ugyanezt érzem a bluesról.
Hosszú évekig Amerikában, a műfaj őshazájában éltél, 2013-ban pedig első díjat nyertél a memphisi Nemzetközi Blues Kihívás (International Blues Challenge) keretében. A zenei karriered itthon indult, később a költözés mellett döntöttél. Miért?
Már 1996-ban koncerteket adtunk az első zenekarommal, a Jefferson Blues Banddel. Nem is volt saját zenei anyagunk, viszont nagyon kelendő volt a blues zene az ország egészét tekintve. Bárhol tudtunk játszani, nem kellett hozzá album, kazetta vagy bármiféle profi zenei anyag. Ezt úgy kell elképzelni, hogy akkoriban frankón megéltünk a zenélésből. Én tizenévesen dolgoztam egy évet polgári állásban, utána meg tudtam élni a zenélésből. A Jefferson után jött Pure Blues és a Spo-Dee-O-Dee, minden jól ment egészen a kétezres évek derekáig. 2003-ban úgy éreztem, hogy lecsengett ez a nagy érdeklődés. Nem akartam annyiban hagyni a dolgot, erre pedig rátett még egy lapáttal, hogy nem voltam teljes mértékig megelégedve önmagammal. 2004-ben aztán úgy döntöttem, hogy a TESCO-s meló helyett inkább repülőre szállok. Elkezdtem vízumot intézni, és 2004. szeptember 5-én landoltam az USA-ban.
fotó: Vecseri Ferenc
Milyen terveket, célokat fogalmaztál meg az újvilágban?
Nem voltak emigrációs törekvéseim, 5 évben gondolkoztam. Az volt a tervem, hogy annyi idő elég, hogy kikaparjam a gesztenyét, aztán majd meglátjuk, mi történik. Végül 15 év lett belőle.
Ha a blues zenét tekintjük, volt számodra is meglepő, szembeötlő különbség a hazai és a külföldi színtér vonatkozásában?
Egyetlen nagy különbség van a kettő között, és ezt nem hangjegyekben mérik. Ez a különbség pedig a kultúra. A blues az afroamerikai nép muzsikája. Ez teljesen ugyan olyan, mint itthon a magyar népzene. A kultúrából táplálkozik, és ezt más nem tudja hitelesen visszaadni. Meg kell ismerned a kultúrát, ami a muzsika mögött él. Ha ez nincs meg, akkor nem lesz meg az érzelmi töltés a zenédben.
Köztudott, hogy akusztikus trió formációban és elektromos nagyzenekarral is koncertezel. Melyik előadásmód áll közelebb hozzád?
Alapvetően mind a kettő közel áll hozzám, ezért is futtatom mind a két csapatot. Anno elektromos gitárosként kezdtem, aztán már Memphisben éltem, amikor igazán beleszerettem a műfaj akusztikus szegmensébe. Nem szándékozom abbahagyni egyiket sem. Azért is jó ez a két előadásmód, mert ha az ember váltogatja ezeket, akkor nem ég ki, mindig friss élménnyel lép színpadra.
Készül egy könyv is az életedről. Milyen stádiumban van most ez a projekt, mikor vehetjük kézbe a kötetet?
Elég durva lesz. Előreláthatólag júniusban jelenik meg az ünnepi könyvhétre. Folyamatosan dolgozunk rajta...
Új zenei anyaggal is jelentkezel a közeljövőben?
Még a könyv megjelenése előtt tervezem egy EP kiadását, előreláthatólag április környékén lesz elérhető. A terveim szerint ez csak digitális platformokon jelenne meg, majd ősszel egy új nagylemezzel jelentkeznénk. Ennek felvételei már elkezdődtek, sőt a zenekar már végzett is a munkával. Ez egy különleges lemez lesz, hiszen aki ismeri az elektronikus zenei munkásságom, az tudhatja, hogy már egy ideje partnerünk Dionne Bennett jamaikai-angol énekesnő. Az új dalaim nem kifejezetten tradicionális blues műfajban íródnak – mindenképpen blues hatásúak – de néhol már átmennek a rhythm’n blues, a soul és a funk világába is. Úgy érzem, hogy az ő énekhangjával jobban szólnak bizonyos szerzemények. Ezt egyébként már az előző ’Something Poppin’ lemezen is szerettem volna, de eddig nem találtam meg a megfelelő embert.
