A sajtó a Magyar Gary Moorenak is nevezte, később egy új zenei utat választva, a világhírű Al Di Meola gitárosa, technikusa, turné- és produkciós menedzsere, hangmérnöke lett, Az unalmasnak és egysíkúnak kicsit sem nevezhető feladat mellett saját zenekarát, a Balkan Uniont sem hagyja pihenni. A számos hazai művészt felvonultató együttes a szentesi Hangversenyközpontban adott lemezbemutató koncertet február 15-én, mi pedig a backstageben beszélgettünk a mindig mosolygós zenésszel, Tóth Bagi Csabával.

– Lévén, hogy ez egy  lemezbemutató koncert, arra kérnélek, hogy pár szóban mutasd be nekünk a Balkan Union második albumát!

– Kezdetben úgy éreztem, hogy nagyon meg kell csinálnunk ezt a lemezt. Az első lemezünk készítésekor még kicsit ismeretlen volt számunkra, hogy mi fog kisülni ebből az egészből, és a zenekar felállása sem volt még fix akkoriban. Ennél a lemeznél már azt érzem, hogy megtaláltunk egy olyan irányvonalat, ami működik. Ezt szerettem volna igazán tökéletesíteni, úgy érzem, hogy ez most igazán összejött.

– A vendégzenészek sora sem elhanyagolandó, mi alapján esett a választásotok rájuk?

– Az első lemezünkön maga Al Di Meola is szerepelt, ami óriási megtiszteltetés számunkra, most viszont úgy gondoltam, hogy olyan vendégzenészeket válasszunk, akikkel tényleg megértjük egymást. Nem mondom, hogy Gonzalo Rubalcaba kisebb név, mint Al Di Meola, de egy átlag hallgató számára azért az. Fausto Beccalossi, a Sting zenekarából ismert, marokkói származású Rhani Krija vagy a Joe Bonamassával is közösen koncertező kínai-amerikai csellista, Tina Guo is vendégünk volt.  Tényleg arra törekedtünk, hogy egy igazán jó zenei dolgot készítsünk, és közben természetesen érezzük jól magunkat.

– Szoktad hallgatni a lemezt?

– Ma is meghallgattam. Elég sok zenei projektben benne vagyok, így rengeteg zenét hallgatok. Én ma is azt gondolom, hogy ez a lemez úgy készült el, ahogy szerettük volna és kapott jó visszajelzéseket.

– Ha össze kellene hasonlítanod a két lemezt, miben különbözik az új darab az elsőtől?

– Népiesebb lett. Amikor az elsőt csináltuk, még nem tudtam, meg fog-e születni az album népzeneként. Világéletemben blues gitáros voltam, de úgy éreztem, hogy ennél többet kell nyújtanom. Van aki bluesgitárosnak születik ott, ahonnan a blues indul, én nem éreztem ezt, és elindultam egy másik úton, ahol egyfajta fúzió születik meg a jazz, a blues és a rockzene összeolvadásából.

– Mennyire volt nehéz a blues zene szabályszerű kötöttségeiből kiszabadulni, és egy zeneileg szabadabb világba, a jazz világába utazni?

– Őszintén szólva én nem gondolom, hogy jazz gitáros lennék. Engem zenészként nem vonz ez a világ. Csodálom jazz zenészeket, és nagyon szeretem hallgatni, de belőlem gitárosként nem ez jön. Azt gondolom, hogy nem távolodtam el az eredeti irányvonaltól. Szerintem a bluesnak nagyon sok köze van a népzenéhez. Valahol népzenének is hívhatjuk.  Azt hiszem azért kezdtem el bluest játszani, mert ez volt a legkönnyebb módja annak, hogy megközelítsem ezt a mai zenei világot. Ez most lehet, hogy hülyén hangzik, de én gyermekkoromban is hallgattam ilyen zenéket, ezeken nevelkedtem és nem értettem, hogy miért szeretem a bluest. Aztán rájöttem, hogy a kettő között egyáltalán nincs sok különbség.

– Nyújtott újat ez a stílus?

– Persze! Eleve nagyon sokáig tartott, hogy otthon érezzem magam ebben, mert azóta is próbálom úgy megszólaltatni a gitárom, mint ahogy a népzenei hangszereket szokták. Ez elektromos gitáron nem egyszerű. Nem sok olyan embert ismerek, aki erre törekszik, de hallottam már ilyen jellegű próbálkozásokat. Például ott van Gary Moore, aki az indiai ütőhangszeres, Trilok Gurtu lemezén játszik (Trilok Gurtu - 'Kabir' c. dal) és tök furcsa, hogy egy indiai zenében gitározik. Hallgatóként érzi az ember, hogy szeretne valami szívből jövőt játszani, de viszont azt is , hogy nem  otthonos számára ez a stílus és nem szentelt erre  5 évet az életéből. Szükség van egy folyamatra, amíg az ember hozzászokik, én most érzem kényelmesen magam ebben a világban.

– Akkor a kísérletezés nem is jellemző rád?

– Nagy vágyam, hogy akusztikusan is előadjuk ezeket a dalokat. Fűzöm is a srácok fejét, remélem, kötélnek állnak. Van egyfajta bája annak, hogy nincs ez a sok elektronikus kütyü. Hamarosan szeretném, ha ez megvalósulna. Leginkább akusztikus duókra gondoltam, hogy ne kelljen megint 3 évig készülnie a lemeznek. Ami kihívás, hogy a dalokat új köntösbe kell bújtatni, hiszen akusztikusan teljesen máshogy kell játszanod őket.

– Mi inspirál?

– A népzene és annak minden jellegzetessége. Ha a mai pop dalokat tekintjük – főleg a szövegek tekintetében – akkor észrevehető, hogy rövid mondatokkal dolgoznak. Megkezdik, lezárják, vége. Itt, a népzenében pedig szép hosszan mennek a sorok a dallamra, és csak a végén érted meg azt, hogy ez egy egészet alkot. Ilyet mellesleg – és ezt minden tisztelettel mondom – a legnagyobb jazzistáktól is ritkán lehet hallani.

– Köztudott, hogy Al Di Meola jobbkeze vagy, mennyire nehéz összeegyeztetni azt a munkát a Balkan Unionnal és a magánélettel?

– Ez azért nem egyszerű. Mindig azt gondoltam, hogy többet kellene gyakorolnom és akkor adott a fejlődés. Most viszont szüneten vagyok és a magánéletben is zenétől távoli elfoglaltságaim voltak, így kimaradt egy kis idő, viszont furcsa módon azt éreztem, hogy kitisztultam és az egész jobban megy, újult erővel, frissen vághatok bele a dolgokba. Visszatérve a kérdésre, a dolog valóban nem egyszerű, viszont én ezt az életformát választottam, ezt szeretem, és el kell fogadnom, hogy ez sokszor unalmas és fárasztó utazásokkal, olykor stresszel is jár.

 Fotók: Vecseri Ferenc 'Fred'