Takács Vilkó akkor került fel számomra a zenei térképre, amikor egy Guns N Roses tribute zenekarban kezdte pengetni a húrokat. Mivel köztudottan hadilábon állok a tribute műfajával, így ismeretlenül is elkönyveltem őt egy "olyan" zenésznek. Mikor négy évvel ezelőtt megjelent a Guns N' Roses és én - Pisztolytáska és rózsapatron című rajongói regénye (van ilyen műfaj egyáltalán?) akkor meg teljesen kiégtem, hogy egy magyar tribute zenész hogy merészel arról írni, hogy szereti az általa tributolt zenekart? Mivel azonban gyanúsan jók voltak a visszajelzések a könyvről, kénytelen voltam elolvasni. És kénytelen voltam elismerni, hogy "fucking good", ahogy Slash mondaná.
Aztán két vagy három éve volt egy esemény, a Ganxsta Zolee és a Kartel -ben- nevezetesen, hogy a teljes kísérőzenekar felállt egy turné közepén, és Big Daddyéknek egy alig pár napos (kb. hétfő és péntek közt) időszak alatt kellett újraszervezni a csapatot. Ennek az új- máig nagyon jól működő- felállásnak a gitárosa Vilkó. Egy Ganxsta Zolee koncertre elsősorban a főkolpmpos miatt mennek az emberek, és kevesen foglalkoznak a háttérsztorikkal. Én pont a kevesebbek táborát erősítem, nekem fontos, hogy egy zenész hogyan viszonyul a zenéléshez, meg ehhez az egész "vándorcirkuszhoz". Azt persze tudtuk , hogy Zolee bácsi nem játszik döntetlenre, de Vilkó nekem itt lett nagy a szememben.
Ebben az időszakban készült interjú vele a Grungery oldalán, ahol szintén nagyon szimpatikussá vált a szememben, mint ember. (egyébként azért "kellett" vele a Pintér Mikinek beszélgetnie, mert a térség egyetlen, vagy legalábbis kiemelkedő Alice In Chains tributjének is oszlopos tagja).
Szóval nálam messziről indult ez a srác, de már látatlanban is nagyot fordított: így kíváncsi voltam, hogy legendás egyszál gitáros estjén mit várhatunk. Ugyanis, azokban a ritka esetekben, mikor nem koncertezik valamelyik formációjával, még önálló tematikus esteket is ad. Volt már a kínálatban Nirvana, GN'R, Elvis. De mivel ez volt az első ilyen debreceni estje, ezért most vegyesvágottat hozott.
A rock nagy klasszikusai a Bon Jovitól a Motörheadon át az "Ajtókig" mind megidézésre kerültek - amihez egyébként azért is nagyon jó választás volt a Péterfia Rock Söröző, mert minden "megidézett" fel van festve a falra- de ezen kívül a helyi nagyágyú Tankcsapda is megidézésre került, sőt még azt is megtudtuk, hogy milyen betegség az amikor az ember "depeses". Az is feltűnt a koncert tracklist összeállításában, és az átkötő szövegek sorai közt "olvasva", hogy Vilkó legalább annyira szereti Elvis Presley-t, mint a GNR-t...lehet erről is kéne írnia egy könyvet.
Nagyon hosszú buli volt, szinte repült az idő, köszönhetően Vilkó könnyed stílusának. A remek (erősen bluesos behatású) egy szál gitáros stílus ugyebár olyan, mint amikor a király meztelen...de hősünk nem egy szégyenlős fajta. Remek gitározás-loopolás, és Horn Gyula "koronáját" idéző szájharmónikázást elősegítő eszköz használata közben Takács Úr nem sajnálta a közönségtől a poénokat, és a zenei gageket sem (volt itt egy másodperces Pantera és súlyos-fél perces heavy metál is kérem szépen.
A közvetlenség mellett persze fontos volt, hogy Vilkó játszi könnyedséggel ugrált stílusról stílusra, világslágerről világslágerre. Ha egyedül lett volna egy réten, szerintem akkor is ilyen jól szórakozott volna egyedül-igazából mi lehetünk hálásak a sorsnak, hogy ott lehettünk.
Köszi az élményt művész úr, várjuk legközelebb is a cívis városban!
Kiss Ákos
