Old Time RNR Magazine

Rock és metál David Hasselhofftól

2019. augusztus 17. - Teakbois

david.jpg

Valószínűleg 2019 legbizarrabb zenei albuma kerül a boltokba szeptember 27-én, akkorra várható ugyanis a Knight Rider és a Baywatch című amerikai kultsorozatok mémkirály sztárjának legújabb lemeze, amelyen a progresszív és az alternatív rockszíntér neves előadói, valamint heavy metal muzsikusok működnek közre.

David Hasselhoff nem idén kezdte a zenélést, ugyanis a 80-as évektől kezdve előbb pop-rockot, majd színtiszta (és rettentően blőd) popot tartalmazó albumokkal jelentkezett, valamint színpadi színészként szintén kirándulásokat tett a zenés műfajba (játszotta a Jekyll és Hyde című musical főszerepét is, amely egyébként nem könnyű feladat, de megállta a helyét a Broadway-darabban). Legújabb anyagának a népszerű glam és hard rock csapat, az L. A. Guns egykori basszusgitárosa, Adam Hamilton a producere, és a zenekar egy másik tagja, Tracii Guns is közreműködik rajta. Olyan meglepetés-vendégek bukkannak fel még az Open Your Eyes című lemezen, mint Patrick Moraz (a Yes és a Moody Blues ex-billentyűse), James Williamson (az Iggy & The Stooges gitárosa) és Al Jourgensen, a Ministry nevű ipari metál alakulat agya és főnöke, akivel David az alábbi fotón látható. Ők ketten egyébként egy Neil Diamond-dalt adnak elő, ami aztán végképp furcsa választás. David duplázni is fog egy dal kapcsán: a Ted Mulry Gang Jump In My Car című slágerét 2006-ban már előadta egyszer, ezúttal viszont Todd Rundgrennel (az Utopia nevű legendás prog rock és power pop formáció vezérével) gondolta újra.

david_al.jpg

Amennyiben Hoff ugyanazt az utat választotta, mint 1997-ben Pat Boone (az 50-es évek bájgúnár táncdalénekes-színésze, aki ismert metáldalokat felvonultató lemezt adott ki, viszont big band-es stílusban prezentálta a headbanger himnuszokat), akkor jó vagy rossz poén lesz az albuma, ha viszont tényleg kemény rockot zúdít majd ránk, akár még meghökkentően értékesnek is bizonyulhat a produkciója. 

David Hasselhoff – Open Your Eyes (2019) 

1. Open Your Eyes (feat. James Williamson)
2. Head On Feat. (feat. Elliot Easton)
3. I Melt With You (feat. Steve Stevens)
4. Lips Like Sugar feat. (feat. Flock Of Seagulls)
5. “Heroes” (feat. Tyler Bates)
6. Here I Go Again (feat. Tracii Guns)
7. Jump In My Car (feat. Todd Rundgren)
8. Rhinestone Cowboy (feat. Charlie Daniels)
9. If You Could Read My Mind (feat. Ava Cherry)
10. Sugar, Sugar (feat. Steve Cropper)
11. Mit 66 Jahren (feat. Patrick Moraz)
12. Sweet Caroline (feat. Ministry)
13. That’s Life

A bejegyzés trackback címe:

https://otrnrmagazine.blog.hu/api/trackback/id/tr6315012390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása