David Crosby mostanában Kanye Westen tölti le öregkora feszültségeit, a sajtó rendszeresen cikkezik a 75 éves folk legenda és a Wikipedia szerint huszonegyszeres Grammy-díjas amerikai rapper, lemezproducer, filmrendező és divattervező – és ahogy magáról állítja: a világ legnagyobb rocksztárja - szócsatájáról.

Sokan vélték úgy, hogy Crosby-nak ismét inkább a zene felé kellene fordulni és a 2014-es Croz megjelenése után új lemezzel rukkolhatna elő. A zenész ezt is tette, október 21-én jelent meg új albuma, a Lighthouse címmel. A mára szinte teljesen háttérbe szoruló folk-rock műfajban megszületett Lighthouse az USA-ban jelenleg csak a 117. helyig jutott a lemezeladási listákon, de például Olaszországban 56. helyen áll.

A Byrds és a Crosby Stills & Nash néha Neil Younggal kiegészülő formációjának alapítója a Lighthouse-zal ötödik szólólemezét mutatta meg a nagyérdeműnek, mely – ahogy a videóban is látjuk - inkább a korai pályájának hangulatát, zenei világát tükrözi. Dobost nem kellett fizetni a lemezfelvételeknél, hiszen egyáltalán nem halljuk az ütős hangszert, jórészt az akusztikus gitár dominál, valamint az egésznek a basszusgitár mély duruzsolása ad egy alapot.

A dalok témái között helyet kap a házasság, a természet, és saját Crosby saját lelki világának kitárulkozása. Melodikus gitárfutamok, néhol löktető, ütemes pengetések, és zongorakíséret jellemző a dalokra, melyektől nem kap szívrohamot a hallgató, inkább egyfajta kiszakadást jelent az egész lemez a rohanó hétköznapok világából. Egy nyugodt környezetet sugároz, pont mint a vízparton magányosan álldogáló világítótorony.    

A kilenc dalt felölelő lemez hűen tükrözi az 50 évvel ezelőtti folk irányvonalat, mégis ott van benne az a pszichedelikus fűszer, az a modernebb hangzásvilág és Crosby 75 évének minden napja. Érzelmes és nyugodt lemezt készített a folk legenda, pont ezt vártuk tőle.

David Crosby – Lighthouse (2016)

Things We Do For Love
The Us Below
Drive Out To The Desert
Look In Their Eyes
Somebody Other Than You
The City
Paint You A Picture
What Makes It So?
By The Light Of Common Day

Leginkább a hazai jazzélet Rolling Stones-szaként említeném a Szakcsi Lakatos Béla, Babos Gyula, Kőszegi Imre triót. A Rákfogó zenekar egykori tagjai a 70-es évek legendás jazz-rock együttesének emlékét őrizték november 18-án a Hangversenyközpontban. A Zene-Világ-Zene programsorozatban megrendezett Rákfogó Emlékkoncertre szépszámú közönség is kíváncsi volt. A Rákfogó egyik legnagyobb hatású felállásában a fent említett hármas mellett Orszáczky Jackie és Ráduly Mihály is közreműködött. Ezeket az éveket tárták ismét elénk a Jazz legendái.

Először Kőszegi Imre, Liszt Ferenc-díjas dobos, zeneszerző, zenetanár, a Magyar Jazz Szövetség egykori elnöke lépett oda dobfelszereléséhez és vezette fel az első dalt, melyhez kicsivel később csatlakozott a szintén Liszt Ferenc-díjas jazz-gitáros, Babos Gyula, valamint a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész és zeneszerző, Szakcsi Lakatos Béla. Két közös előadás, a Boogie Woogie Waltz és a The Great Escape után szólóprodukciók következtek. Előbb Szakcsi Lakatos Béla és Kőszegi Imre közös zenélését, majd a zongorista egymaga előadott melodikus akusztikus zongora darabját hallhatta közönség. Ezek után Babos Gyula szólóműsorára került sor. A közönség szótlanul figyelte az arpeggiokkal, és üveghangokkal megtűzdelt káprázatos gitárműsort. Ezek persze a további dalokban sem maradhattak el.

Jó volt látni a művészek arcán, hogy ennyi év munka után is ilyen átéléssel, játszanak. Szakcsi Lakatos Béla kabát és sapka alá burkolódzó művésziessége, Kőszegi ’’érthetetlen’’ ütemtörései, pattogó kávázásai és cintányérhasználata, Babos Gyula különleges hangzásvilága, muzikalitása és lexikális tudása felülmúlhatatlan. Az idő azonban ilyenkor gyorsan telik és egy szempillantás alatt eljött a nem mindennapi koncert záródala a Tavaszi Szél. Úgy gondolom, a közönség egy nagy élménnyel térhetett nyugovóra péntek este.

Fotók: Vecseri Ferenc

Huszonöt éve, 1991. november 24-én hunyt el a rocktörténelem egyik legnagyobb, legértékesebb énekese, Freddie Mercury. A következő sorokban néhány apró érdekességet osztunk meg veletek a Queen legendájának életéről.

A rajongók sokszor téves információkat gondolnak származásával kapcsolatban. A mai napig sokan hiszik, hogy Mercury angol ősökkel rendelkezik, illetve sok esetben perzsa és iráni származást titulálnak neki, pedig Tanzániában született, Farrokh Bulsara néven, párszi indiai szülőktől.

A hivatalos útlevelében Frederick Mercury néven szerepelt. 18 éves korában, a tanzániai Zanzibárban forradalom tört ki, és Angliába költözött. Ettől a pillanattól használta a Freddie nevet. A Mercury vezetéknevet csak 6 évvel később vette fel, amikor 1970-ben megalakult a Queen. Íme néhány sosem hallott sztori a rock ikonról.

Kivételes énektehetsége ellenére, sosem tartotta zenésznek magát. A koncerteken rettegett attól, hogy a ’Bohemian Rapsody’-t kell elzongoráznia. Ahogy telt múlt az idő, egyre kevesebbet használta a billentyűket és inkább a színpadi show-t részesítette előnyben.

Egy kisebb eltitkolt sztori volt, amikor a Queen ’It’s a Hard Life’ videójának legvégén, Mercury nagyon óvatosan ül le a lépcsőre. Látszólag elég abnormális módon, mintha fájdalmai lennének. Sokáig nem derült ki, de a klip forgatását az után kezdték el, hogy az énekes kezéről eltávolították a gipszet, amit egy lovasbaleset után szerzett részegen.
 

Mercury állítása szerint a közvélemény extravagánsnak, és hiperaktívnak képzelte, de ő zárkózott nyugodt, visszahúzódó embernek tartotta magát. Ezek ellenére Freddie híres volt arról, hogy a koncertek után törtek rá az érzelmi konfliktusok. Egy a Milton Keynes Bowl-on adott koncertet követően annyira összeveszett az akkori párjával, Bill Reid-del, hogy Reid úgy megharapta Mercury kezét, hogy abból ömlött a vér, és a heg is sokáig meglátszott. A veszekedések sokszor a koncertekre is hatással voltak. Történt ugyanis, hogy a pár, a koncert előtti napon olyan sokat kiabált, hogy amikor Freddie másnap felébredt, alig maradt hangja. Aznap a Saturday Night Live-ban léptek fel és az előadáson nem nyújtotta a 100%-ot az énekes.

A hisztik és a balhék mellett azonban nagyon is komolyan vette a zenélést. A személyi asszisztensénél bármilyen élethelyzetben kötelező volt a papír és toll jelenléte, hiszen legtöbbször a különböző hétköznapi hatásokból születnek a legjobb dalszövegek. Például a ’Life is Real’ klasszikus sora, a “guilt stains on my pillow” (A bűntudat foltjai párnámon) az Atlanti Óceán felett született, amikor New York-ból utazott haza. Csakhogy eredetileg az a sor a következőképpen szólt: “c*nt stains on my pillow” (p*na foltok a párnámon).
 

Sokaknak meglepő lehet az utóbbi sor, hiszen rengetegen állítják, hogy Freddie meleg volt, de igazából biszexuális. A sajtó persze sokat vájkált magánéletében, ezért számtalanszor téves információkat nyilatkozott le magáról. „… meleg vagyok drágám, mint a kályha” - mondta. A ’70-es években azonban egy Mary Austin nevű lánnyal élt párkapcsolatban. A ’80-as években már több férfival való kapcsolatára is fény derült. A feltevések szerint, ’87-ben kapta el az AIDS-t. Sokáig titkolta mindenki elől, hogy beteg, de ezt a félbe maradt koncertekről, a ritkábban kiadott lemezekről, és nagymértékű fogyásáról észre lehetett venni. A HIV vírussal is teljes életet élt. Sokat dolgozott a stúdióban, új anyagokon. A Queen-nel 1989. május 22-én, utolsó „munkanapján” közölte, amikor a ’These Are the Days of Our Lives’ című dal klipjét elkészítették. Itt már nagyon észrevehető betegsége. 1991. november 23-án egy közleményben mindenkinek elmondta betegségét. Másnap éjjel álmában hunyt el.

Az énekest rengetegen kritizálták, amiért nem vallotta be származását, nemi hovatartozását és betegségét. Úgy vélték, hogy ez erkölcstelen dolog volt, mert maga Mercury is szégyellte ezeket. Mindezek ellenére a mai napig ott él emléke az emberekben és a rocktörténelem egyik ékességét veszítettük el 1991. november 24-én.

2016. november 8-án jelent meg a The Trousers 2015-ös, Európa szerte kiváló kritikákat kapott „Mother of Illusion” elnevezésű lemezének harmadik videoklipje, a „Cool operator” című dalhoz. A klip az előző kettőhöz (Hysterical route és Sonic desert) hasonlóan erősen filmes hatású.

A klipet San Franciscoban forgatta a zenekar régi barátja, a városban élő képzőművész Simon-Mazula Tibor. Tibor tervezte a Mother of Illusion lemezborítóját, de ő készítette a zenekar első lemezének borítóját és korai klipjeit, sőt az együttes korai verziójában dobolt is (akárcsak a Trousers-vezető Kőváry Zoli és bátyja, Péter /-ex Neo, Peter Kovary & The Royal Rebels/ régi bandájában, a Rag Dollban). A rendező igyekezett kihasználni a város adta vizuális lehetőségeket, képileg is megjeleníteni a dal címszereplőjét. Az együttes a klipben csak utalásszerűen, plakáton, cd-borítón, zenekaros pólón jelenik meg.

A The Trousers az ősz folyamán 10 állomásos, 5 országon átívelő turnén vett részt a német Final Stair zenekar társaságában, annak köszönhetően, hogy az év folyamán kapcsolatba kerültek a berlini All Rooms Booking irodával, aki jövőre újabb, még nagyobb szabású turnét szervez a budapesti társaságának. Az együttműködés következő fázisát egy budapesti koncert jelenti, mivel november 30-án a Trousers vendégül lát két német All Rooms-os zenekart, a Paisley-t és a Felidae-t, amelynek során egy különleges helyszínen, az ELTE PPK Izabella utcai épületének pincéjében, a Lelki Fröccs Garden Kávézóban lépnek fel.

A koncet Facebook eseményéhez klikk ide!

A Photoshop és az egyéb fotó- és képszerkesztők korában egy tapasztalt szakember óriási dolgokat tud véghezvinni, szinte semmi perc alatt. Ez azért nem volt ilyen egyszerű a ’60-as – ’70-es években. A következő sorokat egy mindenki által jól ismert lemezborító nem mindennapi megszületésének szenteljük. Reméljük ti is olyan érdekesnek találjátok, mint mi.

1969. augusztus 8-a is csak egy átlagos londoni hétköznapnak indult, a város közepén azonban 10 percre megállt az élet. Hogy miért? Ahhoz ugorjunk vissza egy kicsit az időben. 1969. elején a Beatles a Yellow Submarine-nel jelentkezett, mely nagyon megosztotta a rajongókat és a kritikusokat. Sokan inkább csak a filmzenei lemezt látják benne, semmint egy igazi Beatles albumot. Gyorsan kellett kapcsolni a nagy négyesnek, amit meg is tettek, folyó év őszén már érkezett is az új anyag, az Abbey Road. A lemez borítójának vázlata Paul McCartney nevéhez fűződik, de nagyban köthető John Kosh kreatív menedzserhez is.

A terv az volt, hogy a zenekar tagjai az Abbey Road egyik zebráján egymás után haladnak át. A forgalmat azonban meg kellett ehhez állítani. A fotózásra Ian Macmillan-t kérték fel, és meg is kapták az engedélyt, hogy az adott útszakaszon egy rendőr 10 percre feltartsa a forgalmat. Macmillan egy imbolygó létra tetejéről kapta le Lennonékat, így született meg a híres borító. Azt már kevesebben tudják, hogy készült egy másik kép is, melyen ellentétes irányba kelnek át a tagok.

A lemez szeptemberi megjelenésével nem lett vége a borító történetének. Sőt, most jött csak a java. Egy amerikai újság októberben (a tengerentúlon október 1-én jelent meg a lemez) lehozta, hogy nem is Paul McCartney szerepel a borítón, hanem egy hasonmás. Amerikában ugyanis 3 évvel azelőtt felhoztak egy olyan pletykát, mely szerint Paul McCartney autóbalesetben elhunyt, most pedig ezt a témát szerették volna tovább vinni. Mindezeket olyan tényekkel próbálták megalapozni, hogy Paul McCartney mezítláb, csukott szemmel kel át a zebrán, jobb kezében tartja a cigit, pedig balkezes. A háta mögött egy fehér Volkswagen ‘28IF’ rendszámmal, utalva arra, hogy 28 lenne, ha (angolul: if) élne. Itt azonban bukik a sztori, mert 27 volt.

Ezzel még nincs vége a történetnek, ha ránézünk a zenekar többi tagjára, a cikk szerint egy egész temetkezési vállalatot örökítenek meg. A halott már adott McCartney személyében, Ringo Star talpig feketében a vállalat vezetője, George Harrison farmeringes öltözéke pedig teljesen passzol egy sírásóéhoz. A sor elején bandukoló szakállas, talpig fehér öltönybe öltözött John Lennon pedig jézusként vezeti a másvilágra az elhunytat.

„Jó nagy ostobaságot hoztak össze abban a cikkben. A Volkswagen csak úgy ott parkolt az út mellett, nem rakhattuk odébb, és azért nem volt rajtam cipő, mert augusztus volt és jó meleg volt az aszfalt.”

– mondta el később egy interjúban Paul McCartney.

Eltelt egy újabb vasárnap Sorsfordító korongok nélkül, így éppen itt az ideje, hogy újabb résszel jelentkezzünk, melyben az Ivan & The Parazol gitárosa, Balla Máté vezet be bennünket abba a zenei világba, mely nagy hatást gyakorolt életére és zenei pályájára. Öveket be, füleket ki! Hajrá!

A hétvégén folytatódott a Zene-Világ-Zene Graffiti programsorozata. A szombat esti rendezvényt a brit rockzene ékköveként ismert Pink Floyd zenekar köré építették fel. Előbb egy dokumentumfilmet láthatott a közönség, majd pedig a Bring Floyd zenekar hozta közelebb a legendás zenekar hangulatát a megjelentekhez.

A 20. század második felének legnépszerűbb brit zenekara előtt tisztelegtek a Zene-Világ-Zene-Graffiti legutóbbi programjában szombat este. Az este felvezetéseként egy a zenekar történetét bemutató dokumentumfilmet vetítettek a szép számban megjelent közönségnek. A Pink Floyd története című film egyik különlegessége, hogy egy rajongó készítette, melyben egyáltalán nem szerepelnek a csapat tagjai, csupán rajzolt képekkel és lemezborítókkal illusztrálták a zenekar egy- egy jeles korszakát. A videó mégis hűen, hitelesen mutatja be a nagyhatású zenekar pályáját. A filmet követően a kivetítő képernyője átváltozott egy a Földről készült műholdfelvételre melyeket néhány gyönyörű természetkép is követtett, amibe sokszor „beleolvadtak” a Bring Floyd tagjai is. Ez a vizuális látványelem nemcsak hogy passzolt Pink Floyd által képviselt progresszív stílushoz, hanem  úgy vélem emelte is az este színvonalát. Kilenc óra körül a terem sötétségbe borult és fellépett a színpadra a Varga Sándor, Hajós Ferenc, Takács Gábor és Hegedűs Imre alkotta zenekar, majd felcsendültek a Breathe első hangjai. Később csatlakozott hozzájuk szaxofonon a fiatal Szabó Kristóf is.

A zenekar, műsorát főleg a Dark Side Of The Moon, a The Wall és a Wish You Were Here albumok slágerei adták, de a Learning To Fly-t és az On The Turning Away-t is hallhattuk az 1987-es A Momentory Lapse of Reason albumról, melyen már nem zenélt a banda ikonikus basszusgitárosa, Roger Waters. A zenekar hitelesen adta elő a Pink Floyd slágereket ügyeltek a közönséggel való kapcsolattartásra, Varga Sándor sokat mesélt a felvezetőkben a dalokról és arra is figyeltek, hogy ne húzzanak el hosszasan egy dalt, gondolok itt a Shine On You Crazy Diamond-ra, mely eredetileg 26 perces, de több részre van bontva, ebből hallhatta a közönség a másodikat. Persze nem maradhattak el olyan korszakalkotó darabok sem, mint az Another Brick In The Wall, vagy a Money. Újdonsággal is készült a zenekar, hiszen a közönség most először hallhatta a Young Lust-ot, mely a formáció egyik leginkább rockos darabja. A Pink Floyd estét a Comfortably Numb című sláger zárta.

A nyár folyamán „fedte fel kilétét” a Peter Kovary & The Royal Rebels csapata, pontosabban Kőváry Péter gitáros/énekes és producer, a neo egykori tagja rántotta le a leplet új klasszikus Rock ’N’ Roll formációjáról. A debütáló ’Keepin’ On’ EP-t még egymaga készítette el, de már akkor is pedzegette, hogy szerveződik a zenekar Royal Rebels része is.

Peti időközben kiegészült Neményi Csaba gitárossal, Tóth Zsombor basszusgitárossal, Nagy „Liszt” Zsolt billentyűssel, és Kovács Csaba dobossal. Kora ősszel már fellépéseket is vállalt a csapat, sőt első nagylemezük elkészítésébe is belevágtak. Ennek eredményeként hallgathatjátok meg most a nagylemez nyitódalát, az ’It’s a Riot’-ot, valamint megtekinthetitek annak image/live-klipjét cikkünk végén. Az új kisfilm hűen visszaadja a zenekar dinamikus előadásmódját, reprezentálva egyúttal a műfaj minden stílusjegyét.

„A lemez munkálatai kedvező ütemben zajlanak, ha minden a tervek szerint halad, akkor februárban mutatjuk be a közönségnek” – mondta el Kőváry Péter zenekarvezető.

Bár az elmúlt időszakban már láthattátok élőben is a zenekart, ha ez elmaradt volna, akkor még idén elcsíphetitek a Rebelst-t, december 20-án a Muzikum Klubban a Stoned nevű Rolling Stones tribute csapat társaságában.

Facebook esemény itt!

Az It’s a Riot klipjét az alábbi videón tekinthetitek meg.

A zenekart megtaláljátok még:

Facebook: klikk ide!

Instagram: klikk ide!

Youtube csatorna: klikk ide!

Web: klikk ide!

November 12-én, szombaton adták át a 36. European Blues Music Award díjait. Számos igen kiváló zenészt felvonultat ez a lista. Távol is ál tőlünk a bíráskodás, de azt kell, hogy mondjuk, végre egy olyan zenei díjról beszélünk, ahol valóban az arra érdemes emberek, zenészek, zenekarok vannak díjazva. Idén a nyerteseket a walesi Tenby Blues Festival-on jelentették be. Tíz kategóriában hirdettek győztest, ebből 9 kategóriában zajlott közönségszavazás, egyedül az életműdíjnál döntött a European Blues Award szakmai stábja. A jelölteket is felsoroljuk nektek, a félkövérrel szedett nevek nyerték el a díjat az adott kategóriában.

A legjobb blues album:

Fire on the Floor – Beth Hart (USA)
Coming Home – Julian Sas (NL)
A Force of Nature – Sari Schorr (USA)
Rise up from the Ashes – Ulrich Ellison (AT/USA)
Breaking Free – Layla Zoe (Can)

A legjobb rádiós műsor:

Ashwyn Smyth – Digital Blues (EU)
Gary Grainger – The Blues Show (GB)
Tim Aves – The Blues is Back (GB)
Paul Jones – Radio 2 Blues Show (GB)

A legjobb magazin, vagy publikáció:

Blues Magazine (NL)
Blues Matters (GB)
Blues in Britain (GB)
Blues News (NO)

A legjobb fesztivál, vagy esemény:

Blues on the Farm (GB)
Great British R&B Festival Colne (GB)
Ribs en Blues (NL)
Gevarenwinkel Festival (BE)

A legjobb énekes/énekesnő:

Layla Zoe (Can)
Sari Schorr (USA)
Lisa Mills (USA)

A legjobb gitáros:

Ryan McGarvey (USA)
Laurence Jones (GB)
Joanne Shaw Taylor GB)
Danny Bryant (GB)

A legjobb szóló, vagy akusztikus zenész:

Dave Arcari (GB)
Bex Marshall (GB)
Eddie Martin (GB)
Matt Andersen (CAN)

A legjobb fellépés, előadás:

Julian Sas (NL)
Dale Storr (GB)
Paul Lanb (GB)

A legjobb zenekar:

Wilko Johnson Band (GB)
Band of Friends (EU)
Tedeschi Trucks Band (USA)
Tommy Castro and the Painkillers (USA)

Életműdíj:

Pete Feenstra (GB)

Bár csak két évig, 1972-1974 között működött a Rákfogó Együttes, ez a klasszikus felállás rövid élete ellenére is mindmáig hatással van a hazai könnyűzeneiparra. Legalább akkora, min az elődként emlegetett Syrius. A zenekar nemcsak Szakcsi Lakatos Béla, Kőszegi Imre, Babos Gyula, Orszáczky Jackie és Ráduly Mihály pályájára volt hatással, hanem az egész hazai jazzéletet meghatározta. Nemrégiben a Művészetek Palotájában mutatta be a Rákfogó Emlékkoncertet Babos Gyula, Kőszegi Imre és Szakcsi Lakatos Béla. A számos szakmai díjjal kitüntet három művész  nem vállal sok hasonló előadást, azonban Szentesi Hangversenyközpont felkérésére igent mondtak, így november 18-án 19 órai kezdettel a szentesi közönség újra a ’70-es évek hazai jazzéletének atmoszférájában érezheti magát.

A Zene-Világ-Zene programsorozatban megvalósuló, nem mindennapi koncerten olyan kiválóságokról is megemlékeznek a Jazz legendák, mint Orszáczky Jackie, Lakatos Bögöly Béla, vagy Cserba Miklós, akik az Új Rákfogó tagjai voltak, és bár a nevük nem erre utal, a zenekar első felállását alkották. Őket követte a fent említett ötös, a mindmáig legnagyobb hatást gyakorló együttes, akik többször kiegészültek Bögöllyel, Kathy-Horváth Lajossal, Jávori Vilmossal, Németh Jánossal. Később Kis Rákfogó néven működött tovább a zenekar, akik Füsti-Balogh Gábor vezetésével megnyerték a 77-es Ki Mit Tud?-ot.