1971 március 8-án Muhammad Ali, a nehézsúlyú bokszlegenda összecsapott kihívójával, Joe Frazierrel. Bár az "Évszázad Meccsén" a fogadóirodák az utóbbit tartották esélytelenebbnek, mégis sikerült technikai K.O.-val felülkerekednie, így ő lett a világbajnok. A meccs után azt nyilatkozta, hogy példát akart mutatni a "srácoknak", hogy kemény munkával fel lehet érni a csúcsra. De mi van, ha már nincs több csúcs, amit meghódíthatnál?
Frazier úgy gondolta, hogy új kihívásokat keres, egyszersmind kicsit szórakozik is, ha már megszaladt a szekér. A történethez hozzátartozik, hogy korábban is kacérkodott a muzsikálással: saját alapítású kiadójánál (!!!), a Knockut Records-nál 1970-ben már megjelentetett egy Frank Sinatra feldolgozást.
Az 1971-es meccs után, egy világbajnoki övvel és két és fél millió dolláros gázsival a zsebében Frazier nekiállt a komolyabb zenei karrier felépítésének. Olyannyira, hogy az ezt követő 2-3 évben legalább annyi időt szánt a turnézásra és a stúdiózásra, mint az ökölvívásra. Ez vélhetően erősen kihatott a formaidőzítésére, hiszen 1973-ban kikapott George Foremantól.
Az Évszázad Meccse azonban kitörölhetetlen nyomot hagyott a közvéleményben, az emberek - és főleg Ali - várták a visszavágót. 1974 januárjában a bokszlegendák újra összecsaptak, ezúttal a "Legnagyobb" nyert. Harmadik, egyben utolsó heroikus meccsük 1975-ben zajlott le, 14 menet alatt 1591 ütés (!!!) mérleggel.
Ekkor ismét Muhammad Ali hagyta el a ringet győztesen. Ezt a vereséget Frazier meglehetősen nehezen viselte, de ezután már csak két meccset vívott, és 1976-ban bejelentette visszavonulását. Szakkomemntátorként és zenészként folytatta karrierjét. 1981-ben egy rövid időre visszatért a ringbe pár meccs erejéig, de nem sok sikert aratott. 1986-ig maradt a boksz világában, tovább szakkommentátorkodott, de ezzel párhuzamosan folyamatosan zenélt. Ezt a tevékenységét gyakorlatilag haláláig, 2011-ig folytatta, a jazz, a soul, a funky egyaránt a kedvencei közé tartozott, és sem tehetségtelen, sem sikertelen nem volt ezen a területen.
Bármilyen meglepő, a legendás ellenfél is kipróbálta magát a zene területén. Muhammad Alitól nem állt messze a zene világa, a kor nagy muzsikusaival többször is találkozott (az alábbi képen például a Beatles tagjaival bolondozik éppen). Ráadásul nem a szerénységéről volt híres... Na meg ki mert volna beszólni neki, hogy "Hé, Ali, te nem is tudsz énekelni!"?
1963-ban, fél évvel az első profi világbajnoki cím megszerzése után, Muhammad Ali - még Cassius Clay néven - egy komédia/zenei lemezt adott ki. A felvételek a legendás Cadillac Records stúdiójában készültek, és a CBS kiadónál jelent meg. Három dalban énekelt (a többi "track" stand-up comedy/moivational speech jellegű dolog). Az egyik dal az I'm The Greatest.
A másik pedig az ismert sláger, a Stand By Me feldolgozása:
A harmadik pedig ez a kis közösségi dalocska:
1964-ben a bokszoló bejelenttette, hogy mostantól a Muhammad Ali nevet használja, és felvette a muszlim vallást. Ez óriási hullámokat okozott az akkori amerikai közéletben, és ennek hatására a CSB visszahívta a lemezt, tehát beszüntette annak forgalmazását.
