13 éve, 2004 június 8.-án jelent meg a Velvet Revolver első lemeze, a Contraband. Ebből az alkalomból érdemes kicsit felelveníteni a banda sztoriját:

2003-ban a zenei világban atombombaként robbant a hír, hogy három ex-Guns N’ Roses tag (Slash – gitár, Duff McKagan – basszusgitár, Matt Sorum – dob) összeáll és új formációt alapítanak. Tovább fokozta a kedélyeket, hogy a mikrofon mögé a Stone Temple Pilots egykori frontemberét, Scott Weiland-ot állították, a ritmusgitáros pozíciójára pedig szintén egy ex-Gunnert, Izzy Stradlin-t szemelték ki.

Bár Izzy végül „csak” társszerzőként járult hozzá a produkcióhoz – helyét egyébként a Suicidal Tendecies-ből és Dave Navarro zenekarából ismert Dave Kushner foglalta el- azért ezzel a felállással is borítékolható volt, hogy a csapat nagy érdeklődésre tarthat majd számot világszerte.

Bemelegítésként az alakulás évében csinálnak a Money című Pink Floyd klasszikusból egy pofás átiratot, és ezzel le is szállítják az év egyik sikerfilmjének, az Olasz melónak a főcímzenéjét.

Nem sokkal később, 2004-ben a szupererős és szuperzöld szuperhős, HULK moziba kerülése idején szállítanak egy szuper betétdalt, ezúttal már saját szerzeményt, melynek a címe Set Me Free.

A dal óriási siker: benne van mindaz, amit a közönség a klasszikus hard rockot és punkot keverő GN’R-ben szeretett, de nyilván a hangzás ekkor már túlvezérelt és modern, a kor elvárásainak megfelelően.

Még ugyanabban az évben, júniusban megérkezik a szaksajtó által csak „Slash féle csempészáru”-nak titulált Contraband című bemutatkozó lemez.

A kritika részéről vegyes a fogadtatás. A debüt nagylemez legnagyobb baja az volt, hogy nem Guns N’ Roses, pedig titkon mindenki ezt szerette volna hallani ezektől az arcoktól.

Slash ezt elintézte annyival, hogy ő akármit csinál már életében, mindenki ezt várja majd tőle, de nem érdekli, a régi GN’R-el és az Axl Rose akkor már évek óta készülő Chinese Democracy című – akkor még meg sem jelent – lemezével való erőltetett összehasonlításra (hogy lehet az hogy az ellenlábas lemeze még kész sincs, ti meg pár hónap alatt megírtok egy komplett anyagot?) is megjön a frappáns válasz Duff McKagan szájából: „…a rockandroll nem agysebészet…” - azóta biztos megbeszélték Axl-el, hogy nem is úgy gondolták...

A kritikusok „áldásos tevékenysége” ellenére a „csempészáru” dupla platina státuszt ért el az Egyesült Államokban – egyébként Európában és Ausztráliában is szépen fogy -, és ez a siker éppen elég ahhoz, hogy a csapat lezavarjon egy „laza” világ körüli turnét. Ez pedig nem csoda, hiszen olyan dalok szerepelnek a Contraband-en, mint például a Slither, amelynek jól sikerült riffjét bármikor összevethetjük a rock örökzöld remekeivel:

Bár nem a legnagyobb stadionokban játszanak, azért tisztességgel végzik a dolgukat a kisebb koncerthelyszíneken is, és a saját nóták mellett felelevenítenek néhány Guns N’ Roses és Stone Temple Pilots klasszikust is. (Pintér Miki, a Grungery főszerkesztője például annyira megörült a SexTypeThink feldolgozásnak a csapat budapesti koncertjén, hogy a mai napig emlegeti.)

Sajnos azonban – Axl Rose után szabadon – az ex-Gunnerek újra megtapasztalják, hogy milyen egy IGAZÁN problémás énekes. Scott Weiland folyamatos drog- és alkoholproblémákkal küzd, és ez a tény meglehetősen rányomta a bélyegét a szép reményekkel kecsegtető banda karrierjére már az induláskor.

Slash és Duff a betyárbecsület jegyében támogatóan és elnézően viselkednek, mondván, hogy saját tapasztalataik miatt tudják, miről van szó és segítenek Scott-nak felállni a padlóról. (A Pritz Peti fordításában megjelent Duff McKagan önéletrajz részletesen taglalja ezt az intermezzót). 

Ez időlegesen sikerül is, épp annyi időt nyernek, hogy a turné után megírják és felvegyék második lemezüket, a Libertad-ot. A 2007-es megjelenéskor az 13 számos anyag meglehetősen negatív visszajelzéseket kap. Tény hogy nem sikerült annyira jól mint az elődje, de azért van rajta néhány olyan kiemelkedő tétel, amit az utódzenekarok a mai napig műsoron tartanak, mint például a klipes She Bulid Quick Machines:

Egyes koncertfelvételeket megnézve talán még jót is tett ezeknek a nótáknak, hogy nem az eredeti énekes adja elő őket, hiszen a Libertad leggyengébb láncszeme valóban az akkoriban saját egoizmusában fulladozó, a valódi teljesítményt páváskodással és felesleges allűrökkel pótoló Scott Weiland jelentette.

Mindent összevetve sajnos lejön a lemezről, hogy egy szétesőben lévő zenekar írta, és észrevehetően hiányzik Izzy Stradlin dalszerzői zsenialitása – hisz ne feledjük, bármennyire is jó zenészek a tagok, a sikerszámokat már a GN’R idején is főként a háttérbe húzódó ritmusgitáros írta.

A korong megjelenését követően újra turnézni indul a csapat, de egyre többször fulladnak botrányba a fellépések. Weiland drogfogyasztása egyre nagyobb méreteket ölt, és az ezzel járó problémás viselkedést leginkább azok sínylik meg, akik támogatták és segítették: a Velvet Revolver tagjai.

Egy angliai koncert kellős közepén az énekes közli a közönséggel – a zenekar és a közönség legnagyobb meglepetésére – hogy most látható utoljára együtt a formáció. A kommunikációs baki „tisztázása” öltözői verekedésbe fullad és meg is érkezik a bejelentés, hogy a zenekar új énekes után néz, de – akkor még – szó sincs feloszlásról.

Azóta jelentek meg koncertfelvételek, és jöttek hírek az új énekes jelölteket illetően (például Téglás Zoli az Igniteból is megfordult egy próbaéneklésen ott), melyek közül a legismertebb a Slipknot torka, Corey Taylor volt – új számok demója is kiszivárgott egy alkalommal, sőt még színpadra is állt az eredeti felállás egy jótékonysági koncert apropóján – mégis ki kell mondani: ha fel nem is oszlott, de jó időre jegelte magát ez a formáció. ( Weiland pedig 2015 decemberében el is hunyt, drog-és gyógyszertúladagolásban). 

A Velvet Revolver feltámadását illetően a mai napig gyakoriak a pletykák és találgatások, és ez annak a biztos jele, hogy az emberek szeretettel emlékeznek egy olyan zenekarra, ami kicsit visszahozta az igazi rockandroll életérzést a néha ijesztően silány rockzenei felhozatalba.

A banda besülése után azonban minden tag sikeres karriert folytatott szólóban, vagy más zenei projektekben, jelenleg pedig Duff és Slash az újjáalakult Guns N Roses-ban "kreatívkodnak",  ezért egyre távolibb és valószínűtlenebb az újjáalakulás.

Maradjunk annyiban, hogy a „Bársonypisztoly” egy régi kedvenc, és ha esetleg újra hallat magáról a zenekar a jövőben, akkor az egyfajta BonusTrack lesz…