Augusztus 27-én nyitják meg Seattle-ben a város egyik legnagyobb rockzenei ikonjáról elnevezett zöldövezetet. A Jimi Hendrix nevét viselő park 2.5 hektáron terül el a Northwest African American Museum mellett. A kampányban több mint 1 millió amerikai dollár-t gyűjtöttek össze hogy a létesítmény felépüljön, mely Seattle egyik leghíresebb gitárosának állít emléket. A parkot a leírások szerint elöntötték az élénk színek, de mindezek mellett bőséges zöldterület is megtalálható lesz benne, ahol jól érezheti magát a felnőtt és a gyerek egyaránt.

Hát ezek nem százasak! Mi viszont megcsináljuk a nagy 100-as listánkat. Új rovatunkban, 10 cikken keresztül mutatjuk be nektek a hetvenes évek rock világának 100 legjobb albumát. Hogy hogyan? Az egyes részek egy adott évbe kalauzolnak el benneteket, és mutatják be azon esztendő 10 meghatározó lemezét. Máris 1972-höz érkezünk, ahol 10 újabb zseniális lemezt prezentálunk nektek.

Fleetwood Mac – ”Bare Trees”

A ”Bare Trees” a Fleetwood Mac hatodik nagylemeze és az évek folyamán meghaladta a több mint egymillió eladott példányszámot. Ez volt a zenekar utolsó albuma Danny Kirwan gitárossal, akitől a lemezbemutató turnén váltak meg. A ’Trinity’ című füstös blues rock nóta az ő szerzeménye, de hallunk a lemezen egy megzenésített Rupert Brooke verset is a ’Dust’ személyében.

Blue Öyster Cult – ”Blue Öyster Cult”

A zenekar debütáló albumát igen kitűnően és pozitívan fogadta a zenei szakma, azonban ez az elismerés nem illette meg a lemezt a zenei listákon. Januári megjelenése ellenére a Billboard 200-as listáján csak a 172. helyet kaparintotta meg ’72-ben. A lemezbemutató turné már jobban sikerült a zenekarnak, olyan csapatokkal tolták közösen a koncertsorozatot, mint a The Byrds, Alice Cooper és a New York-i jazz-funk banda, a Mahavishnu Orchestra.

The Allman Brothers Band – ”Eat A Peach”

Az ”Eat a Peach” egyik fontos előzménye, hogy a csapat tagjai közül többen is súlyos heroin függőségben szenvedtek. Mindezek mellett a zenekar, és a rock történelem egyik legnagyobb vesztesége is ebben az időszakban következett be, amikor egy motorbaleset következtében 24 éves korában elveszítettük a zenekar vezető gitárosát, Duane Allman-t. A sorozatos negatívumok ellenére a lemez az USA-ban az igen előkelő 4. helyen is tartózkodott a lemezeladási listákon, valamint Kanadában is belefért a Top20-ba.

Elf – ”Elf”

Az Elf volt Ronnie James Dio első zenekara, melyen még szülei iránti tiszteletéből adódóan a Ronald Padavona nevet használta. A csapat önmagáról elnevezett debütáló albuma ’72 augusztusában jelent meg. A lemez dalai egyrészt a velejéig lecsupaszított ’70-es évek hard-rock világát idézik, és referenciaként megemlítjük, hogy az olyan dalok, mint a ’Hoochie Koochie Lady’, a ’First Avenue’ és a ’Sit Down Honey’ melyek inkább a Rolling Stones-t idézik.

Rolling Stones – ”Exile On Main Street”

A Rolling Stones 10. nagylemeze, mely dupla LP-ként jelent meg. A szakma a megjelenés utáni időszakban igen vegyesen értékelte az Exile…-t, de mára azt hiszem mindenki egyet ért velem, ha azt mondom, hogy egy zseniális album. A korong a Rolling Stone ’minden idők Top 500 albumának’ listáján a 7. helyet szerezte meg, amellyel a Rolling Stones albumok között vezető szerepet tölt be. Persze azt mindenki saját szubjektív véleményére bízzuk, hogy melyik a kedvence.

 
Neil Young – ”Harvest”   

Tudjátok, hogy melyik album lett 1972. legjobban eladott albuma? Igen, Neil Young ”Harvest” című hatalmas klasszikusa. Két hétig vezette a Billboard 200-as listáját és a ’Heart Of Gold’ is aranyérmes volt a kislemez listákon. A lemez tökéletességéről a szakmai vélemények is árulkodnak, nem igen kapott 9 alatti pontszámot a ”Harvest”, átlag 9.3 – 9.5 –tel jutalmazták.

 
Deep Purple – ”Made In Japan”

Azt gondolom, hogy ezt az albumot senkinek nem kell bemutatni. A Deep Purple legendás dupla live lemeze. Azonnali kereskedelmi sikert ért el főleg az USA-ban, ahol csak egy fél évvel később, 1973 áprilisában jelent meg. Igen erős kritikákat kapott, de mind pozitív lecsengést mutatott. A Rolling Stone ’minden idők legjobb élő albuma’ listáján a hatodik pozíciót kaparintotta meg.

 
Humble Pie – ”Smokin”

Az angol blues-rock/hard-rock csapat ötödik nagylemeze, mely a megjelenés évében a hatodik lett a Billboard listáján, a hazájában, Angliában pedig csúcsra is tört az album chart-on. Ez a zenekar első albuma a gitáros, Peter Frampton távozását követően, de mégis kereskedelmi siker lett számukra, amelyhez nagyban hozzájárult a ’30 Days in the Hole’ kislemez óriási sikere is.

Captain Beefhart – ”The Spotlight Kid”

A ”The Spootlight Kid”-re gyakran tekintenek úgy, mint a Captain Beefheart leg-elfogadottabb albumára. Egy szolid blues alapú zene, de olyan hangszerek is nagy szerepet játszanak a lemezen, mint pl. a marimba, ami nem mondható egy tipikus blues hangszernek. A vicces az az egészben hogy a zenekart megtestesítő Magic Band tagjai a későbbi interjúk során nyíltan vállalták, hogy gyűlölik ezt a lemezt.

Jethro Tull – ”Thick as Brick”

Az előző, ”Aqualung” albumot rengetegen megtámadták, Ian Andersson viszont mindenkinek elmondta, hogy az a lemez nem koncept album. A ”Thick as a Brick” már a koncepció jegyében született meg és hatalmas sikereket ért el vele a Jethro Tull. Pedig igazából két dalról beszélünk. Ráadásul mindkét esetben a címadó dalról, más-más koncepcióban.

2014-es debütáló lemeze után idén új albummal jelentkezett a hódmezővásárhelyi hard rock trió, a T-34. A srácok nem tértek le az általuk jól kitaposott ösvényről és kemény riffekkel, zúzós dallamokkal pakolták meg a ’Keresd Még’ című nagylemezüket. Az kiadványról beszélgettem a csapattal.

OTRNR: - Mondhatni fiatal zenekar vagytok, mégis a második lemezetek kiadásához érkeztetek. Kérlek benneteket, beszélgessünk egy kicsit a munkálatokról!

T-34: - Kimagasló élmény volt a zenekar életében az anyag felvétele, ugyanis régóta voltak olyan elképzeléseink, hogy ne a stúdióban készítsük el az anyagot, mint az első lemezünk esetében, hanem szerettük volna, ha a stúdió – a szegedi Our Sound Recording Studio -  kitelepül hozzánk a próbaterembe. Ezt nem egy teremként kell elképzelni, hanem Laci (Benyhe Kis László - gitár) családi háza volt a „stúdiónk”. Két hét alatt elkészültünk a lemezzel, pár éneksávval maradtunk el, amit már a szegedi stúdiójukban.

OTRNR: - Ez nem egy új keletű dolog, egy időben számtalan zenekar alakított ki kastélyokban, házakban stúdiót egy-egy lemez felvételénél. Meséljetek egy kicsit, hogyan is kell ezt elképzelnünk?

T-34: - A dobot például a nappaliban állítottuk fel, a gitárok a próbateremben voltak, az egész ház átalakult egy hatalmas stúdióvá. Sokkal kényelmesebb volt így, főztünk, piáltunk, ha elfáradtunk pihentünk és persze felvettük az anyagot. Ezzel is próbáltunk visszanyúlni az időben - amit említettél is - hogy sok zenekar csinálta így, például a Led Zeppelin, vagy a Pearl Jam. Örök emlék marad nekünk ez az időszak.

OTRNR: - Gondolom ez a rögzítési módszer a lemezen is érződik?

T-34: - Baromira érezhető! Főleg a dobon. Megkerestük a háznak azt a pontját, azt a szegletét, ami akusztikailag a legjobb. A másik pedig az hogy a dobhangzás maradt az, amit a nappaliban megszólalt, nem dolgoztunk rajta utólagosan, persze a keverést és a mastert kivéve.

OTRNR: - Mesélnétek a dalokról is egy keveset?

T-34: - Tíz dal van a lemezen, ezekből az egyik egy instrumentális darab lett. Sokan kérdezik, hogy milyen lett az előzőhöz képest? Nyilván ezt a szakértők fogják eldönteni, szerintünk sokkal egységesebb, kevésbé eklektikus. Még az előzőn voltak slágeresebb dalok és kevésbé slágeresek, ezek a számok egységesen jók lettek. Nehezebben találtuk meg a videoklipes dalt. Az első lemeznél sok dolog felett átsiklottunk. Örültünk, hogy mentek a dolgok, jól megy a felvétel. Itt már sokkal jobban odafigyeltünk a dalokra.

OTRNR: - Minden dalt elkészítettetek előzetesen, vagy voltak olyan dalok, amik a felvételekkor nyerték el végleges formájukat?

T-34: - Egy dal van, ami a stúdióban állt össze. A szerkezetét természetesen már korábban elkészítettük, de szöveg és énekdallam egyáltalán nem volt. Egyébként egy nagyon régi dalról beszélünk, amit még az első lemezre is terveztünk rátenni. Szerintem a debütáló koncertünkön is játszottuk.

OTRNR: - Melyik ez a dal, és miért nem került fel ez az első anyagra?

T-34: - Ez a ’Kiveszem a részem a semmiből’ című dalunk. És azért nem került fel, mert nem volt teljesen kész. Pontosabban nem volt olyan minőségű dal, hogy feltegyük a lemezre. Mostanra a szöveget és a zenei témákat is átgyúrtuk.

OTRNR: - Borítóról is mesélnétek kicsit?

T-34: - Egy nagyon kedves barátunk, Radics Márk készítette. Ő egy képzőművész és egy hatalmas terhet vett le a vállunkról ezzel, mert ezek a témák annyira nem fekszenek nekünk. Meg is látszik a lemez bookletén (28 oldalas) kiváló grafikai munka, és a fotókat is képzett szakember készítette.

OTRNR: - Mik a tervek a jövőre nézve?

T-34: - Írjuk a harmadikat!! (nevetés) Nagy öröm számunkra, hogy nagyon jól alakul a nyári programunk, gyűlnek a koncertek a koncertnaptárunkban. Azt is észrevettük, hogy egyre többen segítenek a zenekarnak anyagilag és a zenekar ügyeibe is többen bekapcsolódtak. Talán jobban felfigyeltek ránk az elmúlt időszakban, de azért megmaradtunk a klasszikus vidéki underground helyzetnél. Az egyik legnagyobb lehetőségünk a nyáron az alsóörsi Harley Davidson Fesztiválon való fellépés lesz.

A tavaly megjelent nagysikerű lemezéről, a ’Sonic Glory’-ról mutatott be egy új live videót hazánk legütősebb vintage rock csapata, az Ozone Mama. A zenekar november végén adott koncertet az Akvárium Klubban, és a lemez egyik kísérteties, eposzához, a ’Siren's Call’-hoz. Csekkoljátok le a cikk végén.

A srácok rendesen belecsaptak a lecsóba, hiszen a zenekar a hétvégén Közép-európai turnéra indul. A koncertkörút nyolc állomást érint Ausztriában, Csehországban, és Lengyelországban. Májusban pedig Magyarországról egyedüli zenekarként kaptak meghívást, és képviselhetik hazánkat Kanadában, a CMW-n, azaz a Canadian Music Week Fesztiválon a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjának támogatásával.

Vasárnap immáron 51. alkalommal rendezték meg Las Vegasban a tavalyi év countryzenei díjak kiosztóját, az ACM-et. Az este hatalmas nyertese a 37 éves Chris Stapleton lett, aki a kétezres évek elejétől zenél, country és bluegrass stílusban. 2015-ben jelent meg első nagylemeze, a ’Traveller’, mely a Billboard listán is igen előkelő helyeken tanyázott. Az ACM-en a ’Traveller’-el bezsebelte a ’legjobb country album’ címet, övé lett az év dala, a ’Nobody To Blame’, mindezek mellett elnyerte a ’legjobb férfi énekes’ és a ’legjobb új énekes’ díját is.

Bár még csak 38 éves, máris 13 nagylemezt tudhat magáénak, ezek mellett a blues zene világméretű rajongótábora is elismeri, a fiatalok példaképként tekintenek rá. Joe Bonamassa március végén adta ki ’Blues Of Desperation’ című új albumát, mellyel megmutatta egyik koszosabb, mocskosabb zenei oldalát. A lemez az óta egyre feljebb kúszik a zenei listákon, valamint a szakma is előkelően nyilatkozik róla. Joe elmondta az előzetes interjúkban, hogy szeretné megmutatni a közönségének, hogy nem ragad meg egy szinten. A zenei fejlődést tűzte ki célul.

Összességében elmondhatjuk a lemezről, hogy Joe a tradicionális blues dalok mellett a brit blues-rock irányába vitte a lemezt, ami persze eddig sem volt szokatlan tőle, most inkább azt mondhatjuk, hogy egy kicsit élesebben vette ezt a kanyart. Többszörösen visszaköszön a Led Zeppelin hangulata, de mindezek mellett az akusztikus old-school blues nóták jelenléte egy igen változatos lemez összképét képezik.

Tizenegy dal foglal helyet a Blues Of Desperation-ön. A ’This Train’ egy jól megszokott Bonamassa-s hangzásvilággal, technikával megáldott blues-rock himnusz. Boogie-s ritmusa, dallamvilága teljesen jól illeszkedik egy lemez nyitódalához. A szövegvilágában szomorúbbra, zeneileg azonban igen dühösre sikerült ’Mountain Climbing’ az egyik kedvencem az albumon. A fuzz pedál, a basszusgitár karakteressége emeli a dal színvonalát. A gitározás pedig rendesen Jimmy Page hatású. Tipikus XXI. századi blues nótaként lehet tekinteni a dalra.

A ’Drive’ egy ”naplementében a külváros utcáin furikázunk” dal. Chris Rea gitárjátékát juttatja eszembe, akárhányszor hallgatom. A ’No Good Place For The Lonely’ középpontjában a magány áll, ezzel máris megcélozta a blues stílus egyik lényegi pontját, nem csak dalszövegben, de zenei értelemben is. A címadó dalról különösebbet nem lehet elmondani, minthogy Joe egy olyan központi riffet írt hozzá, melynek dallama napokig ott motoszkál az ember fejében. A ’The Valley Runs Low’ egy akusztikus könnyed felfrissülés a zúzás után. Nagyon jól eltalált vokalisták hallhatóak a dalban. A lemez talán egyetlen olyan dala a ’You Left Me Nothin' But The Bill And The Blues’ ami nekem kicsit idegen. Nah persze nem Joe-tól, hanem mondjuk ettől az albumtól. Az előző lemez összképéhez inkább illik. A zúzást továbbra sem hanyagoljuk. Recsegős fuzz pedállal torzított igazi, velejéig érett blues ballada a ’Distant Lonesome Train’.

Egy másik dal, ami nagyon közel áll a szívemhez, az a tempójában visszafogott ’How Deep This River Runs’. Melankolikus bevezető lágy dallamok, de a refrén miatt mégis egy energikus nótáról beszélhetünk, nagyon szépek a gitár harmóniák és az egészet ismét megtetőzi a zseniális vokális szekció. A ’Livin’ Easy’ esetében beszélhetünk igazi füstös tradicionális blues dalról. Előidézi a régi „nagyöregek” játékát. Igazi időutazó dal. Az utolsó, ’What I've Know For A Very Long Time’ szintén a brit gitárosok játékát eleveníti fel, Gary Moore, Peter Green szelleme él.

Én azt gondolom, hogy Joe megcsinálta, amit az előzetes nyilatkozatokban megígért. Fejlődött és egy újfajta perspektívából állt hozzá ehhez az albumhoz, melynek meg is lett az eredménye. Újat tudott alkotni. Kilenc pontot adnék a lemeznek. Örömmel hallgatom napokon keresztül.  

Ha egy zenei stílus egyik legsötétebb napját keressük, minden bizonyossággal az egyik lesz közülük, április 5. mely a grunge-korszak feketenapjaként híresült el. Az egész rockzenei világon köztudatban van, hogy 1994-ben ezen a napon veszítettük el 27 éves korában a Nirvana frontemberét, a grunge stílus ikonikus figuráját, Kurt Cobain-t. Azt viszont már biztos kevesebben tudják, hogy 8 évvel később, ugyanezen a napon 2002. április 5-én hunyt el az Alice In Chains aranytorkú énekese, a 34 éves Layne Staley-t is. Mindkét előadó életében meghatározó szerepe volt a kábítószereknek, melyek halálukban is nagyban közrejátszottak. Elvesztésük megpecsételte a grunge sorsát, sokan Staley halálára datálják a klasszikus seattlei grunge korszak végét is.

A tervek szerint július 15-én jelenik meg az angol gitáros, Jeff Back legújabb nagylemeze. Az új, még névtelen korong a 2010-es Emotion & Commotion-t követi a sorban, melyet természetesen meg is turnéztat a gitáros és nem kisebb név lesz a partnere a koncertkörúton, mint a blues legenda, Buddy Guy. Jeff Beck a közeljövőben új könyvet is kiad melyben szenvedélyéről, a hot rodokról is beszél. A több mint 400 fényképet tartalmazó kiadványt július 12-én publikálják, és már előrendelhető.

Immáron 46 éve a magyar rockzenei élet oszlopos tagja, a magyar blues koronázatlan királya. Deák Bill Gyula hosszú idő után ismét Szentesre látogat és ad koncertet a Művelődési és Ifjúsági Ház színpadán.

Nem hiszem, hogy érzed a bluest, ha még nem éltél meg nehéz időket – mondta a blues zene talán legnagyobb alakja, Muddy Waters. Nehéz időkből a magyar blues előadók egyik kiemelkedő személyiségének, Deák Bill Gyulának is kijutott. Budapest szegény negyedében, Kőbányán született. Gyermekkorában labdarúgó szeretett volna lenni, de tizenegy éves korában egy súlyos sérülés miatt amputálni kellett bal lábát. A zene mindig is közel állt hozzá, eleinte Beatles-t hallgatott és énektanárokhoz járt, akik mindegyike operaénekesi pályára szánta. Ő azonban a blues zene mellé állt, olyan előadók nyomdokait követve, mint Jimi Hendrix, a Rolling Stones, a Doors, vagy a Cream. 1979-től a Hobo Blues Band tagja volt, itt tett szert országos ismertségre, végül 1983-ban kezdte el szólópályáját. Népszerűségét csak tovább növelte, hogy ő játszotta Torda táltost Szörényi Levente és Bródy János rockoperájában, az István a királyban. 1984-ben nem kisebb névvel, mint a Rock ’N’ Roll stílus egyik legnagyobb alakjával, Chuck Berry-vel közösen lépett fel. Az amerikai gitáros így nyilatkozott a magyar énekesről: Ő a legfeketébb hangú fehér énekes, akit valaha hallottam.

A nyolcvanas évek vége további sikereket hozott a szólókarrierjében többek között Nyugat-Németországban és Dániában is koncertezett a Deák Bill Blues Band. A külföldi és hazai fellépések mellett új lemezeken is dolgozott, mára 13 albumon hallhatjuk egyedi hangját, ebből 7 szólólemez olyan örökzöldekkel, mint a Rossz vér, a Hatvan csapás, a Nem haragszom senkire, vagy a Kéne egy üveg vörösbor. A Deák Bill Blues Band 2016-ban is országos turnén vesz részt, melynek egyik állomása lesz a szentesi Művelődési és Ifjúsági Ház, április 23-án, szombaton. Vendégzenekar a mindszenti Exon lesz.

A koncert Facebook eseménye itt található!

Sebők Tamás

Hát ezek nem százasak! Mi viszont megcsináljuk a nagy 100-as listánkat. Új rovatunkban, 10 cikken keresztül mutatjuk be nektek a hetvenes évek rock világának 100 legjobb albumát. Hogy hogyan? Az egyes részek egy adott évbe kalauzolnak el benneteket, és mutatják be azon esztendő 10 meghatározó lemezét. A múlt hét után egy lépéssel tovább haladunk és az 1971-es esztendő legjobbjait válogatjuk össze nektek.

America – ”America”

Az America együttes első nagylemeze, melynek egyik érdekessége, hogy nem csak az album, de a zenekar legismertebb slágere, az ’A Horse With No Name’ eredetileg nem került fel erre a korongra. A dalt 1971 végén egy single-ként adták ki, és 1972-ben egy újrakiadásban került rá az ”America”-ra. A lemez mellesleg meghódította a Billboard lista csúcsát, és egészen öt héten keresztül ott is tanyázott. A fent említett sláger mellett számos kiváló kislemezt adtak még ki, többek között az ’I Need You’-t, vagy a ’Sandman’-t is ide sorolhatjuk.

Rory Gallagher – ”Deuce”

Az ír gitárikon, Rory Gallagher második albuma, amit már számos helyen úgy jellemeztek, mint egy lemezt, ami megmutatja, hogyan is kell bejuttatni az energiát a stúdióba is. A megjelenéskor nem igazán lett sikeres, többen úgy vélték, hogy egy átlagos album született. A Rolling Stone-ban a következőket írták róla: „Nem mondhatjuk, hogy ez egy jól sikerült album. Nem világrengető, azonban azt sem állíthatjuk, hogy rossz lenne.” Az évek során a lemez azonban meglehetősen értékes lett a Rory Gallagher rajongók körében és a 17.000 példányos eladási statisztika ellenére a gitáros egyik ékkövének számít.

MC5 – ”High Time”

„Ez az első lemez, mely hitelesen visszaadja karizmájukat és hírnevüket” – írták a Rolling Stone hasábjain, és mi magunk is osztjuk ezt a véleményt. Bár a ”High Time” volt a csapat utolsó korongja, hihetetlen energiákat szabadított fel. Valószínűleg a gyenge promóciós tevékenységek miatt ragadt meg a lemez egy bizonyos szinten, (sokan ma sem ismerik) mert a szakma nagyon kedvező kritikákkal illette.  

The Doors – L.A. Woman

Jim Morrison halála előtt megjelent utolsó The Doors nagylemez, melyről elmondhatjuk, hogy a leginkább blues-os hangzásvilágot ragadja meg. Az ”L.A. Woman” szintén meghódította a Billboard lista csúcsát, és olyan kiváló kislemezeket adott a világnak, mint a mindmáig örökzöld ’Riders On The Strom’, a ’Love Her Medley’, vagy a címadó ’L.A. Woman’.

Led Zeppelin –”Led Zeppelin IV”

A legendás ”Led Zeppelin IV” csak a köztudatban viseli ezt a címet, ugyanis a zenekar tagjai úgy gondolták, hogy nem keresztelik el negyedik nagylemezüket. Ennél azonban talán nagyobb elhatározás volt, hogy az óriási népszerűségnek örvendő ’Stairway To Heaven’-t nem adták ki kislemezen, így semmilyen listára sem került fel. – Pedig óriási hódításokat hozott volna a Zeppelinnek – (a szerk). Persze nem csak erről az örökzöldről szól ez a lemez, hiszen itt van még a ’Black Dog’ a ’Rock and Roll’ és a sokak szerint a Tolkien ’Gyűrűk Ura’-ja által megihletett ’The Battle of Evermore’.

Funkadelic – ”Maggot Brain”

A ”Maggot Brain” volt a Funkadelic eredeti felállásának utolsó nagylemeze, mely rendesen belenyúlik a pszichedelikus rock, a soul és a gospel stílusokba is. A ”Maggot Brain” a szakma által is elismert lemez, az évtized 17. legjobb lemezének választották meg, és a Rolling Stone által összeállított minden idők 500 legjobb lemeze között is megtalálhatjuk.

Black Sabbath – Master Of Reality

A Sabbath azon zenekarok egyike, melyet toronymagasan stílusteremtő bandának titulálnak. A ”Master Of Reallity”-re sokan a stoner rock, stoner metal stílus alapköveként tekintenek. Már a megjelenése napján aranylemez lett. (akkor még 100.000 eladott példányszám után adták) Azóta dupla-platina státusza van és mind a Billboard listán, mind a brit listákon Top10-es helyezést foglalt el.

Booker T. & The MG’s – ”Melting Pot”

A Stax Records kiválósága. Sokan a megjelenés évében a legjobb Booker T. & The MG’s albumnak titulálták, hiszen mértani precizitással és könnyed lazasággal adják elő, mind a 8 dalt a lemezen. Az Egyesült Államok R&B listájának második helyére lőtte fel magát ez a velős, nyers, hamisítatlan funk lemez.

Rolling Stones – ”Sticky Fingers”

Bár a lemez 1971 áprilisában került a boltok polcaira az érdemi munkát már ’68-ban elkezdte a zenekar, hiszen például a ’Sister Morphine’ akkor került rögzítésre. Még az album megjelenése előtt kiadták a ’Brown Sugar’ kislemezt, mely az USA-ban első, Angliában a második helyen végzett a listákon. A lemeztől is elvárták ezt a szintet, és az hozta is. Megrengette a világ összes listáját, és a zenei kritikusok is kitűnő örömmel fogadták, egy orgánumot leszámítva! Kitaláljátok melyik az?

The Who – ”Who’s Next”

És hogy melyik album előzte meg az angol listákon a Rolling Stones-t ebben az évben? Igen! A ”Who’s Next”, a The Who ötödik nagylemeze. A VH1 csatorna minden idők 13. legjobb lemezének titulálta és a rajongók közül rengetegen a The Who legjobb lemezeként tekintenek rá.